Skip to main content

Találat: informatika

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes közleménye a BKK elektronikus jegyrendszer projektjéről

„Az elektronikus jegyrendszer projekt (AFC) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által leszerződött és menedzselt projekt, amellyel kapcsolatos problémákról se Tarlós István főpolgármesternek, se nekem nem voltak információim. A BKK Igazgatósága 2018. november 21-én – egyhangú szavazással – azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést. A szerződés felmondásának indoka a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése. A Fővárost anyagi kár nem érte. A probléma hosszú időn át tartó elhallgatása miatt a főpolgármester a szükséges személyi döntéseket meghozza.” Forrás: Bagdy...

Read more

Symposium 2018 – infokommunikációs konferencia

„A konnektivitás, az 5G és az innováció mellett, többek között az okosvárosok és közlekedési újdonságok, az IT biztonság, a cloud megoldások és az államigazgatás valamint az egészségügy digitális átalakulásának kérdései voltak porondon az idén hetedik alkalommal megrendezett Symposium konferencián november 27-én a Budapesti Kongresszus Központban. Idén már hetedik alkalommal rendezte meg Symposium elnevezésű egész napos szakmai konferenciáját a T-Systems Magyarország. A nemzetközi szinten is elismert, az infokommunikáció leggazdagabb portfólióját felvonultató hazai rendezvényen idén is csaknem kétezer meghívott vendég képviselte a digitalizáció által...

Read more

Jelentős, összehangolt hálózatfejlesztési beruházások az MVM NET-nél

„A Nemzeti Távközlési Gerinchálózatot (NTG) üzemeltető MVM NET Zrt. jelentős szerepet vállal az állami stratégiai távközlési fejlesztésekben, mind a nyílt, mind pedig a kiemelt pályázatokban. A Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában (NIS) megfogalmazott célok megvalósulását 2014 és 2020 között többek között a Széchenyi 2020 Programon belül meghatározott és az Európai Bizottság által 2015-ben jóváhagyott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében elérhető Európai Uniós támogatások segítik. „Célunk, hogy valamennyi hálózatfejlesztési tevékenységünket gondosan összehangoljunk a szinergiák maradéktalan kihasználása, a lehető legoptimálisabb működés érdekében. Pontosan emiatt...

Read more

Kiberbiztonság és robothadviselés napjainkban

„A robothadviseléssel kapcsolatos legújabb kutatásokról és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági kutatóműhelyének munkájáról is szó volt az intézmény Hungária körúti campusán rendezett tudományos-szakmai konferencián. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, valamint a Magyar Hadtudományi Társaság immáron 18. alkalommal megtartott közös konferenciáján Ványa László ezredes, egyetemi tanár köszöntötte a jelenlévőket. A Katonai Üzemeltető Intézet igazgatója emlékeztetett, hogy 18 évvel ezelőtt még arról beszéltek a szakemberek, hogy hogyan kellene a levegőben maradni a pilóta nélküli repülőgépeknek, ma pedig már arról szólnak a híradások, hogy a...

Read more

Beváltja-e a „big data” a hozzáfűzött reményeket a döntéshozatalban?

„A Government Information Quaterly hasábjain megjelent elemzés (Rationality and politics of algorithms. Will the promise of big data survive the dynamics of public decision making?) azt a kérdést járja körbe, hogy a „big data” felhasználása vajon beváltja-e a hozzáfűzött reményeket a politikai döntéshozatal minőségének javításában. És bár végső álláspontot ebben nem fogalmaznak meg, a „hurráoptimista” szemlélettől elrugaszkodva olyan elemzési keretet fogalmaztak meg, amely alkalmas a big data döntéshozatalra gyakorolt hatásának értékelésére (ami természetesen az optimista megközelítésből fakadóan várt eredményre is vezethet, de...

Read more

T/3632 A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról

„...Általános indokolás A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (a továbbiakban: NHIT) a Kormány informatikai és hírközlési ügyekben véleményező, tanácsadó szerve. Az NHIT új, kibővített szerepet kap: feladata egyebek mellett a kormányzati hírközlési és informatikai beruházások véleményezése lesz. Az NHIT elnökét, alelnökét és tagjait a miniszterelnök nevezi ki, működésére a részletszabályokat a kormány rendeletben állapítja meg a jövőben...” Forrás: T/3632 A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról; Országgyűlés; 2018. november 20.

Read more

Palkovics László: A Mesterséges Intelligencia Koalícióval Magyarország az európai élvonalba kerülhet

„A Mesterséges Intelligencia Koalícióval (MI Koalíció) Magyarország a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztések terén az európai élvonalba kerülhet, a nemzetközi mesterséges intelligencia verseny résztvevői pedig előreviszik ezt a kezdeményezést - mondta az innovációs és technológiai miniszter a verseny díjátadóján csütörtökön Budapesten. Palkovics László kiemelte: a 4. ipari forradalom zajlik, amelyben a kihívások jelentős része nem műszaki, hanem jogi, etikai, erkölcsi vagy gazdasági természetű, a mesterséges intelligencia lehetőségei pedig beláthatatlanok. Palkovics László ismertette, hogy egy hónappal ezelőtt létrehozták a Mesterséges Intelligencia Koalíciót, aminek már...

Read more

Nemzeti Közszolgálati Egyetem: megtartotta első plenáris ülését a Mesterséges Intelligencia Koalíció

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartotta első plenáris ülését az idén októberben alakult Mesterséges Intelligencia Koalíció. A több mint 120 tagot számláló szervezet elnökségi tagokat választott és hamarosan megalakulhatnak majd a munkacsoportjai is. Idén októberben, Balatonfüreden alakult meg a tömörülés, aminek egyik célja, hogy Magyarország fontos tagjává váljon a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek. A koalíciót alapítók szándéka az, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A szervezetnek jelenleg 124 tagja van, de ez a szám folyamatosan bővül Palkovics...

Read more

Megtartotta első plenáris ülését a Mesterséges Intelligencia Koalíció

„Megduplázta, 124 tagra bővítette taglétszámát az egy hónappal ezelőtti alakulás óta az innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció). A koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések és alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön, és a nemzetközi MI közösség fontos tagjává váljon – mondta el megnyitó beszédében Palkovics László miniszter. Az MI Koalíció első plenáris ülésén megválasztotta a nyolcfős elnökséget, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról. A Mesterséges Intelligencia nem maga...

Read more

Megválasztották az MI koalíció elnökségét

„Elindult a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció operatív működése, amelyet az idei MENTA konferencián Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter indított útjára. Miniszteri és kormányzati szinten két fő célkitűzés mentén szerveződött az elképzelés, amely szerint itt lehetőség van megfogalmazni az állam felé azon intézkedéseket (pl. szabályozás, forrás, oktatás), amelyeknél állami feladatra és beavatkozásra van szükség. Az MI Koalíció másik célja, hogy minél több szinergiát teremtsen a piaci szereplők között, és a magyar startupok és kkv-k nagy arányban vegyenek részt MI fejlesztésekben, akár...

Read more
Page 194 of 375 1 193 194 195 375