Skip to main content

Találat: gazdaság

Az elektromobilitásba fektet az MVM Csoport

„Ahhoz, hogy komoly piaci szereplővé váljunk, már most be kell lépni az elektromobilitás területére – mondta az NRGreportnak Bujáki Zsolt, az MVM Partner Zrt. Értéknövelt Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője. A cég szálloda- és élelmiszerláncokkal együttműködve telepít elektromos töltőket, de szeretne integrált szolgáltatásokat is nyújtani a villanyautó vezetőknek – az ehhez kapcsolódó fejlesztéseken már dolgozik a cég. Miért szállodákkal működik együtt az MVM Partner? Nemcsak szállodákat, hanem meghatározott számú parkolóhellyel rendelkező napi fogyasztási cikkeket árusító üzleteket is törvény kötelez arra, hogy elektromos töltőket telepítsenek....

Read more

26 milliárdból fejleszt Érd a Modern Városok Program keretében

„Az érdi szolgáltatások színvonalát szeretnék emelni abból a 26 milliárd forintos fejlesztési támogatásból, amelyet a Pest megyei város a Modern városok program keretében odaítélt 64 milliárdból eddig megkapott - mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Csepreghy Nándor Érden, sajtótájékoztatón elmondta: erre az évre csaknem 18 milliárdos támogatást, 2018-ra pedig 8 milliárdot ítélt meg a kormány a város egészségügyi és oktatási intézményeinek fejlesztésére. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az említett fejlesztéseken túl az ipari park kialakítása lesz még fontosabb beruházás, erről a kormány...

Read more

Szabadon választhatóvá válnak az áram- és víziközmű-csatlakozási munkák kivitelezői

„A kormány a Miniszterelnökség kezdeményezésére szeptembertől a gázcsatlakozásokhoz hasonlóan az áram- és víziközmű-szektorban is lehetővé teszi a családoknak és a kisvállalkozásoknak, hogy maguk válasszák ki a közműcsatlakozási munkák kivitelezőit. Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára pénteken, az érintett vállalkozói érdekképviseletek képviselőivel folytatott tárgyalást követően, az Országház épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elosztótársaság a közműkivitelezésekben monopolhelyzetet tartanak fenn, a kormány ezen kíván változtatni. Kiemelte, a kabinet július 1-jétől korlátozta az elosztótársaságok hatósági jogköreit, radikálisan csökkentette a határidőket, mivel sok panasz...

Read more

10 milliárd forintos munkahelyteremtő program indul a kkv-knak

„Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek. A pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint 5 ezer új munkahely jöhet létre és további mintegy 10 ezer már meglévő megőrzését is támogatják. Varga Mihály elmondta, a pályázattal a kkv-szektor megerősítésén túl a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek felzárkóznak és a helyi gazdaságok is megerősödnek. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a teljes foglalkoztatás...

Read more

A Magyar Telekom átadta az első, európai uniós forrásból fejlesztett újgenerációs szélessávú hálózatát

„Baranya megyében, a Hegyháti Járásban található, 400 háztartást számláló Gödrén adta át a Magyar Telekom az első olyan szélessávú vezetékes hálózatot, amelyet tavaly elnyert európai uniós forrás felhasználásával épített ki a vállalat. A településen ezt megelőzően csak rézhálózat állt rendelkezésre, a fejlesztésnek köszönhetően most a település egészén elérhetővé vált a legkorszerűbb Gigabit-képes optikai hálózat... Mint ismeretes, a Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első és második (Magyarország nyugati és keleti részét érintő) körének eredményeként 2016 őszén...

Read more

Egymilliárd forint támogatás a kkv-k tőzsdei bevezetéséhez (GINOP-1.1.7-17)

„1 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a „KKV szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Hozzátette: Magyarország Kormányának célja a Budapesti Értéktőzsde Zrt. együttműködésével a kis- és középvállalkozások pénzügyi ismereteinek, önálló külső finanszírozási képességének növelése, nemzetközi hálózatosodásuk elősegítése, nemzetközi piacokon történő megjelenése, továbbá tőzsdei jelenlétének erősítése. A fejlett tőkepiac és tőzsde az egyik alappillére...

Read more

A szó elszáll, a K+F csökken

„Sajnos nem mondhatjuk, hogy a KSH napokban publikált jelentése a 2016-os K+F-adatokról győzelmi jelentés lenne: Magyarország a GDP 1,22 százalékát fordította erre a célra, ezzel csökkent a K+F intenzitása a tavalyi évhez képest. Eközben a gazdaságpolitika ezt a területet kiemelt fontosságúnak tartja. Mielőtt az okokat boncolgatnánk, kezdjük egy kis fogalomtárral. A KSH definíciója szerint a K+F olyan, módszeresen folytatott alkotómunkát jelent, amely a meglévő ismeretanyag bővítésére szolgál. Legfőbb jellemzői az alkotás és az újdonság eleme, a tudományos módszerek alkalmazása és új ismeret...

Read more

Folytatja a kormány a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítését célzó programját

„A modern elektronikus fizetési módok elterjedésének érdekében a kormány döntött újabb 30 ezer bankkártya-elfogadóhely támogatásáról, így a 2016 decemberében meghirdetett kormányzati programnak köszönhetően 60 ezer olyan üzletben, szolgáltatónál lehet majd kártyával fizetni Magyarországon, ahol erre korábban nem volt lehetőség – jelentette be Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár. Az államtitkár elmondta: a kormány célja a modern elektronikus fizetési módok elterjedésének ösztönzésével a hazai fizetési infrastruktúra modernizálása, a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, továbbá a túl magas szintre emelkedett készpénzállomány csökkentése. Hornung Ágnes hozzátette, hogy...

Read more

OECD: mire költi az állam a rendelkezésére álló pénzt?

„Mire költi az állam a rendelkezésére álló pénzt? És milyen eredménnyel teszi? Ezt vizsgálja friss tanulmányában az OECD. A majdnem 300 oldalas elemzés lesújtó képet fest Magyarországról, pedig az is kiderül belőle: nem a pénzhiány az akadály. Magyarországon megmaradt a nyilatkozatok szintjén a bürokrácia csökkentése – a fejlett és feltörekvő országokat tömörítő, és azok gazdaságpolitikai döntéseit értékelő és segítő szervezet tanulmányából legalább az derül ki, hogy a válság előtti időszakhoz képest nemhogy csökkent volna a kormányzati költés, de a szervezet azon kevés...

Read more

A mesterséges intelligencia a produktivitás és a személyre szabhatóság javításával 15,7 billió dollárral növelheti a GDP-t

„A világ GDP-je 2030-ban 14%-kal lesz magasabb a mesterséges intelligenciának köszönhetően, ami 15,7 billió dollár növekedésnek felel meg. A PwC legújabb kutatása szerint napjaink gyorsan változó gazdaságában a legnagyobb üzleti lehetőséget jelenti. Az AI (artificial intelligence) üzleti hatásának részletes elemzéséből kiindulva a Sizing the prize című kiadvány ismerteti, hogy mely gazdaságok profitálhatnak a legtöbbet az AI-ből. Az AI 2030-ig 15,7 billió dollárral járul hozzá a globális gazdasághoz, ami több, mint Kína és India jelenlegi gazdasági teljesítménye együttvéve. A 2016 és 2030 közötti...

Read more
Page 433 of 686 1 432 433 434 686