Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Házirend karantén idején – családi alkalmazást fejlesztettek a diákok ( „Kódolj határok nélkül!”)

„Véget ért a „Kódolj határok nélkül!” országos nyílt forráskódú középiskolai programozó verseny. A döntőbe került 10 csapat feladata egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, amely segítséget nyújt a családoknak abban, hogy rendszerbe foglalják a napi feladatokat, illetve beosszák egymás között a számítógép használatot és a házimunkát, így kevesebb vitával és több szabadidővel telhetnek az otthon töltött napok. A Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett programozói verseny célja, hogy népszerűsítse a nyílt forráskódú technológiák használatát és a nagyközönség is megismerkedhessen...

Read more

Ha mindenképpen a tömeges megfigyelés korszakába kell lépni, legalább tegyük ezt megfelelően

„ Egyre több applikáció születik a koronavírus terjedésének nyomon követésére, s ha már így van, akkor ne az Egyesült Államok, Kína, Németország vagy Dél-Korea megoldását kövessük. "Hanem Tajvanét. A koronavírus okozta válság sok tekintetben információs probléma: Ki fertőzött? Ki találkozhatott fertőzöttel? Ki esett túl rajta? Ha valakinek a tesztje pozitív, hogyan értesíthet erről másokat? Az információ tehát kulcstényező a járványügyi védekezés során. Ez tulajdonképpen jó hír, mivel olyan világot élünk, amelyben az információszerzés és a szerzett információ felhasználása korábban soha nem tapasztalt...

Read more

Adattudományi platform segítségével naprakész információk a koronavírus élelmiszer-biztonságra és ellátási láncra gyakorolt hatásáról

„ A FAO Data Lab által fejlesztett nyílt forráskódú program naponta gyűjti és elemzi a koronavírus-járvány élelmiszerre és mezőgazdaságra gyakorolt hatásáról, az élelmiszerárakról, az értékláncról, az élelmezésbiztonságról és a meghozott intézkedésekről szóló adatokat. A rendszer fő célja, hogy megfelelő információval és tényekkel lássa el a döntéshozókat annak érdekében, hogy a válság hatásai mérsékelhetőek legyenek. A platformot a lehető leghamarabb a felhasználók rendelkezésére akarták bocsátani, ezért még a rajta szereplő információk és a gyűjtött adatok bővítés előtt állnak. Az adatbázis releváns és naprakész...

Read more

A Kormány 1181/2020. (IV. 24.) Korm. határozata a fővárosi és megyei kormányhivatalok iratanyagainak központosított tárolása és megőrzése forrásigényének meghatározása érdekében szükséges intézkedésekről

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a központi közigazgatási szervek iratanyagának digitalizálással történő hosszú távú megőrzéséről szóló 1342/2019. (VI. 11.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 7. pontjában foglalt feladatszabás alapján a kormányhivatalok hiteles elektronikus dokumentumainak egy közös digitális átmeneti dokumentumtárban történő tárolása az EKEIDR-Poszeidon iratkezelő rendszer mint átmeneti digitális dokumentumtár továbbfejlesztésével tud megvalósulni; 2. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az 1. pontban rögzítettek teljesítése érdekében vizsgálja meg az EKEIDR fejlesztésére 3 500 000 000 forint biztosítását a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-Fejlesztési...

Read more

1174/2020. (IV. 22.) Korm. határozat a központi kórházi integrált gazdálkodási rendszer megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről és az ezekhez szükséges források biztosításáról

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által fenntartott kórházakban egy egységes, modern technológiai alapon nyugvó, központi integrált gazdálkodási rendszer kerüljön megvalósításra a Kormányzati Adatközpont felhőtechnológiáján alapuló informatikai környezetben; 2. felhívja a belügyminisztert, hogy az emberi erőforrások minisztere és a pénzügyminiszter bevonásával készítsen jelentést a Kormány részére az 1. pont szerinti feladat állásáról és az elért eredményekről; Felelős: belügyminiszter, emberi erőforrások minisztere, pénzügyminiszter Határidő: 2020. október 31. 3. egyetért azzal, hogy az 1. pontban meghatározott cél megvalósításához összesen...

