Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Megújult lendülettel folytatódik a KiberPajzs együttműködés – NMHH

„2024. február 13-án – az idei évben először – ülést tartott a KiberPajzs együttműködés operatív döntéshozó testülete, a Projekt Irányító Bizottság, melyben a partnerszervezetek által delegált résztvevők egyeztetnek és hoznak döntést a KiberPajzs együttműködés szakmai és működési kereteit érintő legfontosabb kérdésekről. Az ülés nyitányaként a házigazda Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által a Projekt Irányító Bizottságba delegált tag, Kovács Endre Miklós stratégiai igazgató köszöntötte a megjelenteket, felidézve, hogy szinte napra pontosan három hónappal korábban ugyanabban a teremben, a szintén az NMHH által...

Read more

BudapestGO: már közel 200 agglomerációs településről lehet utazást tervezni

„ További helyszínekkel bővült a BudapestGO-ban elérhető címek listája, így már közel 200 településen lehet utazást tervezni a BKK alkalmazásában. A társaság fejlesztésének köszönhetően napi több százezer, a főváros és az agglomeráció között ingázó ügyfél számára válik elérhetővé a háztól házig tervezés az alkalmazásban. Budapest szempontjából kiemelt jelentőségű az agglomerációban élők és onnan a fővárosba közlekedők közösségi közlekedésének fejlesztése. Ezért a Budapesti Közlekedési Központ februártól még egyszerűbbé teszi számukra az utazást a BudapestGO-ban. Az alkalmazásban elérhető helyszínek listája további agglomerációs településekkel bővült,...

Read more

Érthetőbbé válhatnak a jogalkotási folyamatok

„Áttekinthetőbbé válnak az állami döntés-előkészítés és a jogalkotás folyamatai, miután jóváhagyásra került az Adatalapú döntéshozatali és jogalkotási folyamat támogatása a hatékonyság és átláthatóság növelése, valamint a szabálytalanságok kockázatának csökkentése érdekében - RRF-9.6.1-21-2023-00001 című projekt végrehajtásához kapcsolódó Támogatási Szerződés. A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretén belül valósul meg, közel 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból. A szakpolitikai célok megvalósítását az adatalapú kormányzati döntéshozatal teszi lehetővé, amelyben fontos szerepe van a közszférában dolgozók megfelelő szakértelmének. A...

Read more

MÁV-csoport: Az okosjegy és az online jegyváltás népszerűsége is nőtt tavaly

„...Okosjegy – kedvezményes és pár kattintással megvehető Az időben jegyet váltók számára rendkívül kedvező áron megváltható Okosjegyekből 487 ezret adtunk el 2022-ben, míg tavaly már 727 ezret. Ez köszönhető annak is, hogy az előző év márciusától több mint 80 város felé már az összes InterCity-viszonylatra megvásárolható ez a fajta kedvezményes jegy. A legnépszerűbb típus a szegedi Okosjegy volt, amelyből 2023-ban 137 ezer darabot váltottak, második helyre 131 ezerrel Nyíregyháza került, míg a dobogó harmadik fokára Pécs ért, alig elmaradva a 100 ezer...

Read more

Komplex lakossági szolgáltatást nyújt az Egészségvonal, a kormányzati egészségügyi tájékoztató szolgálat

„Az Egészségvonal komplex szolgáltatást nyújt az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban a lakosság részére; a call center az év minden napján, a nap 24 órájában fogadja a hívásokat – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. Rétvári Bence az Egészségvonal munkatársainak helyet adó Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban (NNGYK) tartott sajtótájékoztató azt mondta, a 1812-es számon 24 állomás fogadja a hívásokat, egy héten átlagosan háromezer hívás érkezik. A munkatársak minden olyan hívásra válaszolnak, amelyek elsősorban az egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozik, például a háziorvosi, járóbeteg- és...

