Skip to main content

Találat: környezetvédelem

Több uniós pályázat is átalakul az épületenergetikai fejlesztések területén

„Többféle műszaki, szakmai kedvezményt ad a cégeknek a kormány, hogy vonzóbbá váljanak az épületenergetikai fejlesztésekhez igénybe vehető visszatérítendő támogatások. Erre a célra ugyanis hiába különítettek el előzetesen két felhívásban több mint 100 milliárd forintot, vidéken 10 százalék alatti volt a kereslet. A pályázati konstrukciók sikere érdekében javaslat készült a felhívások módosítására, a változtatások a műszaki és a szakmai elvárásokra, a projekt során megvalósítandó tevékenységekre, valamint az igényelhető támogatás összegére vonatkoznak a Miniszterelnökségtől kért tájékoztatás szerint. Mint kiemelték, a feltételek újragondolása után jelentősen...

Read more

Kínai számvevőszék: big data, környezetvédelmi ellenőrzések

„A kínai számvevőszék és a kínai kereskedelmi minisztérium szervezésében 2017. július 10-16. között zajlott az az ellenőrzési szeminárium, amelyen a korábbi Selyemút mentén fekvő országok számvevőszékei is részt vettek. A szeminárium szakmai programja keretében a környezetvédelmi ellenőrzések és big data audit témakörén túl a kínai partnerintézmény az új belépőit, valamint számvevőit célzó képzési központját és programját, valamint a regionális szinten működő intézményei által végzett ellenőrzési munkát is részletesen bemutatta. A korábbi Selyemút mentén fekvő országok számvevőszékei részvételével zajló ellenőrzési szeminárium olyan aktuális...

Read more

Európai uniós projekt vihet természetes, zöld környezetet a betondzsungelekbe

„A „Connecting Nature” elnevezésű átfogó és kiterjedt európai uniós projekt alapvetően formálhatja át a várostervezés és az urbanizáció jövőjét. A dublini Trinity College egyetem által vezetett program – amely 12 millió eurós támogatással fogja össze és irányítja 19 ország 37 szervezetének munkáját – célja nem kevesebb, mint az, hogy az EU világvezető legyen azokban a megoldásokban, amelyek a természetes környezetet hivatottak visszaállítani a betondzsungelekben. A siliconrepublic.com híradásában emlékeztet rá, hogy a következő évtizedekben a népesség exponenciális növekedése várható a nagyvárosokban, ami ezzel...

Read more

Várhatóan őszre készül el Veszprém megye klímavédelmi stratégiája

„Várhatóan őszre készül el Veszprém megye klímavédelmi stratégiája, amelynek célja a káros gázkibocsátás mérséklésén túl a szemléletformálás, valamint a klímaváltozás hatásaira adott megfelelő válaszreakciók előkészítése - hangsúlyozta a klímastratégiát készítő cég műszaki igazgatója kedden Veszprémben konferencián. Silló Szabolcs, a Vibrocomp környezetvédelmi tervező iroda Kft. projektvezetője emlékeztetett, hogy a stratégia elkészítése a helyzetértékeléssel tavasszal megkezdődött. A klímaváltozás hatásai közül kiemelten vizsgálják a megyére jellemzőeket: a villámárvizeket, az aszályt és a belvíz által okozott károkat. Az ország több megyéjében párhuzamosan folyik a stratégiák összeállítása,...

Read more

Budapest Környezeti Programja 2017–2021 (tervezet)

„Budapest 2017-2021 időszakra szóló Környezeti Programja (a továbbiakban: BKP 2021) egy olyan önálló települési környezetvédelmi program, amelyet a Fővárosi Önkormányzat kötelező önkormányzati feladataként a budapesti környezet védelme, állapotának javítása, valamint mindezzel összhangban a fővárosi fejlesztések környezeti szempontú megalapozottságának elősegítése érdekében dolgoz ki, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben (a továbbiakban: Kvt.) meghatározott követelményeknek megfelelően. A környezetvédelem tervezési rendszerének szabályait követve a BKP 2021: ismerteti az országos szintű szakpolitikai stratégiákhoz, programokhoz való kapcsolódását, mivel az alacsonyabb területi szintű (fővárosi)...

