Skip to main content

Találat: közigazgatási informatika

Adatelemzéssel egymilliárd forintos áfacsalást akadályozott meg az adóhatóság

„Az adóhivatal 200 százalékos adóbírságot szabott ki és büntetőfeljelentést kezdeményezett. A megalakulása utáni első bevallásában egymilliárd forint általános forgalmi adót (áfa) igényelt vissza egy debreceni cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzése megakadályozta a csalást. Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint az áfabevallás már elsőre kockázatosnak tűnt. A NAV munkatársai elemezték az online adatforrásokból érkezett információkat, és kiderült, hogy a visszaigénylés alapjául szolgáló, reklámügynöki szolgáltatásról szóló számlákat szintén egy frissen alakult társaság bocsátotta ki. Ezt a céget ugyanaz a személy ugyanazon a...

Read more

Semjén Zsolt bejelentette a „digitális állampolgárság” részleteit

„Virtuális nemzeti tér jön létre, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz hozzáfér - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Tusnádfürdőn. A Tusványoson tartott Nemzeti kerekasztalon a politikus elmondta: ez a nemzetegyesítés virtuális része, melynek révén alapvetően megoldódnak a sport és kulturális, illetve közéleti műsorok közvetítésével kapcsolatos problémák. "Ennek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és a teljes magyar államrezonhoz hozzáfér egy egyszerű regisztrációval, egy IP-címmel, VPN-környezetben, egy digitális állampolgársággal, ami a nemzetegyesítésnek valóban a XXI....

Read more

Az Európai Bizottság a közös európai turisztikai adattér építőelemeiről

„A Bizottság a mai napon kiadott közleményében ismertette a közös európai turisztikai adattér építőelemeit. Az adattér lehetővé fogja tenni az idegenforgalmi vállalkozások és a hatóságok számára, hogy megosszák egymással az innovatív turisztikai szolgáltatások fejlesztéséhez szükséges adatok széles körét, és ezáltal fenntarthatóbbá tegyék a turisztikai ökoszisztémát, továbbá megerősítsék annak gazdasági versenyképességét. A turizmus összetett, gyorsan fejlődő ipari ökoszisztéma, amely hatalmas mennyiségű adatot állít elő és használ fel. A közös európai turisztikai adattér a következő előnyökkel jár majd: Elősegíti a különböző forrásokból, például a...

Read more

„Jelenleg fejlesztés alatt”: Lemaradásban az uniós források kezelésének digitalizációja

„ Még nem valósult meg az a törekvés, hogy az Európai Bizottság „valóban digitális” legyen Az uniós szabályok nem írják elő közös informatikai eszközök egységes használatát az uniós kiadások védelme érdekében A sok helyi rendszerrel, számos adatbázissal és portállal bíró összetett informatikai környezet gátolja a hatékony pénzgazdálkodást Az Európai Bizottság és az uniós alapok kezeléséért felelős valamennyi szerv nehézségekkel szembesül a digitalizáció terén. Ez az Európai Számvevőszék által ma közzétett áttekintés fő üzenete. Történt előrelépés, de nagy kihívást jelent a különböző informatikai...

Read more

Az Európai Bizottság az értékalapú és interoperábilis digitális közigazgatásról

„Az értékalapú digitális közigazgatásról szóló 2020. évi Berlini Nyilatkozat végrehajtását ismertető mai jelentés szerint a tagállamok, amelyekben folyamatosan nő a digitális jártasság szintje, innovatív technológiákat vezetnek be közszolgáltatásaik terén. Ugyanakkor bőven maradt még tennivaló a társadalmi részvételt, a digitális befogadást, valamint a digitális szolgáltatásokba vetett bizalom erősítését és a biztonságot illetően. Az előrelépés azért fontos, mert az európai társadalom és gazdaság sikeres digitalizálásának fő mozgatórugói a méltányos, inkluzív, nyitott és megbízható digitális közszolgáltatások. A digitális és interoperábilis közszolgáltatások elengedhetetlenek ahhoz, hogy az...

