Skip to main content

Találat: informatika

A zalaegerszegi járműipari tesztpályának csaknem egyharmada elkészült

„ A tavalyi alapkőletétel után egy évvel 25-30 százalékban elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, ahol ősszel egy német autógyár lesz az első ügyfél - közölte Vígh László a létesítmény miniszteri biztosa. A miniszteri biztos a pálya első nyílt napján felidézte, hogy napra pontosan két évvel ezelőtt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a zalaegerszegi tesztpálya építésének szándékát, éppen egy éve pedig letették az alapkövet is. A több elemében egyedülálló létesítmény mintegy 250 hektáros területen épül, a pályán önvezető járműveket is lehet majd tesztelni....

Read more

Kísérlet New Yorkban a digitális közigazgatásban használt algoritmusok ellenőrzésére, az algoritmikus elszámoltathatóság kialakítására

„A nagyváros munkacsoportot állított fel a közigazgatásban működő algoritmusok társadalmi hatásainak vizsgálatára. Az algoritmizált döntések egyre több fronton befolyásolják az emberek életét, ami alól a kormányzati rendszerek sem jelentenek kivételt. Ez a helyzet New Yorkban is, ahol a rendőrségtől és a tűzoltóságtól kezdve a lakhatási és iskoláztatási ügyeken át az élelmiszerbiztonságig egy csomó automatizált rendszer dolgozik. Az automatizálás előnyei nyilvánvalók, az elfogulatlanság kérdése és a rendszerek transzparens működése azonban minimum aggályos lehet egy olyan környezetben, ahol éppen ez a két szempont osztályozható...

Read more

Az Európai Unió megújítja, megerősíti kutatási és innovációs programját az európai innovációs képesség javítására

„A Bizottság a mai napon előterjeszti észrevételeit és javaslatait, melyekkel az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek 2018. május 16-án Szófiában tartandó informális megbeszéléséhez kíván hozzájárulni. A bulgáriai találkozón az EU-országok vezetői azt fogják megvitatni, hogyan lehet kiaknázni a kutatás és az innováció terén kínálkozó lehetőségeket, és mit kell tenni ahhoz, hogy Európa meg tudja őrizni globális versenyképességét. Beruházni a kutatásba és az innovációba nem jelent mást, mint beruházni Európa jövőjébe. A kutatás és az innováció lehetővé teszi, hogy az EU-országok meg tudják...

Read more

Az Európai Bizottság az unió egységes digitális piacának megvalósításáról

„Tíz nappal az általános adatvédelmi rendelet hatálybalépése előtt az Európai Bizottság a mai napon egy olyan konkrét intézkedéseket tartalmazó csomagot terjeszt elő, amelyek végrehajtásával az európai vezetők biztosíthatják a polgárok magánéletének védelmét és 2018 végéig megvalósíthatják az EU digitális egységes piacát. A ma előterjesztett közlemény képezi a Bizottság hozzájárulását az uniós vezetők holnap Szófiában tartandó nem hivatalos üléséhez. A Bizottság úgy véli, valamennyi tagállam közös érdeke, hogy a digitális transzformációt az európai megközelítést követve hajtsák végre, amely a digitális innovációba való beruházást...

Read more

Az Európai Bizottság közzétette a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2018-as értékeit

„Az Európai Bizottság ma közzéteszi a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2018-as értékeit. Az eszköz segítségével nyomon követhető a tagállamok teljesítménye a digitális hálózatok fejlettsége, a digitális készségek, az online tevékenység, valamint a vállalkozások és a digitális közszolgáltatások tekintetében. A mutató szerint az EU előrehalad a digitalizáció útján, de a fejlődés továbbra sem elegendő ahhoz, hogy Európa utolérje a világelsőket és csökkentse a tagállamok közötti különbségeket. Ez indokolttá teszi a digitális egységes piac gyors megvalósítását és a digitális gazdaságba...

