Skip to main content

Találat: jog

Lebontanák a korlátokat a magyar nyelv előtt

„A nyelvi elszigeteltség elleni küzdelem eszközeként a nyelvtechnológia, azon belül is az automatizált fordítás szolgálhat. Az Európai Bizottság megbízásából Budapesten tartotta az ELRC (European Language Resources Coordination) projekt az európai roadshowjának negyedik műhelybeszélgetését. Az ELRC kezdeményezést az Európai Bizottság hozta létre a Európai Hálózatfejlesztési Eszközök (Connecting Europe Facility) program CEF Digital ágán belül. Célja, hogy nyelvi forrásokat gyűjtsön a Bizottság által kifejlesztett összeurópai automatizált fordítóplatform számára, és ezáltal megszüntesse az európai egységes digitális piac kiépítésének útjában álló akadályokat, lehetővé tegye, hogy a...

Read more

A „közigazgatási perrendtartás koncepciója” címmel tartottak konferenciát Szegeden

„Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke által létrehozott „Az önálló Közigazgatási Perrendtartás kodifikációjával összefüggő feladatok ellátásával megbízott munkacsoport” és a közigazgatási és munkaügyi regionális kollégiumok közös szervezésben „A közigazgatási perrendtartás koncepciója” címmel öt helyszínen országos konferencia-sorozat indult. A konferencia-sorozat negyedik állomása Szegeden, az Alföldi Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium székhelyén került megrendezésre a Szegedi Törvényszék dísztermében, 2015. november 20. napján. A közigazgatási perrendtartás megalkotása kiemelkedő jelentőségű a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának a fejlődésében. Ezt fémjelzi a konferencia iránti rendkívüli érdeklődés. A rendezvényen az...

Read more

Megújult a Kúria internetes honlapja

„ Dr. Darák Péter Elnök úr kezdeményezésére és vezetői jóváhagyásával megvalósítottuk a Kúria internetes honlapjának új arculati megújítását és fejlesztését. Ez a munka a tervezéstől a végleges forma kialakításáig mintegy tíz hónapot vett igénybe. Az esztétikai megújítás a magyar oldalra, az angol nyelvű felületre, valamint az akadálymentesített oldalra egyaránt vonatkozott. A megújult honlap kialakításának legfontosabb célja a Kúria szakmai tevékenységének minél szélesebb körű bemutatása, imázsának növelése; a szakmai munkájában rejlő értékek megjelenítése; a hazai és nemzetközi együttműködéseink továbbfejlesztése volt. Emellett nagy hangsúlyt...

Read more

Versenyfelügyeleti eljárás indulhat az online szálláshely-közvetítők ellen

„A Magyarországról is elérhető nemzetközi online szálláshely-közvetítők generálják a piaci versenyt, de ez nem érezhető a magyar tulajdonú társaságoknál, ezért versenyfelügyeleti eljárás indulhat ellenük a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálati jelentésének összefoglalója szerint, amely kedden került fel a versenyhatóság honlapjára. A 2010-től napjainkig terjedő időszakot felölelő jelentés megállapítja: az online szálláshely-közvetítők összekötik a szálláshelyeket a fogyasztókkal, a kínálatot a kereslettel. A piacot transzparenssé teszik azzal, hogy a kínálat általuk összehasonlíthatóvá válik. Mégis felvetődik a jogsértés lehetősége, mivel Magyarországon az egyes közvetítők között nem...

Read more

Egy adatbázisba kerül összes egészségügyi adatunk

„A kormány jelöli ki azt a szervezetet, amely a jövőben a betegek adatait tartalmazó ágazati informatikai rendszert, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Teret (EESZT) működteti - tartalmazza egyebek között a kormány honlapján olvasható törvénytervezet. A több egészségügyi és társadalombiztosítási törvényt módosító tervezet szerint az EESZT-hez kötelező csatlakoznia minden olyan szolgáltatónak, amelyet - szerződés alapján - az Egészségbiztosítási Alap finanszíroz. A rendszer tagjai a gyógyszertárak, az állami mentőszolgálat, valamint a szakminiszter által rendeletben meghatározott államigazgatási szervek és egyéb szervezetek is. Más szolgáltatók önként csatlakozhatnak...

