Skip to main content

Találat: informatika

Felhőbe költöznek az okos egyetemek

„Az eszköz már megvan, most már csak a kultúrának kell kialakulnia, hogy hamarosan legalább részben virtuálissá váljanak az egyetemek. Az Észak-Karolinai Egyetem és az IBM felhőalapú osztálytermével kísérletezik a BME, és az okos egyetem munkacsoport keretében a piaci szereplőkkel együtt gondolkodnak az oktatás nemcsak technikai értelemben vett jövőjén. A Matlab már a BME-n is a felhőbe költözött, a Neptunra azonban még várnunk kell. Magyarországon járt Andy Rindos, az IBM Cloud Academy és a Center for Advanced Studies vezetője, a cég és az...

Read more

Nyílt levélben kéri 2014-2020-as tervezési időszak újragondolására a kormányt az IVSZ

„Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége üdvözli az Európai Tanács (European Council) október 25-i állásfoglalását, amelyben kiáll a Digitális Ütemterv felgyorsítása mellett. A Tanács állásfoglalása kiemeli, hogy az előző 5 év makrogazdasági adatai alapján világos az összefüggés az IKT ágazatba történő befektetések nagysága és az egyes tagországok gazdasági versenyképessége között. Az IVSZ hangsúlyozza, hogy a hazai IKT szektor a 2008-as gazdasági válság ellenére is az előző 5 évben folyamatosan növekszik. Mind a foglalkoztatottsági adatok, mind pedig a jövedelemtermelés tekintetében jóval a...

Read more

Jó döntés volt Magyarországon szolgáltatóközpontot (Shared Services Center – SSC) nyitni

„A hazai szolgáltató központok vezetői szerint bebizonyosodott: jó döntés volt Magyarországon szolgáltatóközpontot (Shared Service Center – SSC) nyitni – derül ki abból a felmérésből, melyet a PwC Magyarország és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Magyarországi képviselete készített. A válaszadók abban is egyetértettek, hogy ha most kellene dönteniük szolgáltató központ létrehozásáról, újra hazánkat választanák helyszínül. Ez az egységes vélemény annak fényében különösen értékes, hogy az SSC-kért globális verseny folyik. Nem csak kontinensek, régiók és országok vetélkednek egymással új szolgáltató központok létrehozásáért, de gyakran...

Read more

IBM: A fogyasztó megmondja – IBM Business Connect 2013

„Több marketingvezető érzi bizonytalannak tudását a Big Data és a közösségi média üzleti technológiáival kapcsolatban, mint két évvel ezelőtt. Hetven ország húsz iparágának négyezer topmenedzserét kérdezte meg az IBM, hogyan látja cége jövőjét, a fogyasztókkal kialakított kapcsolatát és a technológia szerepét az üzlet felvirágoztatásában. A kutatás különlegessége, hogy a mélyinterjúkon begyűjtött rengeteg adat értékelésében és az összefüggések feltárásában Watson, az IBM emberi nyelvet beszélő szuperintelligens számítógépe is segített. Míg Watson számára az ilyesmi rutinfeladat, úgy tűnik a marketingvezetők egyre elveszettebbnek érzik magukat...

Read more

Összeköltők: Arany és Petőfi baráti levelezése és az Office 365

„Az alkotás ritkán magányos műfaj. Arany János és Petőfi Sándor csak rövid ideig ismerték egymást, mégis óriási hatással voltak egymás művészetére. Mi lett volna, ha az Office 365 is segített volna nekik a közös munkában?” Mondja a Microsoft cég sajátos reklámja. Feldolgozták Arany és Petőfi levelezését, mintha az Office 365 eszközeit használták volna az alkotók. Word, PowerPoint, Excel, Bing, cset - itt minden bevettetik. „Ismerve Petőfi és Arany szabadszájúan humoros levelezését, biztos vagyok benne, hogy nem lettek volna megsértődve a stílusimitációkat olvasva....

