Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Drónok: könnyű lesz megvenni, de sokba kerülhet használni

„A jövőben nem kell engedélyt kérni a drónok használatához, de be kell jelenteni a legkisebb hobbi kopter birtoklását is a Légyügyi Hivatalnak. A kereskedők azt jósolják, hogy karácsonykor a legkeresettebb termék lesz a boltokban. Aki megvette, reptetni is akarja, amit minden alkalommal szabályosan jelezni kell a nem várt légi balesetek elkerülése érdekében. A parlament a drónok, vagyis a pilóta nélküli, távirányított repülő eszközök használatát készül szabályozni. A mezőgazdaság, a filmipar már jó ideje dolgozik ilyen repülő eszközökkel, de várhatóan egyre több civil,...

Read more

A Kormány 1809/2015. (XI. 10.) Korm. határozata az IMIR 2007–2013 informatikai rendszer finanszírozásához szükséges intézkedésekről

„A Kormány 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 111/E. § (3) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva engedélyezi, hogy az állam nevében a Miniszterelnökség az IMIR 2007–2013 informatikai rendszer működésének támogatásához és fejlesztéséhez kapcsolódó vállalkozási szerződést – a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 1. melléklet XIX. Uniós fejlesztések fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 7. Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 1. EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás jogcímcsoportja terhére – megkösse azzal, hogy a kötelezettségvállalás összege a...

Read more

A javaslat pontosítja az elektronikus kapcsolattartás szabályait a polgári perben

„Célunk az igazságszolgáltatás területén, hogy a bírósággal való kommunikáció minél szélesebb körben és minél több ügyben elektronikus úton történjen – mutatott rá Völner Pál államtitkár a polgári perrendtartásról szóló, valamint egyéb eljárásjogi és igazságügyi törvények módosítását kezdeményező javaslat expozéjában 2015. november 5-én az Országgyűlésben. Emlékeztetett arra, hogy az elektronikus kapcsolattartás bevezetésének időpontját többször módosították, legutóbb 2016. január 1-jére. Mint mondta, a javaslat a zökkenőmentes indulás érdekében pontosítja, egyértelművé teszi és bővíti az elektronikus kapcsolattartás szabályait a polgári perekben. Az előterjesztés pontosítja a...

Read more

Pintér Sándor: Az információs társadalom korában kevesebb a titok

„Az információs társadalom korában kevesebb a titok - mondta a belügyminiszter A nyílt információgyűjtés fejlődő területei című nemzetközi tudományos-szakmai konferencián. Pintér Sándor közölte: az információ hatalom, korábban a családok és a közösségek zárt életet éltek, az információszerzésre csak különféle rendőri eszközökkel nyílt lehetőség. Ma már nyílt életvitelt folytatunk, és a közösségi oldalakon az emberek maguk osztják meg életük örömeit, bánatait. Az üzleti élet is nyitott a reklámok révén, és jelentős a nyílt politikai tevékenység is - mondta. Utóbbi legismertebb példájának a nyílt...

Read more

Egyszerűsödő ügyintézés a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál is

„Jelentősen csökkennek az ügyfelek adminisztratív terhei, számos új, ügyfélbarát megoldás szolgálja a fogyasztók érdekeit a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egyszerűsítési intézkedései nyomán. 2016 januárjától térképes lekérdező rendszerben kereshetővé válnak az állampolgárok számára a hivatalos engedéllyel rendelkező, megbízható járműfenntartók elérhetőségei. Az elméleti járművezetői vizsgán alkalmazott kérdésbank a jövő évtől teljes forgalmi szituációkat ábrázoló mozgóképes elemekkel bővül. Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A Nemzeti Közlekedési Hatóság egyszerűsítési intézkedései tökéletesen illeszkednek a kormányzati szándékokhoz. A közös cél az állampolgárok és vállalkozások állami ügyintézésből fakadó...

Read more

Közadatokról nyíltan

„Tervezett program: 2015. november 18., 19h-21h30 eGov Tanácsadó Kft., 1054 Budapest, V. kerület, Zoltán utca 8. Sántha György (eGov Tanácsadó Kft.): Fehér könyv a nemzeti adatpolitikáról A Fehér könyv olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy: miképpen definiálható a „nemzeti adatvagyon” vagy a „nemzeti adatpolitika” fogalma? Szabályozási és napi működési szempontból hol azonosíthatók problémák Magyarországon? Miért nincs mérhető adatipar Magyarországon? Mekkora hatása lenne az adat-újrahasznosításnak a GDP-re és a foglalkoztatásra? Miként lehetne megteremteni az adat-újrahasznosítás egységes intézményi kereteit Magyarországon?” Forrás: Közadatokról nyíltan;...

Read more

Lekérdezhetők lesznek a megbízható autószervizek

„Adatbázist hoz létre a megbízható autószervizekről a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Ezen kívül jövőre várhatóan tovább korszerűsítik a KRESZ vizsgán előforduló kérdéseket is. A részletekről Érsek István, a Közútigépjármű-közlekedési Hivatal hivatalvezetője számolt be az InfoRádiónak. "A Nemzeti Közlekedési Hatóság közlekedésbiztonságot fejlesztő új intézkedéseinek egyikéről van szó, amelynek lényege, hogy a járműfenntartó tevékenységet végző szervezetek, vagyis a járműszervizek adatainak és engedélyének lekérdezésére lesz lehetőség az NKH honlapján" - mondta Érsek István, a Közútigépjármű-közlekedési Hivatal hivatalvezetője az InfoRádiónak. Hozzátette: az intézkedés a járműtulajdonosok fogyasztói érdekeit...

Read more

Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF): új pályázati lehetőségek nyílnak a digitális kormányzat és a művelődés területén

„Ajánlattételi felhívás a munkaprogram keretében az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközön belül a transzeurópai távközlő hálózatok területén a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó támogatás nyújtása céljából (A Bizottság C(2014) 9490 határozata) Az Európai Bizottság Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs Hálózatok Főigazgatósága öt ajánlattételi felhívást tesz közzé olyan projektek támogatása céljából, amelyek megfelelnek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz keretében a transzeurópai távközlési hálózatok területén a 2015. évi munkaprogramban meghatározott, a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó prioritásoknak és célkitűzéseknek. A pályázatokat az alábbi felhívások keretében várjuk: CEF-TC-2015-1: Dokumentumok elektronikus továbbítása...

Read more

4. Nyílt forráskódú térinformatikai munkaértekezlet 2015. november 27. Budapest, BME

„BME Általános- és Felsőgeodézia tanszék, Budapest, Műegyetem rkp. 3., K épület mf. 26. REGISZTRÁCÓ I. hírlevél Térkép A munkaértekezlet célja, hogy a magyarországi felhasználókat és fejlesztőket összehozza, a felhasználói kört bővítse, lehetőséget biztosítson az információk megosztására. OSGeo magyar csoport, csatlakozzon a LinkedIn csoportunkhoz. Várjuk előadók jelentkezését! (5/10/15/20 perces előadásokkal/vitaindítókkal és poszterrel) A munkaértekezlet témakörei FOSS4G szoftverek alkalmazási tapasztalatai magyarországi környezetben FOSS4G szoftverek, új verziók bemutatása FOSS4G szoftverek oktatási tapasztalatai FOSS4G hazai fejlesztések Nyílt adatok, közösségi térinformatikai adatgyűjtés Beszámolók FOSS4G eseményekről ... Előzetes...

Read more
Page 388 of 566 1 387 388 389 566