Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Elmosódnak a határok a digitalizált oktatásban – a szülők véleményei

„Korábban leckekönyv és ellenőrző volt, ma már Kréta van, amibe nem mindig a legkedvezőbb időpontokba kerülnek be a jegyek és a házik. Miután a pedagógusok elmondták a kommunikációval kapcsolatos problémáikat, a szülőket is megkérdeztük, ők mit gondolnak, és miben változtatnának. „Nincs online oktatás, mégis a gyerekeknek jön Teamsen, Krétában az üzenet, hogy még ezt meg azt csináljátok meg és jelezzetek vissza, ha elolvastátok” – ez a visszajelzés érkezett egy szülőtől arra a cikkünkre reagálva, amiben arról írtunk, hogy a pedagógusok visszajelzései alapján...

Read more

Százezernél is többen intézik már online a közművekkel kapcsolatos ügyeiket

„Már több mint 180 közműcégnél jelenthetjük be az adatváltozás online. György István szerint a projekt hozzájárul az elektronikus közigazgatás erősödéséhez. Már több mint százezer felhasználója van az e-bejelentő felületnek, amely az adatváltozások bejelentését a közműcégek felé, illetve a közműátírások ügyintézését teszi lehetővé az interneten keresztül – ismertette szerdán Budapesten a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István. Az e-bejelentő európai uniós forrásból a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program keretében 1,8 milliárd forintból valósult meg. A felület indulásakor, 2022 februárjában 31 közműszolgáltató volt...

Read more

Kifutunk az időből, ha nem gondoskodunk az agráradatok sorsáról – interjú Varga Péterrel

„Ha egyszer kikerül a kezünkből a saját gazdaságunk adata, utána nem tudjuk, hogy ki, mire fogja felhasználni. Státuszjelentés a magyar agrárium digitális átállásáról. Immár négy év telt el azóta, hogy 2019-ben elfogadták Magyarország Digitális Agrárstratégiáját(DAS). A stratégiában foglalt beavatkozások célja az, hogy az információ gyűjtésével, feldolgozásával és a technológiai műveletek automatizálásával a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége növekedjen. A DAS-ban foglalt feladatok megvalósulásáról Varga Pétert (CMC, stratégiai és változáskezelési tanácsadó) kérdeztük, aki a stratégia kidolgozásáért volt felelős. Agroinform: A digitalizáció kissé misztikus fogalommá vált, annyira sokszor...

Read more

Felavatták a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Kibertér műveleti központját

„A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a magyar emberek biztonságáért dolgozik, és biztosítja azt a 21. század kihívásai közepette is - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a szervezet Kibertér műveleti központjának épületáldási ünnepségén Budapesten. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat "különösen kiemelt, különösen fontos nemzeti kincsünk", amelynek fejlődése, fejlesztése nagyon fontos mérföldkő a magyar haderőfejlesztés történetében. Emlékeztetett: a kormány évekkel az ukrajnai háború előtt kezdte meg a haderő fejlesztését. A miniszter megjegyezte, az 1950-es évek óta - amikor a rádiófelderítő ezred laktanyája volt a Katonai Nemzetbiztonsági...

Read more

Papírra vetett strigulák helyett ma már a szenzoroké a főszerep

„Ma már semmi sem történik véletlenül a budapesti közlekedésszervezésben. A BKK adatbányászokkal és több ezer mérőműszerrel dolgozik azon, hogy ügyfelei ne csak az aktuális forgalmi helyzetet, hanem a jövőt is tisztán lássák. A BKK 2 évvel ezelőtt új szintre emelte az adatalapú forgalomtervezését. Tette mindezt azzal a céllal, hogy a közlekedési fejlesztések nagyobb arányban épüljenek valós adatokra, ezzel a lehető legjobban szolgálják a fővárosban élők igényeit. A BKK az elmúlt időszakban adatbányászokból és adatelemző szakemberekből létrehozott egy külön területet; bővítette a forgalmi adatok...

Read more

9. Digitális Székelyföld Konferencia

„A Digitális Székelyföld Konferencia Erdély legnagyobb magyar nyelvű szakmai fóruma az IT területén. Töretlen lendülettel innoválja, erősíti és motiválja a helyi szakmai közösséget. Hazai és határon túli szakemberek mutatják be a digitális tér újdonságait, sikeresen működő innovatív modelleket és gyakorlati alkalmazásokat. Víziónk A konferencia víziója, hogy Székelyföld 2030-ra egy olyan régióvá válik, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások teszik ki a gazdasági termelés legnagyobb hányadát. Ebben a vízióban alapvetőek a digitalizálás és a kreatív iparágak, valamint az ezek által biztosított...

Read more

2024 júliusától a papíralapú nyugta mellett az e-nyugta is elérhető lesz

„2024 júliusától a papíralapú nyugta digitális verzióját, az e-nyugtát is kérhetjük az okostelefonunkra a boltokban. 2028-tól pedig minden vásárlásnál szükségünk lesz a mobilunkra is. Nyár óta ismert, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy olyan rendszer bevezetését tervezi a boltokban, ami a későbbiekben teljesen megszünteti a papír alapú nyugtákat – írja a Portfolio. Az átállás legfőbb elemei a következők: az e-nyugta 2024 júliusában indulhat el, a négyéves tesztidőszakban párhuzamosan működik majd az e-nyugta és a papíralapú nyugta intézménye, a vásárlónak nem...

Read more

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) elemzői ígéretesnek tartják az IdomSoft fejlesztését

„Az Európai Bizottság a Magyarország állami digitalizációját végző IdomSoft fejlesztését a hét legígéretesebb megoldás közé sorolta. Az elmúlt időszakban a digitalizált és felhasználóbarát közigazgatás fejlesztése központi feladattá vált az Európai Unióban. A Joint Research Centre nemrég közzétett jelentése azt elemzi, hogyan javítja Európa-szerte a mesterséges intelligencia a különböző informatikai rendszerek együttműködését a közszférában. Az Európai Bizottság tudományos testülete a Magyarország állami digitalizációját végző IdomSoft fejlesztését a hét legígéretesebb megoldás közé sorolta. Az IdomSoft fejlesztése az üzemeltetési költségek csökkentéséhez és a hivatali adminisztráció...

Read more

Mesterséges intelligencia (MI) az európai közszféra interoperabilitásáért

„Ez a jelentés az Informatikai Főigazgatóság (DG DIGIT) által a Közös Kutatóközpont (JRC) támogatásával kifejlesztett megfigyelőközpont, a Public Sector Tech Watch keretében végzett kutatási tanulmány eredményeit tartalmazza, amely tudásközpontot és virtuális teret biztosít a közigazgatási szervek, a civil társadalom, a GovTech vállalatok és a kutatók számára. A jelentés elsődleges célja, hogy elemezze, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek hogyan javítják az európai közszférán belüli interoperabilitást. A megállapítások három pilléren alapulnak: a mesterséges intelligencia és az interoperabilitás közötti szinergiákról szóló szakirodalom és szakpolitikai áttekintése; a kutatási...

Read more

Jövő nyáron indul a Nemzeti Digitális Állampolgárság Program

„Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Rogán Antal a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) és a Mathias Corvinus Collegium társszervezésében megvalósuló II. Nemzeti szabályozói konferencián közölte, ezzel a lépéssel követik azt a trendet, hogy az emberek ma már a mobiltelefonjukon keresztül közelítik meg a világ ügyeit. Kiemelte, felhasználói oldalról azért lesz jó digitális állampolgárnak lenni, mert akkor...

Read more
Page 64 of 566 1 63 64 65 566