Skip to main content

Találat: jog

A jogalkotói munka segítésére létesíti a kormány a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetet

„A jogalkotói munka segítése lesz a fő feladata a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetnek, amely a kormány döntése alapján június 1-jén kezdi meg működését - közölte az intézmény létrehozását kezdeményező igazságügyi miniszter az MTI-vel. Trócsányi László elmondta: az egyes szabályozások elkészítésekor az igazságügyi tárcának és a kormánynak szüksége van arra a tudásra, hogy milyen jogi megoldásokat alkalmaznak más országok. A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet az Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként, központi hivatalaként működik – közölte a miniszter. Hozzátette: több országban, így Svájcban, Görögországban...

Read more

Bizalmi adatvagyon-kezelés (data trust) – új brit kezdeményezés az adatgondnokság intézményesítésére

„Az Open Data Institute (ODI) az Egyesült Királyság mesterséges intelligenciáért felelős kormányirodája (UK Government's Office for Artificial Intelligence) és az Innovat UK által támogatott projekt részeként, saját kutatásaira alapozva hozta nyilvánosságra jelentését a bizalmi adatvagyon-kezelés (data trust), mint az adatgondnokság (data stewardship) új megközelítésének lehetőségeiről, kihívásairól és korai tapasztalatairól. Az angol jogrendből eredő, de az új polgári törvénykönyv (2013) révén a magyar jogban is kodifikált bizalmi vagyonkezelés (trust) mintaképpen szolgált a bizalmi adatvagyon-kezelés, mint új jogi konstrukció megalkotására, miközben – mint a...

Read more

A törvényesség biztosítása a közigazgatásban, különös tekintettel a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletére

„...alapvető állampolgári, alkotmányos és a jogállamiságból fakadó érdekek fűződnek az önkormányzatok törvényes működéséhez. Ebből következően, végső soron a jogállamiság egészét is kedvezőtlenül befolyásolja, amennyiben a törvényességi kontroll eszközei nem megfelelően működnek. Tudniillik – mint arra Magyary is felhívja a figyelmet - nincs külön állami és külön önkormányzati közigazgatás, hanem egyetlen közigazgatás van, a magyar közigazgatás. E logika mentén az értekezés két szerkezeti és tartalmi egységre bontható, amelyre talán a cím is utal, s ehhez igazodnak a kutatás megvalósítani kívánt céljai. Értekezésem egyik...

Read more

2019. évi XXXIV. törvény az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokról

Forrás: 2019. évi XXXIV. törvény az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokról; Nemzeti Jogszabálytár 2019. évi XXXIV. törvény az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokról; Magyar Közlöny; 2019. évi 63. szám; 2019. április 11.; 2037-2091. oldalak (.pdf)

Read more

Algoritmikus elszámoltathatóság: Felelőssé tenné algoritmusaikért a szoftverfejlesztő cégeket egy új amerikai törvényjavslat

„Három amerikai szenátor egy olyan új törvényjavaslattal állt elő, ami felelőssé tenné algoritmusaikért az azokat kifejlesztő vállalkozásokat. Az "Algorithmic Accountability Act" (AAA) értelmében tilos lenne "pontatlan, nem fair, elfogult vagy diszkriminatív" döntéseket hozó algoritmusokat építeniük és használniuk - e szabály megsértése esetén pedig bíróság előtt kellene felelniük ezért. A törvény kötelezné arra a hatálya alatt működő cégeket, hogy folyamatosan önvizsgálatot végezzenek adatfeldolgozó rendszereiken, és ha azokban a fenti, tiltott elfogultságot vagy diszkriminációt tapasztalnak, kijavítsák ezeket. Ha pedig ezeket elmulasztják, polgári peres eljárás...

Read more

Közigazgatási Eljárási Jogi Szakmai Napok 2019

„A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar tisztelettel meghívja a hatósági eljárásjog változásai, valamint az Általános közigazgatási rendtartás (Ákr.) kérdései, fontosabb kapcsolódási pontjai iránt érdeklődőket a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesülettel közös rendezvényére. A DE ÁJK-n 2019. április 25-én megrendezésre kerülő konferencián elméleti és gyakorlati szakemberek ismertetik tapasztalataikat és osztják meg eljárásjogi megállapításaikat egyéni előadások, valamint kerekasztal beszélgetés keretében. A rendezvény részletes programja megtekinthető itt. Részletek: * Az általános közigazgatási rendtartás az újonnan felállításra kerülő közigazgatási bíróságok szemszögéből Dr. habil. Boros Anita, elnök,...

Read more

Kockázatos adatvédelmi incidens történt a belügy autós rendszerénél

„A rendszer kijavításáig összesen 15 820 alkalommal adtak ki személyes adatokat, bár több esetben ugyanaz a felhasználó jutott hozzá az adatokhoz többszörös lekérdezés révén. Magas kockázatú adatvédelmi incidens történt a Belügyminisztérium járműszolgáltatási platformjánál (JSZP), amikor a tesztüzemben személyes adatok kerültek ki – állapította meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata. A NAIH oldalára felkerült határozat szerint a tesztüzemben működő JSZP rendszeren keresztül a felhasználók egy gépjármű rendszáma alapján különböző, a járművel kapcsolatos adatokat igényelhetnek a nyilvántartásokból, például a kilométeróra állását....

Read more

Kérhető-e pénz közérdekű adatokért, és mennyire GDPR-kompatibilisek a jogszabályok – Péterfalvi Attila sajtótájékoztatója

„A csaknem egy éve hatályba lépett európai uniós adatvédelmi csomag a korábbinál nagyobb kötelezettségeket ró az adatkezelőkre, akik erre nem mindig vannak felkészülve - mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a szervezet elmúlt évi tevékenységét bemutató szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Az uniós szabályozás ugyan szűkíti a nemzeti mozgásteret, de közben alapelvi szintre emeli az adatkezelők elszámoltathatóságát. Nem csak tisztességesen, átlátható módon és törvényesen kell az adatkezelést folytatniuk, de képesnek kell lenniük ezt igazolni is - hívta fel a...

Read more

Az uniós szerzői jogi reformcsomag atyja: Alex Voss, konzervatív európai parlamenti képviselő

„Alex Voss konzervatív európai parlamenti képviselő, a szerzői jogi reformcsomag kidolgozója szerint bár az általa kidolgozott ötlet támadható, de jó megoldás lehet a kreatív dolgok védelmére. "A WhatsAppot, az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokat, valamint néha a Facebookot és a Twittert használom. Úgy tűnik nekem, hogy a világhálón sokan úgy vélték, hogy a digitális lehetőségek jelentik az élet értelmét. Talán köztük voltak azok is, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a szerzői jogi reformok elpusztítják az olyan kulturális értékeket, mint a mémek és a...

Read more
Page 64 of 175 1 63 64 65 175