Read more

147/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet módosításáról (EESZT)

„... 1. § Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 8. § (4) bekezdése a következő j) ponttal egészül ki: (A kérelemhez mellékelni kell) „j) a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvény szerinti Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (a továbbiakban: EESZT) történő csatlakozási kötelezettségét a működési engedély véglegessé válását követő 8 napon belül, majd adatszolgáltatási kötelezettségét ezt követően folyamatosan teljesíti.”...

Read more

163/2020. (IV. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiájáról

„...31. Hibrid támadással szembeni ellenálló képességünket növeli a nemzet egysége, demokráciánk szilárdsága, a közös nyelv, a felgyorsított döntéshozatali képesség, valamint a honvédelmi és rendvédelmi erők szoros együttműködése egymással és a releváns polgári infrastruktúrával. Az új biztonsági kihívások miatt azonban folyamatosan szükséges fejleszteni az információs és kiberhadviselés elleni védekezés rendszerét. 32. Magyarország Kormánya mindent megtesz hazánk kiberbiztonsága érdekében, kapacitásainkat e területen is folyamatosan fejlesztjük. Tekintettel arra, hogy a kormányzati és más kulcsfontosságú infokommunikációs rendszerek elleni támadások száma növekszik és kifinomultságuk erősödik, folyamatos erőfeszítés...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. április 20-április 24.

Ajánlati/részvételi felhívás IT hálózat aktív rendszereinek támogatása Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/76 Közzététel dátuma: 2020.04.20. Ajánlatkérő: Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.04.28. Ajánlattevő feladata az MTVA CISCO típusú hálózati és határvédelmi eszközeiből épült komplex hálózati rendszereinek, továbbá kapcsolódó vezeték nélküli hálózatának, illetve hálózathoz integrált rendszerek integrációjának 18 hónapon keresztül havidíjas támogatása (15 000 aktív végpont, 535 db eszköz, 748 db alhálózat), fejlesztési órakeret biztosítása, reaktív garantált hibaelhárítási szolgáltatás, továbbá a támogatás időtartama alatt a meghatározott CISCO eszközökre gyártói CISCO...

Read more

Gyorsan tudnak reagálni a felhasználói igényekre a Lechner Tudásközpont agilis módszertannal dolgozó fejlesztői

„Gyakori verziófrissítésekkel gyorsan tudnak reagálni a felhasználói igényekre a Lechner Tudásközpont agilis módszertannal dolgozó fejlesztő csapatai. Az ÉTDR, az e-építési napló és az e-közmű nagyjából havi rendszerességű élesítései az informatika világában is komoly teljesítménynek számítanak és a fejlesztők számára is motiválóak. Az informatikai fejlesztések során nem ritka az a jelenség, hogy az eredményeknek csak néhány százaléka kerül a felhasználók elé, a nagyobb részük a fiókban landol. Az ok általában vagy a fejlesztés fókuszának túl sűrű változtatásában keresendő, vagy az okozza a problémát,...

Read more

Jelentős adminisztratív egyszerűsítések segítik a mezőgazdasági vállalkozásokat, erdőgazdálkodókat és erdőtulajdonosokat

„ Számos agrárigazgatási kérdésben megoldást nyújt a kormány április 17-étől hatályos rendelete a veszélyhelyzet miatt kialakult ügyintézési nehézségekre. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárásokban a Magyar Államkincstár és az ügyfelek közötti személyes kontaktus lehető legkisebb mértékre csökkentése érdekében, a kifizető ügynökség által működtetett elektronikus felületen mostantól bármely irat elektronikus másolatban is benyújtható, amennyiben az ügyfél nyilatkozik arról, hogy a másolat az eredetivel mindenben megegyezik. Az elektronikus benyújtás lehetősége a meghatalmazással kapcsolatos iratokra is kiterjed. A támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárásban a...

Read more
Page 194 of 566 1 193 194 195 566