Read more

Javaslat „Budapest zöldfelületi rendszerének fejlesztési koncepciója” elfogadására

„A Fővárosi Közgyűlés 2017. június 14-i nyilvános ülésén fogják tárgyalni. Előterjesztés (.docx) Budapest zöldfelületi rendszerének fejlesztési koncepciója : Budapest zöldinfrastruktúra koncepciója I. kötet: Helyzetelemzés és- értékelés 1. rész és 2. rész (mindkettő .pdf) II. kötet: Koncepció (.pdf)” Forrás: Fővárosi Közgyűlés, 2017. június 14-i Közgyűlés; Budapest Főváros Önkormányzata

Read more

Budapest klímastratégiájáról tartottak konferenciát a Városházán

„Mintegy 90 fő részvételével rendezték meg a Budapest Klímastratégiája konferenciát 2017. május 31-én a „Klímastratégia és Éghajlat-változási Platform létrehozása Budapesten (KEHOP-1.2.0-15-2016-00020)" című projekt nyitórendezvényeként. Dr. Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes köszöntőjében a közelmúlt időjárási eseményeire hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a téma fontosságát és az együttműködés jelentőségét. A globális szintű klímaváltozásra helyi szinten elsősorban hatékony adaptációs intézkedésekre és szemléletformáló tevékenységekre van szükség, azonban Budapest Főváros Önkormányzata sajátos helyzetben van, mivel közszolgáltatási feladatain keresztül közvetlen eszközökkel rendelkezik az üvegházhatású gázok csökkentése vonatkozásában is. A...

Read more

2030-ra Budapest okos és intelligens város lesz

„A Fővárosi Közgyűlés idén januárban fogadta el a Smart Budapest – Budapest okos város jövőképe tanulmányt, amely egy átfogó keretrendszer az élhetőbb város megteremtésére. Meglehetősen sokrétű anyag, ezért most csupán arra vállalkozhatunk, hogy néhány fontosabb elemét bemutassuk. Smart Budapest A Smart Budapest jövőkép célja, hogy egységes keretrendszert adjon a Főváros különböző „okos város” fejlesztéseinek. Az anyagot Finta Sándor építészeti és városfejlesztési igazgató, Barta Zsombor fenntarthatósági vezető és a HuGBC elnöke, valamint Balogh Samu Márton készítette. A Fővárosi Közgyűlés 2013-ban fogadta el a...

Read more

Szekszárdon ülésezik a Megyei Jogú Városok Szövetsége: hulladékgazdálkodás, körforgásos gazdálkodás, sport

„A brüsszeli előírások megnehezítik a rezsicsökkentés eredményeinek megtartását – hangzott el a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) szekszárdi közgyűléséről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. A közgyűlés fontos témája a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása – közölte a Babits Mihály Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke. Szita Károly tudatta, ezen közszolgáltatás díja jelenleg Magyarországon az egyik legolcsóbb az EU-ban, ám a rezsicsökkentés eredményének megtartása küzdelmes, mert a brüsszeli előírások megnehezítik azt. Az MJVSZ arra bátorítja a kormányt, hogy tegyen meg minden lépést,...

Read more

A Kormány 1128/2017. (III. 20.) Korm. határozata a 2017–2026 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Tájstratégiáról

„A Kormány 1. elfogadja a 2017–2026 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Tájstratégiát (a továbbiakban: Stratégia); 2. elrendeli az 1. pont szerinti Stratégia a Kormány honlapján történő közzétételét; 3. felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy a Stratégia megvalósításában érintett miniszterek közreműködésével gondoskodjon a Stratégia végrehajtásáról; Felelős: földművelésügyi miniszter belügyminiszter emberi erőforrások minisztere Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzetgazdasági miniszter nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: folyamatos 4. felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy gondoskodjon a Stratégiának a kormányzati portálon való közzétételéről; Felelős: földművelésügyi miniszter Határidő: azonnal 5. felkéri a helyi...

Read more
Page 26 of 31 1 25 26 27 31