Skip to main content

Találat: gazdaság

Csúcson a digitális ipari forradalom

„A cégek várakozásai szerint több mint 900 milliárd dollárt hozhat a digitális ipari forradalom, ami a költségek csökkenésének, a hatékonyság és a nyereség növekedésé-nek köszönhető. A szervezetek több mint fele két éven belül megtérülést vár. Az informatikai szakemberek iránti igény és az adatbiztonság viszont továbbra is komoly kihívást jelent – áll a PwC globális tanulmányában. A gyártó vállalatok világszerte minden szektorban készülnek az új ipari forradalom által nyújtott lehetőségek kiaknázására. A felkészülés már javában folyik: globálisan a vállalatok közel egyharmada – saját...

Read more

Európai Bizottság: A Bizottság kijelöli az európai ipar digitalizálásához vezető utat

„ A digitális egységes piac létrehozását célzó stratégiája megvalósításának részeként a Bizottság ma bemutatta arra vonatkozó terveit, hogy az európai ipart, a kkv-kat, a kutatókat és a közigazgatási szerveket hozzásegítse az új technológiák adta lehetőségek lehető legteljesebb mértékű kihasználásához. Az Európai Bizottság ma intézkedéscsomagot mutatott be, amelynek célja az ipar és a kapcsolódó szolgáltatások ágazatközi digitalizálását szolgáló nemzeti kezdeményezések támogatása és összekapcsolása, valamint a beruházásoknak a stratégiai partnerségek és hálózatok révén való ösztönzése. A Bizottság továbbá a közös szabványok fejlesztésének felgyorsítását célzó...

Read more

A technológia csak okosan használva fordítható a társadalom javára

„Nagy adattömegek, azaz a „big data” társadalmi felhasználási lehetőségeit és hatásait mutatták be a hallgatóknak a Liska Tibor Szakmai Hetek rendezvénysorozat keretében. „Viszonylagos, hogy mi számít nagy adattömegnek a mai, rohamtempóval fejlődő technológiai világban. Az információ hamar „erodálódik”: ami néhány évvel ezelőtt még feldolgozhatatlan mennyiségű adatnak tűnt, ma már a tenyerünkben egy adathordozón elfér. Átmeneti időszaknak nevezhető az, amiben élünk: e méret- és felfogásbeli korlátok állandóan változnak” – hangzott el Székely Iván, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikai Technológia Tanszék docense...

Read more

NKFI Hivatal: KFI versenypályázati tükör – Pályázói-értékelői fórum

„A kutatási, fejlesztési és innovációs célú hazai és uniós források felhasználásának szakpolitikai koordinációjáért felelős NKFI Hivatal a közfinanszírozású KFI támogatásra pályázó kutatókat, vállalkozókat, intézményvezetőket, menedzsereket és az értékteremtő innováció mellett elkötelezett, a Hivatal szakértői bírálói rendszerének értékelőit, a terület valamennyi érdekelt szereplőjét hívja és várja szakmai-értékelői fórumára. A fórumon a versenypályázati rendszer felhívásairól, a szakpolitikai véleménykéréshez összeállított projekttervek eddigi értékelési tapasztalatairól, a szakértői bírálatok minőségéről tájékozódhatnak a résztvevők. A pályázati-értékelési tapasztalatokat pályázói és értékelői oldalról is érdemes hasznosítani az újabb pályázati fordulók...

Read more

IT és Háromszék: milyen lehetőségei vannak a megyének?

„A digitalizációról tartottak előadásokat szakemberek szombaton délután a Szent György Napokon, arról beszélve, mit jelent Székelyföld vonzatában, hogyan érinti a vállalkozókat, az IT-seket a digitalizáció, miként lehet felzárkózni. Bodosi Imre, a Hamor Soft tulajdonosa elmondta, 25 év ügyviteli szoftvert fejlesztenek, húsz céggel dolgoznak együtt. Mint kifejtette, a digitalizáció azért került ismét divatba, mert újfajt megközelítés jött be a köztudatba: a digitális tartalmakat integráljuk ma, ez inkább internet alapú fejlesztés már, mint a hagyományos digitalizáció. Ez teszi lehetővé, hogy vállalatok kiterjesszék a határaikat...

