Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Felkészült a közszféra a technológiai forradalmakra?

„Miért rémálom a mesterséges intelligencia szabályozása? Kimaradhat-e a közszféra a technológiai változásokból? Képes-e Európa úttörő lenni a digitális kormányzás területén? Nemzetközi szakértők kerestek válaszokat e kérdésekre az egyetemen. Mesterséges intelligencia (MI) a kormányzatnak címmel rendezett nemzetközi műhelybeszélgetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpontja (EJKK) Információs Társadalom Kutatóintézete (ITKI) október 3-án a Ludovika Főépület II. termében. Rémálom lenne a szabályozás? A résztvevőket Török Bernát, az ITKI intézetvezetője köszöntötte, az előadások előtt pedig Tilesch György MI-szakértő és -tanácsadó szólt a hallgatósághoz. Az...

Read more

Egyelőre elvesztegetettnek tűnik Európa digitális évtizede

„Kiadta első, a digitális évtized helyzetéről szóló jelentését az Európai Bizottság, mely szerint bőven akad tenni való annak érdekében, hogy a 2030-as célkitűzések megvalósuljanak. Az Európai Bizottság első, digitális évtized helyzetéről szóló tegnap kiadott jelentése átfogó képet ad arról, hogy milyen eredmények születtek a digitális átállás megvalósítása terén, és mennyire sikerült elősegíteni, hogy az Unió digitális szempontból szuverénebbé, reziliensebbé és versenyképesebbé váljon, illetve a nemzetközösség és egyenként a tagállamok hol tartanak a szakpolitika 2030-as célkitűzéseinek megvalósításában. A jelentés rendkívül diplomatikusan kollektív fellépésre...

Read more

Az Európai Bizottság 2023. évi jelentése a digitális évtized helyzetéről (háttéranyagokkal)

„A digitális évtized helyzetéről szóló első jelentés számba veszi, hogy mennyit haladt előre az EU a 2030-ig tartó digitális évtizedre vonatkozó szakpolitikai program teljesítésében. A jelentés kiemeli, hogy fel kell gyorsítani és el kell mélyíteni a kollektív erőfeszítéseket, többek között szakpolitikai intézkedések, valamint a digitális technológiákba, készségekbe és infrastruktúrákba történő beruházások révén. Ennek alapján a konkrét ajánlásokat fogalmaz meg a tagállamok számára a nemzeti stratégiai ütemterveik elfogadása előtt és azok jövőbeli kiigazításai tekintetében. A jelentés a digitális évtized digitális jogairól és elveiről...

Read more

eGovernment Benchmark 2023 – Az Európai Unió 2023. évi digitális kormányzati teljesítménymutatója

„Az e-kormányzati teljesítménymutató nyomon követi az európai közszolgáltatások fejlődését. Ez a jelentés a kormányzatok 2021. és 2022. évi digitális átalakulását mutatja be. Az adatok az Európai Unió 27 tagállamára, valamint Izlandra, Norvégiára, Svájcra, Albániára, Montenegróra, Észak-Macedóniára, Szerbiára és Törökországra is vonatkoznak. A tanulmány az online közszolgáltatásokat négy dimenzió szerint értékeli, amelyek 14 alapvető mutatóból állnak, és ezeket 48 felmérési kérdésre bontották le. A négy dimenzió a következő kulcskérdésekkel írható le: Felhasználó központúság – Milyen mértékben elérhetők online az egyes közszolgáltatások? Mennyire mobilbarátak?...

Read more

Kérdések és válaszok a digitális évtized helyzetéről szóló első jelentésről – Európai Bizottság

„Mi a kapcsolat a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) és a 2030-ig tartó digitális évtized között? Az elmúlt évtizedben a Bizottság a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató révén folyamatosan nyomon követte a tagállamok éves digitális teljesítményét. A DESI éves jelentései országprofilokat és összehasonlításokat tartalmaztak, amelyek lehetővé tették a tagállamok számára, hogy azonosítsák az erősségekkel és gyengeségekkel rendelkező területeket. A „Digitális évtized 2030” szakpolitikai program létrehozásáról szóló határozat új szerepet szán a DESI-nek. A DESI immár beépül a...

