Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Fontos szakasza zárult le az igazságügyi reformnak

„Az Országos Bírói Tanács (OBT) és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) bejelentette az OBT inkubációs folyamatának lezárulását, amivel az OBT önálló jogi személlyé vált. Tavaly nyár elején lépett hatályba az igazságügyi reformról szóló törvény, amelynek két fő fókuszpontja volt: az egyik hivatásrenden belüli, a másik pedig a hivatásrendet meghaladó, az ország egészét érintő. A hivatásrenden belüli az Országos Bírói Tanács jogi személyiségének megteremtése, önálló költségvetési szervvé válása és az együttdöntési jogosultság bevezetése. A hivatásrendet meghaladó pedig az a mérföldkő volt, amely az...

Read more

Űriparfejlesztés és versenyképesség – finanszírozási és külpiaci körkép – a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai fóruma

„”Űriparfejlesztés és versenyképesség – finanszírozási és külpiaci körkép címmel szervezett szakmai egyeztetést a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az eseményen a Neumann Technológiai Platform, a Design Terminál és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda előadásaiból a hazai űripari szektor szereplői mellett az iparág jelenlegi és lehetséges beszállítói ismerhették meg részletesen a külpiacra lépést támogató nemzetközi szakkiállítást és a különböző projektfinanszírozási lehetőségeket. A rendezvényt Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: az űripar a világ egyik legjobban növekedő, a nemzetközi felmérések szerint is...

Read more

Eredményes a gazdaságfehérítés, hatékony az áfacsalások kiszűrése, az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszernek (EKÁER) köszönhetően

„Számos európai uniós tagállam tanulmányozta az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott magyar modellt, az ekáert. Legutóbb Lengyelország érdeklődött a rendszer továbbfejlesztési lehetőségei iránt. A gazdaságfehérítésben Magyarországon sincs megállás, jövőre hazánk lehet az EU első tagállama, amely általánossá teheti az elektronikus nyugtát - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. Izer Norbert elmondta: az elmúlt évben 7,1 millió fuvart jelentettek be az adóhivatalnak. A pénzügyőrök - akik kockázatelemzés alapján kiemelten vizsgálják az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) szabályainak betartását - 2023-ban...

Read more

2025. január 1-jétől életbe lép az új TEÁOR nómenklatúra (Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere), a TEÁOR’25

„Az új nómenklatúrával kapcsolatos anyagok az alábbi linkekre kattintva érhetők el: TEÁOR'25 nómenklatúra dokumentumai az új, TEÁOR’25 nómenklatúra keresőprogramja, melyben kódszám és szöveg szerint lehet keresni a TEÁOR’08 és TEÁOR’25 nómenklatúrák közötti átkódoló program, mely a régi (TEÁOR'08) és az új (TEÁOR'25) kódok átsorolásában nyújt segítséget. ” Forrás: Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere; Központi Statisztikai Hivatal; 2024. március 6. „Rövid leírás A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere az EU tevékenységi osztályozásának, a NACE Rev. 2.1-nek a magyar nyelvű változata. Felhívjuk...

Read more

A Kormány mellett állandó jelleggel működő Stratégiai Tanácsadó Testület alakult

„A veszélyek korában Magyarország békéjének és biztonságának erősítése, valamint a magyar emberek életfeltételeinek javítása a Kormány legfontosabb célkitűzése. Ennek a munkának a támogatása érdekében született döntés a Kormány mellett állandó jelleggel működő Stratégiai Tanácsadó Testület (a továbbiakban: Testület) megalakításáról. A Testület célja, hogy elemzésekkel és tanácsokkal segítse a Kormány és a miniszterelnök munkáját a kormányzás egyes területeinek stratégiai szempontból történő áttekintésén keresztül, különös tekintettel a kormányzati működés szuverenitási, társadalmi, gazdasági, biztonsági, kulturális és egyéb kockázatokkal szembeni ellenálló képességére. A Testület elnöke Orbán...