Read more

Megalakult a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Fórum

„A Miniszterelnökség szervezésében megalakult a Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Fórum, amelyben a kormányzati és nem kormányzati szféra magas szintű szakmai együttműködésével dolgozzák ki Magyarország kiberbiztonsági szabályozását. Szemerkényi Réka miniszterelnöki biztonságpolitikai főtanácsadó elmondta: mostanra a döntéshozók számára világszerte nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági, a tudományos, a kutatói, valamint a kormányzati tevékenység egyre nagyobb mértékben tevődik át az IT szektorra, amely nemcsak új lehetőségeket, hanem új kihívásokat is jelent. A gazdaság és az ország működése a kibertérben számos veszélynek van kitéve. Ennek kezelése, szabályozási oldala...

Read more

Jövő héten lesz a Budapest BI Fórum

„A november elején tartott kétnapos BI Fórum az üzleti intelligencia és analitika iránt érdeklődő felhasználóknak és szakembereknek kínál technológiai előadásokat, esettanulmányokat és workshopokat. November 5-én kezdődik a Budapest BI Fórum, amely két eddig önálló rendezvény, az Open Source BI és az Innovatív BI konferenciák összeolvadásából született, létrehozva így a legnagyobb magyar, analitikával foglalkozó szakmai rendezvényt. A konferencia mind a fejlesztők, mind az elemzők, mind a felhasználók számára igyekszik bemutatni a legújabb trendeket, technológiai újdonságokat, valamint a hazai és külföldi BI tapasztalatokat. A...

Read more

App!mobile 2013 konferencia – a digitális kormányzat szemszögéből érdekes előadás

App!mobile 2013 Mobiltermék-fejlesztői konferencia MOM Kulturális Központ, 2013. november 13-14. A kínálatból kiemeljük Tom Loosemore előadását, mely 2013. november 8-án lesz, 9 óra 5 perckor. Címe: We're not 'appy at all. Az előadó a brit kormány Government Digital Services nevű szervezeténél dolgozik. A brit Miniszterelnöki Hivatalon belül az ő feladatuk a kormányzati digitális szolgáltatások átalakítása. „Tom Loosemore a GDS mobilstratégiáját mutatja be, amelynek meghatározó eleme, hogy elsősorban a webre fókuszál. Ugyan a GDS nem zárja ki a natív alkalmazások fejlesztését, a legtöbb...

Read more

Az Európai Bizottság újabb lépést tesz a számítási felhő népszerűsítéséért

„Az Európai Bizottság a mai napon szakértői csoportot hozott létre, amely egy választható eszközre alapozva a számítási felhőre vonatkozó biztonságos és tisztességes szerződési feltételek kialakításáért fog dolgozni. A cél a fogyasztók és a vállalkozások aggályait eloszlató bevált lehetőségek feltérképezése, hiszen ezen csoportok gyakran azért vonakodnak a számításifelhő-szolgáltatások igénybevételétől, mert a szerződési feltételek homályosak. A szakértői csoport létrehozása a Bizottság azon törekvésének része, hogy javítsa a számítási felhővel kapcsolatos szolgáltatások iránti bizalmat és felszabadítsa e szolgáltatásoknak az európai gazdasági termelékenység serkentésére alkalmas potenciálját....

Read more

Az internet „amerikai gyarmat”

„Mikko Hypponen, az F-Secure kutatási vezetője a Linuxcon konferencián tartott előadást és ennek keretében bírálta az Amerikai Egyesült Államok pozícióját az internetszolgáltatások területén. A PC Pro brit magazin cikkében idézte a szakember legfontosabb kijelentéseit. Hypponen meglehetően markáns véleményt fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy mennyire és miért elégedetlen a jelenlegi helyzettel. "Az internet egy amerikai gyarmat. Ismét a gyarmatosítás korszakában vagyunk, urainkként kellene tekintenünk az amerikaiakra. Minden fontos szolgáltatás az Amerikai Egyesült Államokban van, ez egy kiegyensúlyozatlan helyzet." - hangsúlyozta az F-Secure kutatási...

Read more
Page 323 of 376 1 322 323 324 376