Skip to main content

Találat: informatika

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. augusztus 3.

Az első szankciók: gyökeres változás az EU kiberhadviselési politikájában Meghökkentette a szakmai közvéleményt az EU – kibertérben, kiberkonfliktusokban – szokatlanul kemény lépése: az Unió „külügyminisztere” ugyanis a héten bejelentette, hogy korlátozó intézkedéseket vezettek be több olyan személy, illetve szervezet ellen, akikről és amelyekről feltételezik, hogy különböző jellegű kiberakciókat („kibertámadásokat”) intéztek az elmúlt évek során európai államok és vállalatok számítástechnikai rendszerei ellen. Joseph Borell, a közös kül- és biztonságpolitikáért felelős főbiztos nyilatkozatában megfogalmazta az eddigi (megengedő, vagy sokak szerint határozatlan és bizonytalan) uniós...

Read more

Innovációs pályázatok és nyílt innováció Szingapúrban – a koronavírus-járványra is ezzel válaszolnak

„Szingapúr elismerten a világ egyik leginnovatívabb országa – a különböző innovációs világranglistákon az 1. helytől a 8-ig ér el helyezéseket. Gyakorlatilag az ország egész léte és felemelkedése is a maga korában innovatívnak számító megoldásoknak köszönhető, amelyekkel – Lee Kuan Yew egykori miniszterelnök önéletrajzi könyvének címét idézve – Szingapúr a harmadik világból az elsőbe emelkedett. A nyílt innovációnak is több évre visszamenő gyakorlata van, kiváló eredményekkel – nem meglepő, hogy a COVID-19 járvány okozta válsághelyzetre reagálásban is kulcsszerepet adnak neki. A Nyílt Innovációs...

Read more

Írásbeliség a járványügyi veszélyhelyzet idején, 2. rész

„...3. Teljes bizonyító erejű magánokiratiság kapcsolata az írásbeliséggel A polgári jogi írásbeliség fogalmára azonban nem csak az anyagi jog van hatással, hanem a polgári eljárásjog okirati fogalma és a közjogi természetű elektronikus ügyintézési kötelezettségek is. A polgári perrendtartás természetesen csak a teljes bizonyító erejű magánokirat jogintézményével foglalkozik, az írásbeliséggel nem. Nevesít néhány technikai feltételt, amely követelmények teljesítése esetén egy okiratot teljes bizonyító erejűnek kell tekinteni (2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés). Ugyanakkor különösebb levezetést talán nem igényel, hogy ha egy...

Read more

Volteum – magyar egyetemi startup ad megoldást az e-autózás egyik legnagyobb kihívására

„z elektromos autózás több problémájára és nehézségére – például a hosszútávú utazástervezésre és a töltőpontok árainak összehasonlítására – kínál megoldást a hétvégén debütáló új magyar mobilapplikáció, a Volteum. Az ugyanúgy Volteum nevet viselő hazai startupot négy műegyetemi hallgató alapította idén januárban, miután 2019 májusában megnyerték a régió egyik legnagyobb energetikai startup versenyét, az MVM EDISON-t. Bár még csak öt hónapja tart a fejlesztés, a csapat a hétvégén már ki is adta az első hivatalos bétaverziót, amit még a nyilvánossá tétele előtt lehetőségünk...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. július 27-július 31.

Eljárást megindító felhívás SAP B One vállalatirányítási rendszer bevezetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/144 Közzététel dátuma: 2020.07.27. Ajánlatkérő: HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.08.06. A jelenlegi beszerzés célja: Egy korszerű, a funkcionalitásban minden, a standard ügyviteli folyamatokat, lefedő SAP Business One vállalatirányítási megoldás szállítása. Beszerzés részét képezi előkészíteni a Térképészeti Ágazati Igazgatóság feladatainak integrációját a HM Zrínyi NKft. jelen beszerzés keretében kialakítandó SAP Business One Vállalat irányítási rendszeréhez. Az előkészítés keretében egy olyan dokumentáció elkészítése a...