Read more

Az Antenna Hungária fejlesztők részére megnyitotta országos IoT hálózatát

„Az Antenna Hungária, hazánk vezető állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltatója tavaly év végén elindította a LoRaWAN (Long range Radio) technológiára épülő IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) hálózatát, mellyel Magyarországon és a régióban is az elsők között épített ki országos jelenlétet biztosító lefedettséget. A fejlesztések eredményeképpen a több mint száz bázisállomással üzemelő országos hálózat Budapesten, a megyeszékhelyeken és több nagyobb városban érhető el, az ország lakosságának közel felét lefedve. A legújabb IoT megoldásokat támogató távközlési hálózat sikerét jól mutatja, hogy...

Read more

A láthatatlan Selyemút – Digitális Selyemút

„Az Európai Unió és Ázsia kapcsolataival foglalkozó European Institute for Asian Studies (EIAS) oldalán megjelent elemzés (újraközölve a beltandroad.blog oldalon) Kína azon törekvéseivel foglalkozik, amelyek az „Új Selyemút” néven ismertté vált, hivatalosan az „Egy Övezet, Egy Út” (One Belt, One Road – OBOR), majd „Övezet és Út Kezdeményezés” (Övezet és Út Kezdeményezés – BRI) nevet viselő megaprojekthez kapcsolódó infokommunikációs fejlesztéseit foglalja magába. Mint a szerző felhívja rá a figyelmet: a BRI kapcsán az elemzők elsősorban a fizikailag megfogható fejlesztésekre – új vasútvonalak,...

Read more

Újra blokklánc-konferencia Budapesten: Blockchaineum 2.0

„Ismét blokklánc-konferenciát rendeznek Budapesten: a Blockchaineum 2.0 mintegy 50 előadás és workshop keretében teljes körű nemzetközi kitekintést ad a technológia jelenéről és jövőjéről, ezzel egy időben egy blokklánc versenynek is otthont ad. Az első hasonló rendezvényén tavaly közel 600-an vettek részt. A május 23-án az Akvárium Klubban tartandó Blockchaineum 2.0. főszervezője, Czeglédi Tamás a közlemény szerint kiemelte: az előző konferencia óta eltelt bő fél év alatt rengeteg újdonság látott napvilágot, a blokklánc technológia felhasználási területe szerteágazóbbá vált, és a fejlődésnek még korántsincs...

Read more

Különvélemény az agilitásról

„Rövid cikk jelent meg a napokban CIO Hungary 2018 konferencia egyik kiemelt témájáról a Bitporton „A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál” címmel. Reakció – aztán remélem jön a láncreakció. Kislányom születése épp egybeesett a konferencia időpontjával, így én is reagáltam a változásra: a konferencia helyett a szülőszobán küzdöttem. A konferencia egyik kiemelt témáját, az agilitást, illetve a szemlélet helyét a nagyvállalatban, fontosnak és aktuálisnak érzem, így írásba foglaltam saját, a A CIO-k elmondták, hogy alkalmazható az agilitás egy nagyvállalatnál...

Read more

Sok európai uniós országban a hatóságok többsége nem áll készen a GDPR-ra

„Az európai uniós felügyeleti szervek felkészültségét mérte fel a Reuters egy rövid kérdőívvel. A válaszadó hatóságok nagyon kis része érzi úgy, hogy a május 25-től alkalmazásba lépő GDPR betartását ellenőrizni tudná a kijelölt időponttól kezdve. Sok európai uniós országban a felügyeleti szervek még egyáltalán nem tudják elkezdeni május 25-én az új adatvédelmi rendelet (GDPR) betartásának ellenőrzését, mivel nincs meg a megfelelő pénzügyi vagy jogköri támogatásuk a feladat elvégzésére - derül ki a Reuters felméréséből. A hírügynökség négy kérdést tartalmazó kérdőíves felmérésének eredményei...

Read more
Page 215 of 377 1 214 215 216 377