Read more

Az Állami Számvevőszék és a digitális agrárgazdasági ügyintézés

„A PREGA Konferencián Detre Miklóssal, a Magyar Államkincstár elnökhelyettesével beszélgettünk. Detre Miklós a PREGA konferencián mutatta be a Vidékfejlesztési Program és a támogatási rendszer legfrissebb eredményeit, számait. (Az előadás hamarosan visszanézhető a prega.hu oldalon.) Mint mondta, 2023-ban a belpiaci intézkedések támogatásának keretében a legnagyobb összegű támogatást a kukoricatermelők kompenzációs kifizetése jogcímén kapták kézhez a gazdálkodók, közel 6 milliárd forint támogatás jutott el összesen 2 646 ügyfélhez. Előadását követően a TMR-ről és a mobilGAZDÁ-ról kérdeztük a MÁK elnökhelyettesét. Agroinform: Hol tart a digitalizáció...

Read more

Törökországból „hazatalált” corvinák és újonnan fellelt XIX. századi fényképek az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében

„2024. február 5-én az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti kiállítótere adott otthont annak az ünnepi rendezvénynek, amelynek során a magyar–török kulturális évad keretén belül az OSZK bejelentette, hogy megkapta és a Corvina.hu honlapon mindenki számára elérhetővé tette az isztambuli Topkapi Szerájban őrzött két corvina teljes digitális másolatát, valamint publikálta báró Révay Ferenc Kelet-Mediterráneumból származó úti fényképalbumait Fotótér nevű tartalomszolgáltatásában. Az eseményen Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatójának köszöntőjét követően beszédet mondott Hoppál Péter, a magyar–török kulturális évad kormánybiztosa, valamint C. Gülşen Karanis Ekşioğlu,...

Read more

A Magyar Államkincstár az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR) segítségével fogja a nyugdíjakat utalni

„Átáll a Magyar Államkincstár fizetési rendszere, amely révén a nyugdíjak is gyorsabban érkeznek meg, és már nem is kell olyan sokat várni erre. Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke arról is beszélt egy interjúban, hogy az online platformok bevezetésével a csalási kísérletek száma a felére, a sikeres csalási eseteké pedig a negyedére estek vissza náluk. Hamarosan jelentős változtatásokat vezetnek be a Magyar Államkincstár fizetési rendszerében, melyeknek köszönhetően a többi között a nyugdíjak is gyorsabban érkeznek meg. A nagy tömegű átutalásokat az Azonnali...

Read more

A térinformatika kezdetei Magyarországon 1973 – 2023

„A szakmatörténeti visszatekintés a hazai térinformatika megszületéséről szól, a szakma avatott szakemberei tollából, az események szakmai hátterét is taglalva.” Forrás: A térinformatika kezdetei Magyarországon 1973 – 2023. Készült a hazai térinformatika megjelenésének 50. évfordulójára; Mihály Szabolcs, Niklasz László; Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), Informatikatörténeti Fórum (iTF); iTF Térinformatika-történeti Füzetek. 14.; 2024. január 16. Letöltés PDF-ben

Read more

A Központi Statisztikai Hivatalhoz kerültek a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség tulajdonosi jogai

„A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lett a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. (NAVÜ) tulajdonosi jogainak gyakorlója 2024. február 1-i hatállyal. Azzal, hogy NAVÜ tulajdonosi jogai a KSH-hoz kerültek, hatékonyabbá és gyorsabbá válik az adatok gyűjtésének, feldolgozásának, elemzésének és közzétételének folyamata. A változással megszűnnek a két szervezet tevékenységei közötti párhuzamosságok, érvényesülnek a racionalizáció és a költséghatékonyság szempontjai. A tulajdonjogváltás után a NAVÜ változatlan formában, viszont már a KSH tulajdonosi irányítása alatt folytatja tevékenységét. A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország legnagyobb adatvagyon kezelője, a hazai hivatalos...

Read more
Page 56 of 568 1 55 56 57 568