Read more

Az indiai Szilícium-völgy: Bengaluru

A világ egyik legfontosabb techközpontjává nőtte ki magát Bengaluru. Az indiai metrop s uolisz néhány német óriásvállalat számára még a Szilícium-völgynél is vonzóbb. Gerd Höfner egy kétemeletes, gyerekágy nagyságú és puhaságú krémtortát vág fel egy macheteszerű késsel a Siemens Healthineers bengalurui központjának ebédlőjében. Teszi ezt olyan precizitással, mint egy igazi siemenses. A levegőben édességillat terjeng, a magasból konfettieső száll alá. Höfner személyi asszisztense magához ragadja a mikrofont: „Ismét elnyertük a Jó munkahely címet, és több pontot kaptunk, mint múlt évben!” – mondja,...

Read more

Balatonfüred nyit a tudomány felé is

„ Több mint 1,9 milliárd forintból tudáscentrum épül Balatonfüreden a Rendszertudományi Innovációs Központ mellett. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a pénteki bejáráson azt mondta, jó döntés volt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) megjelent Balatonfüreden, és példaértékű tudásközpontot hoz létre, ami a város és térsége versenyképességét szolgálja. Palkovics László miniszter kiemelte, egyetemi központokkal tíz tudományos, innovációs parkot hoznak létre az országban. Cél az, hogy az adott térség centrumaiban olyan egyetemi szintű oktatást, képzést kínáljanak, amire szükség van, és nemzetközileg versenyképes, hazai...

Read more

Növelni kell a vállalatok digitalizációját

„A magyar cégeknek erősíteniük kell a digitalizációt, és fejleszteni a kiberbiztonságot, amihez az állam segítséget nyújt a következő években - hangsúlyozta Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett IT biztonsági online konferencián, kedden. Hozzátette, a piaci elemzések azt mutatják, a cégeknek a következő években emelt szintű digitalizációra lesz szükségük, amely érinteni fogja az vállalat egész tevékenységét, például a termelést, a leltározást, a munkaügyeket, a bérelszámolást. Kelemen Csaba elmondta, a következő évekre készül a Nemzeti Digitalizációs...

Read more

Vége az ujjbegyszurkálásnak, bőr alá ültethető szenzor ontja az adatokat a cukorbetegek számára (Magyarország)

„ Néhány hét alatt bárki hozzájuthat a bőr alá ültethető szenzorhoz, amely ontja magából az adatokat – inzulinpumpára vagy okostelefonra. Január 1-jétől a közgyógyellátás részeként jelentős kedvezményekkel juthatnak hozzá az egyes típusú cukorbetegek a szöveti cukormérésre szolgáló szenzorhoz, a gyerekek ingyen; nagy is az érdeklődés az életminőséget és az anyagcsere-folyamatokat javító eszköz iránt – mondta az InfoRádiónak Luczay Andrea, a Semmelweis Egyetem 1-es Számú Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezető főorvosa. "A folyamatos cukormonitorozás lényege, hogy egy szövet közötti térben, egy bőr alá ültetett kanül...

Read more

Mesterséges intelligencia (MI): közös tananyagot fejleszt az ELTE és a Microsoft

„Az ELTE Informatikai Karán működő Microsoft MI Tudásközpont tananyaga gyakorlati példákkal mutatja be a gépi tanulás és adatelemzés alapjait. Az ELTE és a Microsoft közös célja, hogy minél több hallgató megismerkedhessen a mesterséges intelligencia (MI) alapjaival, lehetőségeivel és alkalmazási területeivel. A letölthető tananyag gyakorlatorientáltan mutatja be a gépi tanulás, adatelemzés alapjait a Microsoft eszközeinek és szolgáltatásainak segítségével. Az anyag megértéséhez alapvető statisztikai ismeretek és Python programozási tudás szükséges. A tananyag tantermi és egyéni oktatásra is alkalmas, interaktív tanítási formára épít. Megvizsgálja a...

Read more
Page 127 of 375 1 126 127 128 375