Read more

E-kutatás és digitális kutatási ügyintézés az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában

„Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára állami szaklevéltárként mindig kiemelt feladatának tekintette – az általa őrzött iratanyag szakszerű kezelése, valamint az információs kárpótlás keretében hozzá forduló állampolgárok kérelmeinek gyors ügyintézése mellett – a tudományos kutatás elősegítését. Az itt őrzött iratanyag ma Magyarország egyik legkutatottabb forrásegyüttese: évente több száz kutató több millió oldalnyi iratanyagot tanulmányoz át. A már digitalizált és digitálisan anonimizált iratanyag azonban sokáig csak a Levéltár épületében, lokálisan volt elérhető. 2020. december 14-étől indítottuk el az e-kutatás néven ismertté vált szolgáltatásunkat, amellyel...

Read more

Téradat-nyilvántartások a közigazgatás szolgálatában. Zárókoferenciát tartott a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása projekt

„A 2015-ben indult „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” nevű kiemelt KÖFOP projekt eredményeként megújult vagy létrejött szolgáltatások – például az e-közmű, a TEIR, a Nemzeti Mintaterv Katalógus, vagy az E-TÉR – mára használatba léptek, többen közülük évek óta támogatják a szakmai és lakossági felhasználókat, megkönnyítve a gyors és hatékony ügyintézést. A Miniszterelnökség háttérintézményeként működő Lechner Tudásközpont a projekt keretében összesen tizenegy különböző, téradatokkal kapcsolatos online szakrendszert hozott létre, illetve fejlesztett tovább. A webes informatikai alkalmazások integrált használatát egy háttérben működő keretrendszer segíti,...

Read more

Ujjlenyomattal elérhetők a leletek, receptek, egészségügyi dokumentumok

„Eddig 2,3 millióan töltötték le telefonra az EgészségAblak applikációt, illetve több mint 2 millió leletet is letöltöttek, ehhez már elegendő egy ujjlenyomat. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára 2023. július 17-én, a IX. kerületi Drégely utcai háziorvosi rendelőben azt hangsúlyozta: egy ujjlenyomattal bárki hozzáférhet az összes leletéhez, laboreredményéhez, zárójelentéséhez, minden más egészségügyi dokumentumához. Az alkalmazás népszerű, eddig 360 ezer receptet töltöttek le azon keresztül. "A cél, hogy minél könnyebb és gyorsabb legyen mindenkinek az egészségügyi ellátása, illetve minél könnyebben hozzáférhetőek legyenek a...

Read more

Adatpolitika: új energetikai adatközpont segíti az energiaátmenetet

„A FEAK távlati célja, hogy létrejöjjön a villamosenergia-hálózat "digitális ikerpárja", amely valós idejű szimulációk lefuttatására alkalmas felületként hathatósan segíti a szakpolitikai, műszaki és gazdasági döntéseket. A júniusban megalapított FEAK Független Energetikai Adatközpont Zrt. (FEAK) fő feladata az ellátásbiztonság növelését, a megújuló energiaforrások szélesebb körű hasznosítását szolgáló megoldások kialakítása és alkalmazása a villamosenergia-szektorban - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM). A társaság az EM háttérintézményeként nagy tömegű energetikai fogyasztói adatok mesterséges intelligenciával megtámogatott feldolgozásával és optimalizálásával biztosít majd szakmai, elemzői hátteret az ágazati...

Read more

Létrejött a NAV Röntgenképelemző és Felügyeleti Központja

„A fejlettebb technológiával és a képzett szakértelemmel nagyobb valószínűséggel találják meg az illegális termékeket. A csempészek Magyarország külső határain a legkülönbözőbb, agyafúrt módszerekkel próbálkoznak illegális áruikkal, legtöbbször cigarettát bejuttatni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feladata a határt átlépő szállítmányok, csomagok ellenőrzése. A munkát a NAV saját beszerzései mellett most külső forrásból érkezett technikai eszközök is segítik: a Continental Dohányipari Zrt. támogatásával létrejött a NAV Röntgenképelemző és Felügyeleti Központja. A NAV az Európai Unió külső határán, az ukrán és szerb határszakaszokon folyamatosan...

Read more
Page 72 of 566 1 71 72 73 566