Read more

Miskolc az okos városról

„...Kiss Gábor alpolgármester a nyitott és okos városok kapcsán kért szót. “A város kiemelt célja, hogy a hazai nagyvárosok között kialakult helyzetben egyre jobb helyezést érjen el” – fogalmazott. Kiemelte, hogy van valós idejű utastájékoztató a megállókban, van wi-fi a villamoson, stb. “A szövetséghez való csatlakozás lényege, hogy az előnyünket tudjuk növelni. A csatlakozás azt várja el a várostól, hogy hozzuk létre az okosváros stratégiát, amin egyébként is dolgozunk, év végére elkészül. A program négy várost szólított meg, Miskolcnak a Modern Városok...

Read more

A cél: élhető és okos város megteremtése (Veszprém)

„A tavalyi évhez hasonlóan 2016-ban is jelentős lépéseket tervez a VKSZ Zrt. Dr. Temesvári Balázs vezérigazgatóval többek között a Smart City modell előkészületeiről beszélgettünk. ... A várossal szoros együttműködésben tervezzük a Smart City modell megvalósítását helyi szinten, dokumentumokat, terveket készítünk az egyes elemek megvalósításához. Mivel a Smart City alapvetően a polgárok életfeltételeit könnyítő beavatkozásokról szól, nagyon markáns részben a városüzemeltetéssel összefüggő közszolgáltatások intelligens megoldásokkal való gazdagodását jelenti, szakmailag is nagy kihívásnak nézünk elébe. - Milyen területeket ölel fel a Smart City modell?...

Read more

Okos kormányzat nélkül nem lesz okos város

„Van már okostelefonunk, okostévénk, a legújabb őrület pedig az okos város. De miért lesz ez jó nekünk? Erről beszélgettek a Magyar Urbanisztikai Társaság vitaestjén. Elég kevés embert vonzott a Magyar Urbanisztikai Társaság szerdai, Miért jó nekünk az okos város? címet viselő kerekasztal-beszélgetése. És hát a kevés ember is javarészt mérnökökből és építészekből került ki. Pedig nem lehet azt mondani, hogy elvont lett volna a téma: az ún. okos város (smart city) elsőre persze kissé furcsa fogalom, de közel van a mindennapokhoz, és...

Read more

Használd jól a közadatot! – Databoom Hackathon a Kitchen Budapestben

„Használd jól a közadatot! - Databoom Hackathon címmel 24 órás hackathon zajlott a hét végén, április 15-16-án a Kitchen Budapestben. Az első magyar közadathasznosítási programozási versenyt a Lechner Tudásközpont hatalmas adatkészlettel támogatta. Az adatokat Both András, a Tudásközpont infokommunikációs igazgatója mutatta be, Szemerey Samu urbanista, a Lechner Okos Város Központjának szakértője zsűritagként vett részt az eseményen. A versenyre programozók, adatelemzők, designerek, illetve helyi önkormányzatban, a közigazgatásban, civil szervezetekben jártas szakemberek és kutatók jelentkezhettek, bárki, akit érdekelnek a helyi adatok vagy érintett a...

Read more

Varga: óriási lehetőségek vannak az elektromobilitás fejlesztésében

„Óriási lehetőségek vannak az elektromobilitás fejlesztésében a magyar-német együttműködés támogatásával - mondta az MTI-nek nemzetgazdasági miniszter, aki az Orbán Viktor kormányfő vezette delegáció tagjaként tartózkodik Németországban. A tárcavezető a Kölnből adott telefoninterjúban elmondta: az Észak-Rajna Vesztfáliai Kereskedelmi és Iparkamara meghívására a kamara kölni rendezvényén vett részt, ahol egy magyar-német közös gazdasági napot tartanak. A miniszter találkozott az ottani kamarai vezetőkkel, és előadást tartott a magyar gazdaság lehetőségeiről. ... "Azt gondolom, a jövő együttműködésének egyik iránya a magyar iparfejlesztési tervben, az Irinyi-tervben meghatározott...

Read more
Page 490 of 669 1 489 490 491 669