Skip to main content

Találat: közigazgatás: külföldön

Kihívást jelent Oroszország és Kína vezető szerepe az olyan területeken, mint az űrkutatás és mesterséges intelligencia

„Egymilliárd euró értékű innovációs alap létrehozásáról szóló megállapodást írt alá a NATO-tagállamok közül 22, köztük Magyarország a szervezet madridi csúcstalálkozóján. Az alap lényege a kettős, polgári és katonai felhasználású új technológiák fejlesztésének támogatása, amelybe beletartozik például a befektetés a szövetség stratégiai céljaival összhangban ténykedő, feltörekvő technológiai vállalatokba való befektetés. Elengedhetetlen, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy naprakészek legyünk - hangsúlyozta a dokumentum aláírása előtt a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg kiemelte: kihívást jelent Oroszország és Kína vezető szerepe olyan területeken, mint például az...

Read more

Jöhetnek a felhőalapú kormányzati szolgáltatások Romániában

„Elfogadta a kormány hétfői ülésén a felhőalapú kormányzati szolgáltatásról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette be Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter. A kormányzati felhő platformjának használatáról külön útmutatót adnak majd ki – szögezte le a szaktárcavezető. Hangsúlyozta, a rendszer átlátható, a sürgősségi rendeletet az egyéni jogok és szabadságok védelmének szem előtt tartásával dolgozták ki. „Amikor valamely állami intézmény lekéri egy állampolgár adatait, az illető egy megváltoztathatatlan és kitörölhetetlen napló révén látni fogja, hogy ki, mikor és mi okból kapott hozzáférést...

Read more

Van még hova fejlődni a digitális közigazgatás terén Szlovákiában

„Már az is előrelépés lenne, ha a Szlovákia mobilban (Slovensko v mobile) alkalmazásban legalább a slovensko.sk-ra érkező leveleinket el lehetne olvasni. Az app jelenleg ezt sem tudja. Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, beruházásokért, régiófejlesztésért és informatizációért felelős miniszter azzal harangozta be a Szlovákia mobilban alkalmazást, hogy az forradalmat fog előidézni a köz- és államigazgatásban, az állam és az állampolgár viszonyában. Nem így lett. Az állami app jelenleg csak egy kilencjegyű kódot tud generálni, amely segítségével beléphetünk a slovensko.sk portálra. A forradalmitól ez azért messze...

Read more

Kiberdiplomácia, kiberszuverenitás a 2022-es Infoparlamenten

„...Diplomaták a kibertérben Az egyik trendformáló téma egyértelműen a biztonság. Alig lábaltunk ki a modern időszak egyik legsötétebb járványidőszakából, máris a kontinens utóbbi évtizedeinek legdrámaibb katonai konfliktusa közelében találtuk magunkat. Egy háború pedig ma már nemcsak a fizikai, de a kibertérben is zajlik, és az Infoparlament is a digitalizáció szemüvegén keresztül vizsgálja ezt a kérdést. Az emberiség sajnálatos módon bőven halmozott fel tapasztalatot arra nézve, hogyan kell a fizikai háborúkat megvívni, illetve hogyan kell ezeket a diplomácia eszközeivel elkerülni, illetve lezárni. Arról...

Read more

Magyarország: űrdiplomácia és űrkitüntetések

„V4 űrügyi szakpolitikai vezetők találkozója Budapesten, miniszteri elismerések átadása az űrkutatás terén végzett tevékenységért. Az elmúlt napokban két eseményről jelent meg beszámoló a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztályának honlapján. Május 17-én Ferencz Orsolya miniszteri biztos meghívására, a Visegrádi Együttműködés magyar elnöksége keretében Budapesten rendezték a V4 űrügyi szakpolitikai vezetők első megbeszélését a 2021 decemberében a négy kormányfő által aláírt V4 űrügyi együttműködési megállapodás alapján. Napirenden a regionális ágazati együttműködés lehetőségei szerepeltek, különös tekintettel a diplomáciai, űripari és felsőoktatási...

Read more

Új uniós piacvédelmi eszköz – Kerülőutas megoldás a vétó-problémára?

