Skip to main content

Találat: Internet

Országok közötti digitális szakadékok

„A digitális szakadékról rendszerint az internetet használók és a nem használók közötti szakadék jut az eszünkbe, valójában ez a fogalom legalább öt dolgot takar. A héten három olyan élmény is ért, ami ezt az egyébként általam régen gyakran használt fogalmat ismét az előtérbe tolta és leginkább az országok közötti szakadék jellegére mutatott rá. Szóval mi is az az öt dolog, amit a digitális szakadék jelent? Először is az országok, világrégiók, a fejlett és fejlődő világ közötti különbségeket a digitális eszközök elterjedtségét, hozzáférhetőségét...

Read more

Az angol kormány a teljes webes és távközlési forgalmat ellenőrizni akarja

„A ZDNet értesülései szerint a brit kormány a hétvégén jelenti be új, a szigetország teljes internetes és telefonforgalmának megfigyelését és ellenőrzését lehetővé tévő törvényjavaslatát. A szakemberek szerint valószínű, hogy az Európai Bizottság (EB) még a hatályba lépés előtt „levadássza” a jogszabályt. Az ellenzői által csak brit „Patrióta Törvényként” emlegetett szabályozás lehetővé tenné a hírszerzés számára, hogy az Egyesült Királyság valamennyi lakosának telefonhívásait, e-mailforgalmát, közösségi profiljait és böngészési szokásait monitorozhassák. Az Egyesült Királyság már ma is a világ legszigorúbban ellenőrzött országa; a bűnüldöző...

Read more

Az évtized adatvédelmi problémája az okostelefonos geolokáció

„A földrajzihelyzet-meghatározásra épülő szolgáltatások népszerűsége töretlen és egyre növekszik, de ezzel együtt szaporodnak az aggályok is. Az okostelefon-tulajdonosok közel 60 százaléka használja a készülék nyújtotta geolokációs alkalmazásokat, annak ellenére, hogy ezekkel kapcsolatban közismertek az adatvédelmi és adatbiztonsági aggályok – áll a biztonsági kérdésekkel foglalkozó nonprofit szervezet, az ISACA friss jelentésében. A kutatók a múlt hónapban ezer felhasználót kérdeztek meg, és a jelentés fő megállapítása, hogy a tulajdonosok leginkább két kockázattól tartanak: egyrészt, hogy a hirdetők illetéktelenül jutnak hozzá adataikhoz, másrészt pedig amiatt...

Read more

Élenjáró magyarországi internetes vállalkozások fejlődése az üzleti modell nézőpontjából

„Ph.D. kutatásom célja az élenjáró magyarországi internetes vállalkozások fejlődésének az üzleti modell megközelítés alkalmazásával való vizsgálata volt. Az ezt megalapozó elméleti keret három fő területe az üzleti modell megközelítés, az internetes üzleti modellek szakirodalma, valamint az internetes üzleti modellek eredményes alkalmazásával összefüggő kulcsfeltételek elméleti alapjai. Az üzleti modellt értekezésemben olyan vezetői eszközként határozom meg, amely elemek egymással összefüggő rendszereként megmutatja az értékteremtés alapelveit és e „választások” kapcsolatát (értékajánlat modell), az értékteremtésben résztvevők hálózatát (architektúra modell), továbbá az értékteremtést fenntartó bevételek forrását és...

Read more

Erősen lenyomja a termékek árát az internet

„Az online shopok, az árösszehasonlító oldalak és alkalmazások miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik a kereskedőkre. A felhasználók ugyanis pontosan tudják, mennyit ér egy árucikk és nem veszik meg a túl drága termékeket. A The New York Times írása szerint egyre többen tájékozódnak vásárlás előtt a kinézett árucikkek áráról. Ők pontosan tudják, hogy milyen termékért mennyit kell adni, így a boltok hiába kínálják akár akciósan a kínálatukban lévő drága műszaki cikkeket vagy éppen ruhákat, azokat csak a vásárlók nagyon kis része veszi meg....

Read more

Februárban 2,098 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés volt Magyarországon

„A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú xDSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma 799 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései februárban 826 ezerre nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 276 ezer előfizetés volt a hónap végén. Összességében 2012 februárjában az adatszolgáltatók vezetékes szélessávú internet-előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,098 millió volt. A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Magyar Telekom a piacvezető,...

Read more

Nemzeti érdekek gátolják az uniós adatvédelmi szabályozás megalkotását

„Viviane Reding, az Európai Unió alapjogi biztosa szerint a tagországok belügyminiszterei jelentik az egységes adatvédelmi szabályozás elfogadásának legfőbb akadályát. Viviane Reding egy hétfői nyilatkozatában megerősítette: ragaszkodik az uniós adatvédelmi szabályozással kapcsolatos álláspontjához. Az Európai Unió alapjogi biztosa január 25-én kiadott előterjesztésében azt javasolta, bontsák két – egy általános, minden tagország számára kötelező érvényű direktívákat tartalmazó, és egy a helyi bűnüldöző szervek adatkezelését szabályozó, ajánlott – részre a jogszabálycsomagot. Reding szerint az egységes regula elfogadásának legfőbb akadályát a tagországok egyedi érdekei és az...

Read more

Februárban tovább nőtt a mobilinternet-előfizetők száma hazánkban

„Februárban 2 millió 265 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő – ügyfeleké az előző havi 1 millió 738 ezerről 1 millió 770 ezerre emelkedett. A forgalmazásban részt vevő aktív előfizetések alapján a Telenor piaci részesedése 27,77 százalékról 27,91 százalékra, a Vodafone részesedése 24,50 százalékról 24,57 százalékra nőtt, ugyanakkor a T-Mobile-é 47,73 százalékról 47,52 százalékra csökkent. A gyorsjelentés adatai alapján az összes előfizetőt tekintve a Telenor...

Read more

Az ügyvédek alig használják az internetet

„Bár a többnyire díjmentes, internetes szaknévsorokban a hazai ügyvédek több mint 85 százaléka megtalálható, a szakma internetes megjelenése ezzel nagyjából ki is fújt – derült ki az Ügyvédbróker.hu legújabb felméréséből. Rendkívül szerény az ügyvédek internetes jelenléte, saját holnapot az ügyvédek csupán ötöde tart fenn – derül ki az Ügyvédbróker.hu februári felméréséből, amiben a hazai ügyvédek online jelenlétét vizsgálta. A felmérésből kiderült, hogy ebből a szempontból a budapesti ügyvédek lényegesen aktívabbak a vidékiekhez képest, hiszen a honlappal rendelkező fővárosi jogi képviselők aránya a...

Read more

Gyarmatosítás, kontroll és szabadságharc : A világháló szabályozásának kérdései

„Az online tartalom szabályozásának és kontrolljának igénye egyidős a világhálóval. A virtuális tér feletti ellenőrzésnek több dimenziója van. Cikkemben alapvetően a tartalomszabályozás és a kultúra szabad terjesztésének kérdéseivel foglalkozom. A vizsgált kontrollnak létezik egy másik olvasata is, mely a fenti két szempontot szembeállítja, és gyarmatosítás-kalózkodás ellentétpárról beszél. A problémát széles horizonton és valamennyi érintett szereplő szempontját figyelembe véve vizsgálom, nézeteket ütköztetve és felvázolva a lehetséges megoldás körvonalait is.” Forrás: Gyarmatosítás, kontroll és szabadságharc : A világháló szabályozásának kérdései, Szűts Zoltán, Egyenlítő, 2012....

Read more
Page 142 of 143 1 141 142 143