Skip to main content

Találat: jog

Adatvédelem a digitális korban

„...az Európai Bizottság által kezdeményezett új adatvédelmi szabályozás..., amelynek egyik legfontosabb célja, hogy a mostaninál egyértelműbb szabályokkal biztosítsa az internethasználók adatainak a korábbinál erősebb védelmét. Az új jogszabályok többek között megszüntetik az európai adatvédelmi előírások töredezettségét, amely a jelenleg érvényes, vonatkozó uniós irányelv eltérő értelmezéséből és gyakorlati átültetéséből fakad. Az új szabályozás – amely még tárgyalási szakaszban van – biztosítani kívánja, hogy az egyének könnyebben hozzáférhessenek majd saját adataikhoz, és továbbíthassák személyes adataikat a különböző szolgáltatók között (az adathordozhatóság joga). A jogszabály...

Read more

Új szabályozást fogadott el az Európai Bizottság a közszolgáltatások állami támogatására

Az év első hónapjában jelentek meg azok a jogi anyagok, amelyek az Európai Bizottság 2011. december 20-i döntését részletezik. A döntés tárgya az volt, hogy egy adott állam milyen feltételek mellett támogathatja a közszolgáltatást nyújtókat úgy, hogy az nem torzítja a versenyt - ahogy azt a Bizottság felfogja. A Jogi Fórum összefoglalója: „Módosította az Európai Bizottság kedden azokat a szabályokat, amelyek alapján az Európai Unióban állami támogatás nyújtható az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz. Joaquín Almunia versenypolitikai biztos közlése szerint a szabályok korszerűsítésével...

Read more

Brüsszel felfüggeszti az ACTA-megállapodás ratifikálását célzó erőfeszítéseket

„Az Európai Unió kereskedelempolitikájáért felelős bizottsági tag elmondta, hogy az EU luxembourgi bíróságával vizsgáltatják meg, vajon összeegyeztethető-e az ACTA az uniós joggal. A megállapodás célja az internetes kalózletöltések megfékezése, ellenzői az internet szabadságát féltik. Karel De Gucht szerint fő célja, hogy nemzetközi normákat hozzon létre a szellemi tulajdonjogok megerősítésére, ami egyébként az uniós jogrendszerben már megtörtént. A megállapodás tokiói aláírása óta sok országban viharos tiltakozást váltott ki, főként az internetet használó fiatalok körében. Magyarországon is több fórumon bírálták a dokumentum tartalmát. De...

Read more

Aktuális uniós adatvédelmi dokumentumok

Forrás: A magánélet védelme az összekapcsolódó világban 21. századi európai adatvédelmi keret COM(2012) 9 final, A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak, Brüsszel, 2012. január 25. (pdf) Javaslat a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról (általános adatvédelmi rendelet) {SEC(2012) 72 final SEC(2012) 73 final} COM(2012) 11 final, Az Európai Parlament és a Tanács rendelete, Brüsszel, 2012. január 25. (pdf) A hatásvizsgálat összefoglalása, amely a következő dokumentumot kíséri...

Read more

ACTA: az olvasó kérdez, a szakértő válaszol

„A hamisítás elleni egyezmény ellen Magyarországon is tiltakoztak. Az ellenzők körében felvetődő kérdéseket válaszolják meg mindkét oldal képviselői. ... Sajnos nem sikerült a digitális részleteket illetően jelentős mértékben érintett jogképviselő szervezet, a ProArt más fórumokon már többször megszólaló szakértőit megnyerni, mivel ők úgy gondolták, hogy az adott kérdések inkább diplomáciai, politikai jellegűek, így ők ebben nem igazán illetékesek. Ahogy írták: „Mivel a kérdések jórészt olyan témákat érintenek, amelyek a magyar Kormányt is képviselő Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala hatáskörébe tartoznak, ezért javasoljuk, hogy...

