Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Kódolj határok nélkül! – Középiskolásoknak hirdet programozói versenyt a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt.

„A Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. országos középiskolai nyílt forráskódú programozó versenyt hirdet "Kódolj határok nélkül!" címmel. A szakmai verseny célja, hogy a tehetséges és a programozás iránt érdeklődő diákoknak lehetőségük nyíljon arra, hogy megmutathassák tudásukat és gyakorlati tapasztalatot is szerezzenek. A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt forráskódú szabványok a magyar közigazgatásban fontos szerepet töltenek be. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban....

Read more

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) tájékoztatója a koronavírus fertőzéssel összefüggésben terjesztett spam levelekről

„Tisztelt Ügyfelünk! A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) tájékoztatót ad ki koronavírus fertőzéssel összefüggésben terjesztett spam levelek kapcsán. A koronavírus megjelenése óta olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely kihasználja a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságát. A csalók a pandémiára építve e-maileken keresztül próbálnak adathalász tevékenységet, illetve zsarolóvírus kampányt folytatni és megtéveszteni a felhasználókat, vagy káros kódokat juttatni eszközeikre. A csaló levelek jellemzően többféle hamis hírrel keltenek figyelmet, például a vírus ellenszerével kapcsolatos nagy áttörésről, alternatív gyógymódokról, egészségügyi eszközök hiányáról és...

Read more

A vállalkozások a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon (NAV) keresztül is eljuttathatják hipabevallásukat az illetékes önkormányzati adóhatósághoz

„A helyi iparűzési adó (hipa) ügyével az elmúlt években is foglalkoztak a döntéshozók – a helyi közteherhez annak a programnak a keretében született új szabályozás, amelyet az adóadminisztráció számottevő csökkentéséért indított a pénzügyi kormányzat. Ennek révén – 2017 eleje óta – a vállalkozások az állami adóhatóságon, vagyis a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon (NAV) keresztül is eljuttathatják hipabevallásukat az illetékes önkormányzati adóhatósághoz. Bár a lehetőség elvben valamennyi érintett gazdasági szereplőnek könnyebbséget jelent, a tapasztalat szerint a módszer előnyeit leginkább mégis azok a vállalkozások...

Read more

Az állami térképészeti adatok nyílttá és ingyenessé kell, hogy váljanak

„...Mick Cory, az EuroGeographics ügyvezető igazgatója beszámolt a szervezet idei stratégiájáról és aktuális híreiről. Üzenetének lényege a változás volt. Dinamikusan változnak az európai jogszabályok, egymást követik a műszaki fejlesztések, ezeken kívül a globális felmelegedés, mint külső tényező is hatással van a térképészeti tevékenységre. Ezen hatások egyik következménye, hogy az állami térképészeti adatok nyílttá és ingyenessé kell, hogy váljanak, és ezt az államnak kell megfinanszírozni, hiszen ezeket az adatokat közjavaknak („public goods”) kell tekintenünk. Ez a változás kihívás, de lehetőség is egyben, hogy...

Read more

Konferencia a téradatok minőségbiztosításáról

„A hiteles állami téradatok minőségbiztosítása, minőségellenőrzése elengedhetetlen – hangzott el az EuroGeographics január végén, Máltán megrendezett nemzetközi minőségügyi konferenciáján, ahol a Lechner Tudásközpontot Balla Csilla, Mészáros György és Palya Tamás képviselte. Az EuroGeographics, az európai térképészeti, földmérési és ingatlan-nyilvántartási nemzeti hatóságok ernyőszervezete a 2015-ben, majd 2018-ban sikeresen megrendezett hasonló szakmai találkozói után, idén január 28-29-én harmadik alkalommal szervezte meg a téradatok minőségügyi vonatkozásaival foglalkozó nemzetközi konferenciáját Vallettában, Máltán. Ezzel összefüggésben a szervezet minőségügyi szakértői munkacsoportja is (Quality Knowledge Exchange Network – QKEN)...