Read more

Megalakult a Nemzeti ESG Tanács

„Az elmúlt években globális szinten is megjelent az igény, hogy a vállalatok működésük során tartsák szem előtt a természeti és környezeti értékeket, termékük, szolgáltatásuk társadalomra gyakorolt hatásait. Ezek a szempontok ágyaztak meg az ESG (Environmental, Social, Governance), azaz a környezeti hatások vizsgálatát, a társadalmi kérdések kezelését és felelős vállalatirányítást célzó keretrendszer kialakulásának, amelyet az Európai Unió immáron jogszabályi szintre emelt. A kormány célja, hogy az uniós kötelezettségeknek történő megfelelés során a lehető legönállóbb, a nemzeti sajátosságokra leginkább reflektáló rendszert alakítsa ki a...

Read more

Megújult a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi honlapja

„Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi szakterületeinek megújult honlapja. A megújult honlap a kor követelményeinek és az aktuális trendeknek megfelelően átlátható, letisztult arculatot kapott, ahol a szakterületek tevékenysége iránt érdeklődők könnyebben megtalálják a rájuk vonatkozó legfrissebb információkat, teendőket és tartalmakat. Segítségével a vállalkozások ezentúl hatékonyabban használhatják ki az elektronikus ügyintézésből fakadó előnyöket, valamint könnyebben és gyorsabban juthatnak a tevékenységükhöz szükséges hiteles információkhoz, ezzel elősegítve szabályos működésüket, hatékonyságuk növelését, versenyképességük javítását. A munkáltatók a jogszabályokban előírt bejelentési...

Read more

Hamarosan jöhetnek az önkormányzati csődbiztosok

„A kormány célja, hogy kismértékű tartozások esetén ne induljon az önkormányzatok ellen aránytalan többletterhet jelentő eljárás. Így biztosítaná a kabinet a települések gazdasági-pénzügyi stabilitását – számolt be róla Dukai Miklós államtitkár. Társadalmi vitára bocsátották a helyi önkormányzatok jogszerű gazdálkodásának helyreállításáért felelős önkormányzati csődbiztosról szóló kormányrendelet tervezetét – derül ki Dukai Miklósnak, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) önkormányzati államtitkárának közleményéből. Dukai Miklós ebben a kormány kiemelt céljának nevezte, hogy a járvány, az orosz–ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók ellenére biztosított legyen...

Read more

A kormányablakok intézményrendszere az egyik legsikeresebb projektje a magyar állam közigazgatás-fejlesztésének

„A kormányablakok intézményrendszere az egyik legsikeresebb projektje a magyar állam közigazgatás-fejlesztésének – közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Túrkevén, ahol új kormányablakot adtak át. György István elmondta: a túrkevei a háromszáztizenötödik kormányablak az országban. Míg 2019-ben 14,6 millió ügyfél fordult meg a kormányablakokban, 2023-ban már csak 12,8 millió – számolt be. Megjegyezte: a csökkenésben szerepe lehetett a digitális platformoknak, amelyekkel a személyes ügyintézés egy része már kiváltható. „Egy nagy utazásnak vagyunk most (…) egy...

Read more

Magyarországon napsütéses időben a napelemek már gyakorlatilag megtermelik az ország elektromosáram-szükségletét

„Magyarországon az ipari méretű napelemparkok és a háztartások együtt elérték a hatezer megawatt naperőművi teljesítményt - jelentette be az energiaügyi miniszter Kalocsán. Lantos Csaba az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kalocsai ügyfélszolgálati irodájának ünnepélyes átadóján arról beszélt, hogy napsütéses időben a napelemek gyakorlatilag megtermelik az ország elektromosáram-szükségletét, hiszen az átlagos fogyasztás 5500-6500 megawatt között alakul. A miniszter hangsúlyozta: a zöldenergia egyre meghatározóbb szerepe miatt a kormány célja tovább növelni a megújuló energiaforrások részarányát, jelentősen bővíteni a tárolókapacitásokat. Emellett pedig meghosszabbítják a Paks1 üzemidejét...

Read more
Page 129 of 1035 1 128 129 130 1 035