Skip to main content

Találat: gazdaság

A nyílt innováció és társ-megvalósítás kiterjesztése: az internet-alapú közszolgáltatások társ-értékelése az okosváros-projektekben

„A Technovation folyóirat 78. számában (online elérhető a ScienceDirect oldalán) a manchesteri és a cambridge-i egyetem kutatói tanulmányt tettek közzé arról, hogy a közigazgatás és a közszolgáltatások terén több helyen már meghonosodott, az érintettek széles körének bevonására épülő, társ-megvalósítással (co-production) létrejött fejlesztéseknek hogyan lehetne az értékelésébe is bevonni az érintettek széles körét társ-értékelés (co-evaluation) keretében. Mint írják: az értékelés amúgy is gyenge pontja még a jól sikerült társ-megvalósításos projekteknek is. Jellemzően csak a folyamat lezárulta után kerül rá sor, tapasztalatainak hasznosítása pedig...

Read more

Körvonalazódik a Volánbusz tervezett integrációja

„A buszos közlekedés központosításával Budapest, Szombathely és Szolnok lehet régióközpont. A szocho csökkentését béremelésre költik. Több részlet is kiderül a Volánbusz Zrt. és a hat regionális közlekedési központ integrációja kapcsán abból az emlékeztetőből, amely a hét elején készült a társaság és a szakszervezetek találkozójáról. Bánhidi-Nagy Attila, a cég vezérigazgató-helyettese egyebek mellett arról beszélt, hogy folyik az a vizsgálat, amely meghatározza a jövőbeni régióközpontokat. A Szolnok, Budapest, Szombathely tagozódás tűnik a leginkább indokoltnak. Hozzátette, hogy a vállalatirányítási feladatok központosítása nem feltétlenül jelent majd...

Read more

Jóváhagyták a Hazai Elektromobilitási Stratégia, Jedlik Ányos Terv 2.0 (Jedlik Ányos Terv felülvizsgálata) című dokumentumot

„A Kormány 1. egyetért az elektromobilitás hazai elterjesztésével, és jóváhagyja a Hazai Elektromobilitási Stratégia, Jedlik Ányos Terv 2.0 (a továbbiakban: Jedlik Ányos Terv felülvizsgálata) című dokumentumot; 2. felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy gondoskodjon a Jedlik Ányos Terv felülvizsgálatáról szóló dokumentum – a Kormány honlapján történő – közzétételéről; Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter Határidő: azonnal 3. felhívja az érintett minisztereket, hogy működjenek közre a Jedlik Ányos Terv felülvizsgálatáról szóló dokumentumban megjelölt prioritások megvalósításához szükséges intézkedések végrehajtásában; Felelős: innovációért és...

Read more

Pályázati újításokon dolgozik a kormány – a 2021–2027-es uniós ciklus csodafegyvere lehet a feltételesen visszatérítendő támogatás

„Támogatássá válhat a felvett kölcsön egy pilotfelhívás keretében, amely a 2021–2027-es uniós ciklus előfutárának tekinthető, a pénzügyi tárca várhatóan az őszig dolgozza ki a részleteket. Bár még tart a 2014–2020-as uniós ciklus, a Világgazdaság birtokába került dokumentumok alapján a kormány már javában dolgozik a 2021–2027-es időszak előkészületein. Az új forráselosztási eszközök kidolgozását célzó, 11 pontból álló tervben foglaltak többségének szeptember, illetve december végéig kell megvalósulnia. A tervezet szerint az adminisztratív terhek csökkentése érdekében ki kell terjeszteni az egyszerűsített elszámolási módszerek alkalmazását, az...

Read more

A 4iG nyerte el a MÁV és a Volán e-jegyrendszerének kiépítését

„A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A helyközi közösségi közlekedés digitalizációja a KTI Közlekedéstudományi Intézet felügyeletével és koordinációjával valósul meg. Az úgynevezett HKIR rendszer kiépítésével (a HKIR rendszer létrehozásáról az 1819/2017-es számú kormányhatározat rendelkezett) kapcsolatos pályázatot a 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. közös konzorciuma nyerte. A nettó 11,15 milliárd forintból megvalósuló...