Read more

Az Oktatási Hivatal új online weboldala segíti az írásbeli érettségi vizsgára készülőket

„Az Oktatási Hivatal új online weboldala az írásbeli érettségi vizsgára készülőket segíti: az adatbázisban kereshető formában elérhetők az elmúlt két évtized vizsgafeladatai. Az érettségifeladat-kereső névre keresztelt oldalon a kétszintű érettségi rendszer közismereti vizsgatárgyainak már kiadott írásbeli feladatai érhetők el. A feladatok és részfeladatok különböző szempontok szerint rendezhetők, és a felületen akár személyre szabott feladatsorok is összeállíthatók, letölthetők megoldási-értékelési útmutatóikkal együtt - ajánlotta az érintettek figyelmébe a lehetőséget az Oktatási Hivatal. A weboldal ide kattintva érhető el.” Forrás: Online feladattár segíti az érettségire...

Read more

Hogyan használja a NAV a mesterséges intelligenciát? Beszélgetés Vágujhelyi Ferenccel

„Hogyan segíti a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) tevékenységét a mesterséges intelligencia? Mivel járul hozzá az áfacsalások leleplezéséhez, sőt, előrejelzéséhez az MI? Melyek ma a NAV alapfeladatai? Mit jelent az, hogy csak úgy „megtörténjen” az adófizetés, ne jelentsen ez komoly adminisztratív terhet az adózóknak? Hogyan lehet elemi tranzakció-alapon adatokat gyűjteni a modern adó-számítástechnikában? Hogyan tud a mesterséges intelligencia ebből az adathalmazból valószínűségeket és várható üzleti eseményeket kalkulálni, és hogyan tudja az eltéréseket, devianciákat előre jelezni? Van-e prediktív modell az adócsalások megelőzésére? Mit...

Read more

Fejlesztették a konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatásokat

„Fejlesztették a konzuli ügyintézést támogató elektronikus szolgáltatásokat, a projekt célkitűzése az ügyféloldali fejlesztések előtérbe helyezése és a külképviseletek által nyújtott szolgáltatások körének szélesítése volt – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szombaton. Közleményükben azt írták, feladat volt a konzuli ügyintézési folyamatok modernizálása is, ennek keretében a konzuli ügyintézési díjak elektronikus fizetésének megvalósítása, a nagyobb forgalmú külképviseleteken ügyfélirányító megoldás bevezetése, valamint az online előkészíthető kérelmek bővítése. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által vezetett projekt kiemelt célkitűzése volt a konzuli tájékoztatási rendszerek fejlesztése, valamint a...

Read more

Egyre több helyszínen elérhetőek a mesterséges intelligencia alapú önkiszolgáló ügyintézési pontok (KIOSK)

„Sikeresen zárult a Széchenyi 2020 program keretében megvalósult projekt, amelynek eredményeként egyre több helyszínen elérhetőek a mesterséges intelligencia alapú önkiszolgáló ügyintézési pontok. A mini ügyfélszolgálatoknak is tekinthető MIA Pontokon (Mesterséges Intelligencia Asszisztens) elhelyezett érintőképernyős eszközökön önállóan, sorban állás nélkül intézhetjük ügyeinket. A fejlesztés 2,600 milliárd forint összegű, vissza nem térítendő, európai uniós támogatásból valósult meg. A hazai e-közigazgatási fejlesztések legújabb eszközeinek köszönhetően egyre hatékonyabbá válik az ügyintézés az állampolgárok számára. A MIA pontokon elérhető ügyek száma folyamatosan bővül, országszerte már közel négyszáz...

Read more

Jövő októberben lép hatályba a digitális ügyintézésre épülő új ingatlan-nyilvántartási törvény

„Kétszeri halasztás után csak jövő októberben lép hatályba az új ingatlan-nyilvántartási törvény, amely elektronikus ügyintézésre épül. Így aztán csökken a földhivatalok, de nő a jogi képviselők szerepe. Többek között újfajta tulajdoni lapot is bevezetnek. Mutatjuk az újdonságokat! Hazánkban az ingatlan-nyilvántartás ma ismert rendszerét az 1970-es években alakították ki, amikor is a telekkönyv és az állami földnyilvántartás összevonásával létrehozták az egységes ingatlan-nyilvántartást. Ez a lépés drasztikus szervezeti átalakítással is járt, hiszen az addig a bíróságok által vezetett telekkönyv- és az államigazgatási földnyilvántartás teljes...

Read more
Page 66 of 566 1 65 66 67 566