Read more

A jogállamiság mérése indexek segítségével

„A közbeszédben és a szakirodalomban is gyakran elhangzanak olyan átfogó kijelentések, hogy a jogállamiság helyzete „romlik” vagy éppen „javul”. A jogállamiság kialakult dogmatikája és a nemzetközi standardok alapján jogászként egy-egy konkrét jogi változásra vonatkoztatva ugyan rendszerint valóban meg tudjuk mondani, hogy az javulás-e vagy romlás, de ha számos és egymással részben ellentétes irányú változással szembesülünk, akkor az összegzett változási irány megállapítása már gyakran önkényesnek tűnik. A hagyományos jogászias eszköztáron túl ilyenkor érdemes inkább társadalomtudományi módszerekhez folyamodnunk, amelyekkel számszerűsíthetőek a változások. Az ezzel...

Read more

Drónok: könnyű lesz megvenni, de sokba kerülhet használni

„A jövőben nem kell engedélyt kérni a drónok használatához, de be kell jelenteni a legkisebb hobbi kopter birtoklását is a Légyügyi Hivatalnak. A kereskedők azt jósolják, hogy karácsonykor a legkeresettebb termék lesz a boltokban. Aki megvette, reptetni is akarja, amit minden alkalommal szabályosan jelezni kell a nem várt légi balesetek elkerülése érdekében. A parlament a drónok, vagyis a pilóta nélküli, távirányított repülő eszközök használatát készül szabályozni. A mezőgazdaság, a filmipar már jó ideje dolgozik ilyen repülő eszközökkel, de várhatóan egyre több civil,...

Read more

A javaslat pontosítja az elektronikus kapcsolattartás szabályait a polgári perben

„Célunk az igazságszolgáltatás területén, hogy a bírósággal való kommunikáció minél szélesebb körben és minél több ügyben elektronikus úton történjen – mutatott rá Völner Pál államtitkár a polgári perrendtartásról szóló, valamint egyéb eljárásjogi és igazságügyi törvények módosítását kezdeményező javaslat expozéjában 2015. november 5-én az Országgyűlésben. Emlékeztetett arra, hogy az elektronikus kapcsolattartás bevezetésének időpontját többször módosították, legutóbb 2016. január 1-jére. Mint mondta, a javaslat a zökkenőmentes indulás érdekében pontosítja, egyértelművé teszi és bővíti az elektronikus kapcsolattartás szabályait a polgári perekben. Az előterjesztés pontosítja a...

Read more

Jogszabályalkotás szükséges a drónok robbanásszerű terjedése miatt

„Magyarországon pillanatnyilag nincs a drónokra vonatkozó külön jogszabály, de a törvényi szabályozás előkészítése már elkezdődött. A törvény hatálybalépéséig a drónok használata csak egyedi engedély alapján lehetséges, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala ad ki. A közlekedési hatóság alapos, minden részletre kiterjedő szabályozást lát szükségesnek, hangzott el egy Budapesten rendezett nemzetközi konferencián. A nyílt információgyűjtés fejlődő területei címmel szerveztek nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát a budapesti Duna Palotában: a felkért előadók az információs technológia robbanásszerű fejlődésének várható irányát, az exponenciálisan növekvő adatmennyiség kezelésének lehetséges...

Read more

Egyszerűsödő ügyintézés a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál is

„Jelentősen csökkennek az ügyfelek adminisztratív terhei, számos új, ügyfélbarát megoldás szolgálja a fogyasztók érdekeit a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egyszerűsítési intézkedései nyomán. 2016 januárjától térképes lekérdező rendszerben kereshetővé válnak az állampolgárok számára a hivatalos engedéllyel rendelkező, megbízható járműfenntartók elérhetőségei. Az elméleti járművezetői vizsgán alkalmazott kérdésbank a jövő évtől teljes forgalmi szituációkat ábrázoló mozgóképes elemekkel bővül. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A Nemzeti Közlekedési Hatóság egyszerűsítési intézkedései tökéletesen illeszkednek a kormányzati szándékokhoz. A közös cél az állampolgárok és vállalkozások állami ügyintézésből fakadó...

Read more
Page 106 of 178 1 105 106 107 178