Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

EESZT: Év végéig még kötelező kiadni a felírási igazolást

„Egy miniszteri rendelet értelmében az e-receptet felíró orvosoknak 2019. december 31-ig kötelező kiállítaniuk az úgynevezett felírási igazolást, és azt külön kérés nélkül is át kell adniuk a betegeknek, közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). Egy év végi jogszabály módosítás értelmében a gyógyszereket felíró orvosoknak a hagyományos, jól ismert recepthez hasonló, papír alapú felírási igazolást egészen 2019. december 31-ig külön kérés nélkül is ki kell állítaniuk és át kell adniuk a betegnek. A hosszabbítást az indokolja, hogy a gyógyszerészi visszajelzések alapján sok...

Read more

Elindult az idei eSZJA rendszer

„Mától minden aktuális bevallási információ elérhető a NAV honlapján, sőt, akik teljes egészében maguk készítik bevallásukat, már hozzáférhetnek a 18SZJA webes kitöltő programhoz. 2019. január 7-étől elérhető a 18SZJA jelű személyijövedelemadó-bevallási felület. Azok, akik maguk készítik el bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a www.magyarorszag.hu kormányzati portálon, valamint a NAV eSZJA oldalán (https://eszja.nav.gov.hu) érhető el. Az elkészített bevallások kényelmesen, elektronikusan beküldhetők az Ügyfélkapun át. A bevallástbeküldő adózók nagy része ezt a megoldást választotta tavaly. A NAV felület természetesen akkor...

Read more

Mentők: vége a papíralapú dokumentációnak a mentésben

„Megszűnt a papíralapú dokumentáció a mentések során - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A főigazgatót abból az alkalomból kérdezték, hogy idén 70 éves a mentőszolgálat. Csató Gábor az utóbbi időszak sikereként értékelte, hogy tavaly novemberben a szervezet is csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez, amit nagy lépésnek nevezett a digitalizáció útján. Hozzátette, hogy emellett közelebb kerültek a társadalomhoz, erősödött a szervezet beágyazottsága, továbbá az anyagi és az erkölcsi elismerésből is kijutott a mentőszolgálatnak. Az...

Read more

Kiberbiztonság és -stratégia

„..könyvünk hazánk kiberbiztonsági stratégiai gondolkodásának fejlődése mellett kitér néhány Magyarországhoz hasonló méretű ország kiberbiztonsági stratégiájára és politikájára, valamint bemutatja az Európai Unióban meghatározó olyan nagy országok, mint például Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság kiberbiztonságról alkotott stratégiai elképzeléseit. Ezek mellett, ahogy a fentiekben utaltunk rá, szükséges az Európai Unió és a NATO ilyen irányú irányelveit és dokumentumait is felvázolni, valamint azokat röviden elemezni, hiszen ezek kihatással vannak a szövetségek tagországainak nemzeti kiberbiztonsági stratégiáira is. Ezt megelőzően, azaz mielőtt a nemzetek kiberteret érintő...

Read more

Jól teljesít az online számla-rendszer

„Az online számla-rendszer indulása óta eltelt fél év alatt bebizonyosodott, hogy segítségével szinte azonnal kiszűrhetőek a csalárd gazdálkodók, a kormány legújabb gazdaságfehérítő eszköze nemcsak a jogkövető vállalkozásokat segíti, hanem az államkassza bevételeire is jótékonyan hat - mondta Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a január elejéig beküldött 28 millió számla rengeteg adatot tartalmaz, amelyek elemzése után jól elkülönülnek egymástól a szabályokat be nem tartó és a jogkövető adózók. Az online számla még az Európai Unió legnehezebben felderíthető csalástípusával, a számlázási...

Read more

Vélemény Dániából: a jóléti állam öngyilkosságot követhet el a mesterséges intelligenciával

„A koppenhágai egyetem oktatója és egy dán agytröszt igazgatója közös cikkükben osztották meg aggodalmait a Foreign Policy hasábjain arról, hogy a szociális ellátások terén a mesterséges intelligencia (MI) döntő helyzetbe hozása alapjaiban áshatja alá nem csak a jóléti államot, de a liberális demokráciát is. Mint írják, gyakran olvasni véleményeket arról, hogy hogyan ölik meg külső ellenségek vagy belülről a populisták a liberalizmust, de arról nem, hogy a liberális demokrácia akár szándékolatlan öngyilkosságot is követhet el azzal, hogy a szociális ellátásokban hozott döntéseket...

Read more

Magyarország hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó Stratégiája

„...A hálózati és információs rendszerek biztonságára vonatkozó Stratégia (a továbbiakban: Stratégia) Magyarországra terjed ki, célja a szabad, biztonságos és innovatív kibertér megteremtése, Magyarország versenyképességének növelése, az innovációk, az új technológiai megoldások biztonságos módon történő bevezetése, illetve adaptálása a digitalizálódott államigazgatási, kormányzati és gazdasági területeken, a biztonságosabb elektronikus közigazgatási rendszer létrehozása, illetve az állami szolgáltatások innovatív fejlesztése, valamint a kiberbiztonság, a tudatosság növelése, a felkészültség szintjének emelése a társadalom minden területén. A Stratégia a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2019. január 7-január 11.

Ajánlati/Részvételi felhívás Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/4 Közzététel dátuma: 2019.01.07. Ajánlatkérő: Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:2019.02.06. Elnevezés: GDPR Komp. tan. tevékenység A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló EU 2016/679 számú rendeletnek („GDPR”) történő megfelelés megvalósítása a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél a nemzeti jogok, az ágazati jogszabályok rendelkezéseivel történő teljes harmonizációban, komplex eljárásrend kialakítása, és dokumentálása, gyakorlati kivitelezése, munkatársak felkészítése által Lásd bővebben...

Read more

Nyílt adatok, nyílt kormányzat – Egyesült Államok

„2018. december 21-én az Egyesült Államok törvényhozásának mindkét háza elfogadta az Open, Public, Electronic and Necessary (OPEN) Government Data Act nevű törvénytervezetet, és továbbította Donald Trumpnak, aláírás céljából. A törvény előírja, hogy minden nem érzékeny kormányzati adatot nyílt és gépileg hozzáférhető formában elérhetővé kell tenni. A törvényt a törvényhozásban képviselt két párt képviselő közösen terjesztették elő. A törvény megteremti a nyílt kormányzati adatokkal kapcsolatos irányítási szisztémát is azzal, hogy előírja az Adatügyi Igazgatók (Chief Data Officer) kinevezését a szövetségi kormányzat szervezeteinél. Az...

Read more

Segít a NAV – Videó a dokumentum cégkapus beküldéséről

„A gazdálkodó szervezetek mától – egyéni vállalkozók és hivatali tárhellyel rendelkezők kivételével – a NAV-nál az adóügyek elektronikus intézésére kizárólag cégkaput használhatnak, ami alkalmazható többek között a bevallások NAV-hoz történő beküldésére, hivatalos dokumentumok letöltésére. A NAV, küldeményeit ugyancsak a Cégkapura küldi. Hogyan kell cégkapus tárhelyről dokumentumot beküldeni a NAV-hoz? Milyen lépéseket kell követni a sikeres beküldéshez? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a NAV új Cégkapun keresztüli dokumentum beküldésről szóló videója. A videó a hivatali tárhellyel rendelkező gazdálkodó szervezeteknek is...

Read more
Page 254 of 566 1 253 254 255 566