Read more

Acta Banana

„A Hamisítás elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) élénk tűntetéseket váltott ki hazánkban és Európa szerte. Németország már visszalépett. Lehet-e múlt századi válaszokat adni a szerzői jog és a szellemi tulajdonvédelem mai problémáira? Rendőr lesz-e az internetszolgáltató? Mire megy a szoftverszerző 150 évnyi kéretlen jogvédelemmel? Lehet-e meccset nézni egy kocsmában jogsértés nélkül? Megfordítható-e a döntés, meglepetés, hatásvizsgálat sorrend? Mikor lesz az ACTA ad acta? ... Talán nem véletlen, hogy az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közleményben tiltakozik az ACTA elhamarkodott bevezetése ellen....

Read more

Elméleti és gyakorlati górcső alatt az új hatósági eljárási törvény a „Változások a közigazgatási eljárásban” című konferencián

„A még 2011-ben elkezdődött közigazgatási konferenciasorozat célja, hogy a már hatályban lévő új törvények és szabályozások értelmezésében segítse a közigazgatás jogalkalmazóit. Dr. Kis Norbert, a Nemzeti Közigazgatási Intézet korábbi főigazgatója elmondta: a célkitűzés megvalósulni látszik, hiszen az elképzeléseknek megfelelően 2012 első negyedévében sorra követik egymást a közigazgatás különböző szakterületeit érintő szakmai fórumok, amelyeken keresztül elméleti és gyakorlati szakemberek, egyetemi oktatók, külsős szakértők adnak értelmezési támogatást a felmerülő témákban. Méltó nyitó rendezvénye volt tehát az új évnek a közelmúltban módosított, 2011. január 1-jén...

Read more

Ember Jogi Munkacsoportot működtetne a kormány

„A kormány nemcsak az új Alaptörvény tiszteletben tartása és kiemelt szerepe, hanem az elmúlt évek tapasztalatai miatt is fontosnak tartja figyelemmel kísérni az emberi jogok magyarországi érvényesülésével kapcsolatos folyamatokat. Ezért a kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként létrehozza az Emberi Jogi Munkacsoportot. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előterjesztése alapján a munkacsoport feladata többek között, hogy konzultációt folytasson az emberi jogok magyarországi érvényesülését vizsgáló civil szervezetekkel, valamint érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel; áttekintse a nemzetközi egyezményekből, megállapodásokból és egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásokból fakadó,...

Read more

Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ

„A hazai GDP 10 százalékát adó IKT szektorban különösen magas az innovatív vállalkozások aránya. Az IVSZ tagvállalatok körében végzett 2011-es felmérés szerint az innovatív vállalkozások még a recesszió idején is 6-7 százalékos növekedést értek el. Ezt a növekedési potenciált foghatja vissza az ACTA, melyet január végén Magyarország is aláírt. Az ACTA jelenleg ismert rendelkezései alapján azok a cégek, startup vállalkozások, projektek, amelyek valamilyen fejlesztési tevékenységbe kezdenének, azt kockáztatják, hogy egy esetleges szándékolatlan jogsértés miatt a tényleges kár mértékét jelentősen meghaladó összegű kártérítést...

Read more

Németországban is lehetnek hozzáférés-korlátozások

„A Kölni Főiskola Médiajogi Kutatóirodája elkészítette azt a jelentését, amelyben az európai uniós tagállamokban alkalmazott szerzői jogi figyelmeztető rendszereket vette górcső alá. "Az elkészült tanulmány értékes alapot jelent az internetes kalózkodás elleni küzdelemről szóló további vitában. Az ebből az anyagból nyert tapasztalatok alapján kezdeményezünk majd párbeszédet az érintett felekkel és még az idei esztendő első felében dönteni akarunk a kérdésben" - jelentette ki Hans-Joachim Otto, a szövetségi gazdasági és technológiai minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus szavaival arra utalt, hogy a német kormány...

Read more
Page 150 of 175 1 149 150 151 175