„Ezekben a hetekben tárgyalja az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Szakbizottsága (INTA) az Európai Bizottság tavaly decemberi javaslatát, melynek célja nem kevesebb mint leszámolni azokkal a gazdasági kényszerítő intézkedésekkel, amelyeket bizonyos esetekben a nem uniós országok az EU-val szemben alkalmaznak vagy alkalmazni próbálnak. A gazdasági megfélemlítés formái közé tartozik például, ha egyes országok nyíltan kényszerítő piacvédelmi eszközöket alkalmaznak az EU-val szemben, ha szelektíven folytatnak határon történő vagy élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket valamely uniós országból érkező árukon, illetve, ha bojkottálnak meghatározott származású termékeket. Ezzel az elhatározással már önmagában...

Read more

Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok együttes nyilatkozata az európai energiabiztonságról

„Olyan indokolatlan és elfogadhatatlan intézkedéseinek következményeként, mint a Finnországba történő villamosenergia- és földgázszállítás megszakítása, a Lengyelországba és Bulgáriába irányuló földgázexport leállítása, valamint más európai országok hasonló intézkedésekkel való fenyegetése, Oroszország megbízhatatlan energiaszállítónak bizonyult Európa számára. Az Európai Bizottság és az Egyesült Államok elítéli az Oroszország által alkalmazott energetikai zsarolást, és megerősíti Európa energiabiztonságának megszilárdítása iránti elkötelezettségét. Az országok Európa-szerte – Skandináviától a Balkánig – erőfeszítéseket tesznek az ellátás diverzifikálása és az orosz gáztól való függésük csökkentése érdekében. Finnországot 2020 óta az Európai Bizottság...

Read more

Új szintre lép a 4iG és a Rheinmetall hadiipari együttműködése – a világ egyik vezető védelmi digitalizációs fejlesztése érkezik Magyarországra

„ A német Rheinmetall AG, a 4iG Nyrt. és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) közös védelmi ipari vállalat alapításáról írt alá előzetes megállapodást - közölte 4iG hétfőn. A világ egyik vezető védelmi digitalizációs fejlesztése érkezik Magyarországra. A Rheinmetall AG 51 százalékkal, a (részben Rheinmetall-tulajdon) 4iG 39 százalékkal, míg a HM EI Zrt. 10 százalékkal rendelkezne a közös cégben. Az alapítók célja, hogy a közös vállalat részt vállaljon a Magyar Honvédség digitalizációjában, valamint a közép-kelet-európai NATO tagállamok számára...

Read more

A kínai geopolitikai gondolkodás

„A 21. századra az „atlanti korszak” 500 éves időszaka lassan lezárul, és az eurázsiai korszak veszi kezdetét, amelyben Kína igen jelentős szerepet kap. Az új világrend formálódása során nagy átrendeződések zajlanak. Ahhoz, hogy világosan láthassuk a geopolitikai változások mozgatórugóit, összefüggéseit, és Magyarországot is megfelelően pozicionáljuk, fontos, hogy megismerjük az új vezető nagyhatalmak gondolkodásmódját. Horváth Levente egykori sanghaji főkonzul, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöki főtanácsadója, jelenleg a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ igazgatója tapasztalatait, tudományos kutatásait felhasználva, kínai forrásokra alapozva kötetével új...

Read more

A mesterséges intelligencia (MI) etikai és társadalmi kérdései – ahogy a Vatikán látja

„Paolo Benanti ferences szerzetes évek óta foglalkozik a mesterséges intelligenciával és annak etikájával. Az eredetileg mérnöknek tanuló Benanti az ember és a technológiák találkozásának etikai vetületeiből írta doktori disszertációját, és több mint három éve tevékenyen részt vesz a Vatikán mesterséges intelligenciára vonatkozó álláspontjának kialakításában, sőt ő Ferenc pápa főtanácsadóinak egyike. Annak érdekében, hogy összegyűjtse, mit tartanak etikusnak a nagy algoritmus-fejlesztő cégek, Benanti személyesen találkozott többek között az IBM alelnökével, a Google-féle Alphabet tulajdonában álló DeepMind társalapítójával és a Facebook AI-etikával foglalkozó vezetőjével...

Read more
Page 27 of 223 1 26 27 28 223