Read more

Térinformatikai oktatássorozat indult a Lechnerben

„Oktatássorozat indult a Lechner Tudásközpontban a település- és területrendezéssel foglalkozó tervezők számára, akik a hamarosan elkészülő E-TÉR szakrendszer felhasználói lesznek. A novemberig összesen hat alkalommal meghirdetett, egyenként kétnapos oktatás célja a tervezők felkészítése a térinformatikai alapismereteket is igénylő rendszer használatára, amely nagyban megkönnyíti majd a felhasználók munkáját. Térinformatikai alapismeretek és gyakorlat elsajátítását segítő oktatássorozat indult a Lechner Tudásközpontban. A kétnapos QGIS szoftverismeretet és a szoftverhasználati gyakorlatot adó képzésen a település- és területrendezésben dolgozó tervezők a Lechner Tudásközpont szakértő kollégái segítségével ismerkedhetnek meg...

Read more

A körforgásos gazdaság az Európai Unióban, Franciaországban és Németországban

„A jelenlegi gazdasági modellt a termelés és fogyasztás lineáris megközelítése uralja, amelynek során a különböző nyersanyagokat a természetből kitermelik, majd azokból használati termékeket állítanak elő. A használatot követően jelentős mennyiségű hulladék keletkezik, jelentős része pedig lerakásra kerül. A körforgásos gazdaság fogalma az elmúlt évtizedben egyre népszerűbbé vált, mert mind a döntéshozók, mind az üzleti élet szereplői alternatívákat keresnek a jelenlegi gazdasági modell helyett. A körforgás elvét alkalmazó megközelítés egyik fő célja a gazdasági növekedés szétválasztása az erőforrások felhasználásától, ezáltal az erőforrás-termelékenység javítása....

Read more

Dinamikus növekszik a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer forgalma

„A 2018. évet is meghaladóan nőtt 2019. első felében a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer forgalma, míg 2017. évhez viszonyítva 2018-ban közel 20 százalékkal emelkedett az országosan egységes mobilfizetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó fizetéssel végződő tranzakciók száma, addig 2019. első félévében már közel 25 százalékkal nőtt a forgalmi érték. Az idei év júliusáig már közel 2,6 millió felhasználó vette igénybe a rendszert. Miközben a készpénzforgalom a bankkártyás tranzakciók számának növekedése ellenére csak mérsékelten csökken, addig a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren (NMFR) megvalósult ügyletek száma a vártnál jelentősebb...

Read more

Újabb szolgáltatások a NAV online ügyintézésében

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) portálon az eddigieken túl két új szolgáltatás érhető el: A természetes személyek adószám-igénylése, és adószám-köteles tevékenységükkel kapcsolatos adatbejelentése, változásbejelentése Az egyéni vállalkozók adózási adatainak bejelentése, változásbejelentése Ezzel az ONYA felületén is teljesíthetők az adószámot igénylő természetes személyek és az egyéni vállalkozók leggyakoribb adatbejelentési kötelezettségei. A kitölthető nyomtatványok, illetve bejelenthető adatok köre folyamatosan bővül. A 2019 januárja óta elérhető szolgáltatások: A természetes személy adóazonosító jellel, adóigazolvánnyal, vámazonosító számmal és levelezési címmel...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. július 22-július 26.

Ajánlati/Részvételi felhívás Rendszerek karbantartása és üzemeltetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/139 Közzététel dátuma: 2019.07.22. Ajánlatkérő: Győr Projekt Korlátolt Felelősségű Társaság Hang-, fény-, vizuáltechnikai és informatikai rendszer üzemeltetése és karbantartása, valamint a hozzá tartozó hibajavítási feladatok ellátása az Ajánlatkérő által üzemeltetett létesítményekben Lásd még MTVA Harmonic szerverének megújítása 2019 Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/139 Közzététel dátuma: 2019.07.22. Ajánlatkérő: Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2019.08.21 Szolgáltatással vegyes adásvételi szerződés - az MTVA egységesített adáslebonyolító stúdióját ki-szolgáló szerverrendszer 2019-es megújításához tárgyban Lásd még...

Read more
Page 315 of 693 1 314 315 316 693