Read more

A MÁV-START vonalaira érvényes bérleteket immár az iOS operációs rendszert használók is megvásárolhatják

„Újabb hasznos funkciók válnak elérhetővé február 15-étől a MÁV alkalmazásban. A MÁV-START vonalaira érvényes bérleteket immár az iOS operációs rendszert használók is megvásárolhatják. A H5-ös szentendrei vonalra pedig – várhatóan szintén február közepétől – a kiegészítő MÁV-HÉV bérlet teljesárú, 30 napos változatát is meg lehet majd vásárolni mind Android, mind pedig az iOS alapú készülékeken. A MÁV app regisztrált felhasználószáma mostanra meghaladta a 283 ezret. A mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek száma az elmúlt egy évben négyszeresére emelkedett. Az applikáción keresztül 2018-ban még...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. február 10-február 14.

Ajánlati/Részvételi felhívás MÁK_Mentőszoftver megújítása és kapacitás bővítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/28 Közzététel dátuma: 2020.02.10. Ajánlatkérő: Magyar Államkincstár Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.03.11. Mentőszoftver gyártói támogatás megújítása és mentési kapacitás bővítése (CA ARCserve mentési licence) A Magyar Államkincstár a meglévő Arcserve mentési megoldásához tartozó gyártói támogatásának megújítását tervezi, mivel a jelenlegi mentési licensz egy részének követése 2020.03.30.-án lejár. A lejáró támogatás meghosszabbítás mellett mentési kapacitás bővítés is szükséges. A szoftver gyártói támogatáshosszabbításhoz és bővítéshez a következő műszaki paramétereknek megfelelő licensz beszerzése szükséges: - Mentőszoftver...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. február 10.

Elindult a magyar külügyminiszter hivatalos Facebook-oldala. Íme, a villámértékelésünk! A hét végén elindult Szíjjártó Péter külügyminiszter hivatalos Facebook-oldala. Régi adósságát törlesztette ezzel a magyar diplomácia, hiszen az elmúlt időszakban térségünkben is egymást követték azok az események, amelyek egyértelműen mutatták a közösségi média csatornák megnövekedő szerepét a diplomáciai kommunikációban. Számunkra különösen emlékezetes, mivel nemzeti érdekeinket súlyosan érintő ügyhöz kapcsolódott például a szomszédos ukrán külügy közösségi média offenzívája. 2017-ben, a kisebbségeket, így a Kárpátalján elő magyar nemzetiségű állampolgáraikat súlyosan diszkrimináló ukrán oktatási törvény elfogadását...

Read more

Mobiltelefonra letölthető jogosítvány, forgalmi és személyazonosító okmányok Ukrajnában

„Elindult csütörtöktől Ukrajnában az az állami internetes projekt, amelynek köszönhetően az ukrán autóvezetők az okostelefonjukra letölthetik saját vezetői engedélyüket és járművük forgalmi engedélyét. A Gyija (Hatás) elnevezésű állami digitalizációs projekt első eredményét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök prezentálta egy kijevi fórumon. Hangsúlyozta, hogy a projekt célja megkönnyíteni az emberek életét. A jogosítványok és a forgalmi engedélyek mostantól Apple App Store-on vagy Google Play Áruházon keresztül letölthetők mobiltelefonra a Gyija nevű állami weboldalról. Szavai szerint 9 millió ukrán autóvezetőnek nyílik meg a lehetőség, hogy...

Read more

Óriási nagyságrendű képdigitalizáció a Néprajzi Múzeumban

„A Néprajzi Múzeumban a napokban fejeződött be egy óriási nagyságrendű képdigitalizáció, amely során több mint 35 000 fénykép és rajz számítógépes rögzítését végezték el a kulturális örökség digitalizálásában élen járó Tripont Cultural Heritage Solution munkatársai. Lezárult a nitrocellulóz alapú negatívok másfél évtizede folyó szkennelése és befotózása, digitális másolat készült az üvegnegatív állomány bizonyos egységeiről, valamint a rajzgyűjtemény ceruzarajzai, akvarelljei, hímzésminták és századelős kutatók mintarajzai is digitalizálásra kerültek, és folyamatosan kerülnek fel az intézmény szabadon böngészhető online adatbázisába. A Néprajzi Múzeum őrzi az...

Read more
Page 204 of 566 1 203 204 205 566