Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

242/2023. (VI. 20.) Korm. rendelet a Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság által ellátott közfeladatokról

„1. § (1) A Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Neumann Nkft.) közfeladatként látja el a következő feladatokat: a) részt vesz az iparügyekért és vállalkozásfejlesztésért felelős miniszternek a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 111/C. §-a és 111/E. §-a szerinti feladatainak, valamint b) az e rendeletben meghatározott esetekben az érintett miniszterrel kötött megállapodás alapján közreműködik az a) pontban foglalt ágazati feladatoktól eltérő, egyéb technológiai fejlesztési, stratégiaalkotási, valamint azokkal összefüggő feladatok előkészítésében és megvalósításában. (2) A...

Read more

Már 75 milliárdra nőtt a kórházak adóssága

„A Magyar Államkincstár május végi adatai szerint 58,9 milliárd forint a kórházak adóssága, ám ebben az adatsorban még nem szerepelnek az egyetemi klinikák. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Napi.hu-nak elmondta: az elmúlt hetekben több kórházi beszállító is megkereste, hogy feladja tevékenységét, mert nem tud tovább hitelezni az intézményeknek. Megjelent a friss kórházi adósság adat, május végén a fekvőbetegeket ellátó intézmények és a hozzájuk tartozó járóbeteg-rendelők adóssága 58,9 milliárd forintra nőtt az április végi 51,6 milliárd forintról – olvasható a Magyar...

Read more

Új, digitális jegyvásárlási rendszert tesztel a BKK

„...Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a 21. századi közösségi közlekedést csak digitális fejlesztésekkel együtt lehet megvalósítani, ezért volt annyira fontos a BudapestGO bevezetése is. A Budapest Pay and GO egy olyan, a világon nagyon sok helyen használt digitális megoldás, amikor egy bankkártyával vagy okoseszközzel egy érintéssel megvalósul a jegyvásárlás és a jegy érvényesítése, nincs szükség papíralapú jegyre vagy applikációban való regisztrációra - közölte a vezérigazgató. Rámutatott: „ez az elektronikus jegyrendszer előszobája”, hiszen egyelőre egy vonalon, egy termékre valósul meg....

Read more

Az építési és közlekedési miniszter hatáskörébe került a dohánytermék-kiskereskedelem felügyelete

„Egy csütörtök éjjel megjelent kormányrendelet szerint jövő csütörtöktől Lázár János, a településfejlesztésért és településrendezésért is felelős építési és közlekedési miniszter feladata egyebek közt a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződések megkötése, és a forgalmi adatok alapján ő döntheti el azt is, hogy egy településen ír-e ki pályázatot – vette észre a hvg.hu. Eddig ez a hatáskör a gazdaságfejlesztési miniszterhez tartozott, de Lázár János 2022 vége óta külön díjazás nélkül miniszterelnöki biztos lett, a feladata a dohányzással, illetve a...

Read more

Magyar Posta: átírták a törvényt, megváltozik a szolgáltatás

„Módosult a csomagok maximális súlya és az is, hány postának kell működnie a nagyvárosokban. A friss, csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosítása. Az új szabályozás mintegy tucatnyi változást hoz az eddigi postai működésben. A legfontosabb, hogy módosult az egyetemes postai szolgáltatás elérhetősége. Ez a rendelkezés eredetileg azt mondja ki, hogy az egyetemes postai szolgáltató köteles a felvételi és kézbesítési pontok számát, elhelyezését és időbeli elérhetőségét úgy meghatározni, hogy az alkalmazkodjon a felhasználók igényeihez. Azt is rögzítik, hogy...

Read more

Tovább bővül az elektronikus pénzforgalom, hatalmas mértékben nő a mobiltárcába regisztrált bankkártyák száma

„2023 első negyedévében 10 hazai kibocsátású bankkártyából 7-tel fizettek, vásároltak, ami jelentős bővülés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. 12 hónap alatt több mint 300 ezerrel bővült az aktívan használt bankkártyák száma Magyarországon – derül ki az MNB legfrissebb pénzforgalmi adataiból. Ezzel párhuzamosan bővült a kártyaelfogadó helyek és a mobiltárcába regisztrált bankkártyák száma is. Az utóbbi hamarosan átlépi a 2 milliós határt. Az azonnali fizetési rendszerhez kapcsolódó másodlagos számlaazonosítók száma viszont csökkent. A fizetési számlák 99%-hoz továbbra sem rendeltek semmilyen másodlagos számlaazonosítót...

Read more

Ismét lesz eSignDay, a Magyar Elektronikus Aláírás Napja

„A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), az INTEGRITY Kft., a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) közös szervezésében 2023. június végén ismét megrendezésre kerül az eSignDay, a Magyar Elektronikus Aláírás Napja. Előadók: Magyar Nemzeti Bank, Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., Magyar Bankholding ePostOffice Kft. Id&Trust Kft. Netlock Kft. Microsec Zrt. Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete Jambrik Ügyvédi Iroda MELASZ A konferencia hibrid módon kerül megtartásra (helyszíni személyes vagy távoli részvétellel). A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz...

Read more

Lezárult az ePincekönyv kialakítására, az Agrárminisztérium (AM) megrendelésére indított projekt

„Lezárult az ePincekönyv kialakítására, az Agrárminisztérium (AM) megrendelésére indított projekt - mondta az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Tarpataki Tamás közölte: a Kormányzati Informatikai és Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. és az AM közreműködésével valósult meg a 2019 májusában indult projekt, amelyben a konzorciumvezetői feladatokat a minisztérium látta el. Kiemelt partnerük volt még a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A projekt arra szolgált, hogy a megújított borjogi szabályok mellé társuljon egy...

Read more

Digitális ügyintézés határon innen és túl – biztonságosabbá vált az elektronikus azonosítás és hitelesítés

„Sikeresen zárult a Széchenyi 2020 program keretében megvalósult projekt (KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2015-00004), amelynek eredményeként a biztonságos elektronikus azonosítási és hitelesítési szolgáltatások továbbfejlesztése és kiterjesztése is megvalósult, és lehetővé vált a határon átnyúló ügyintézés. A fejlesztések eredményei a lakosság, az államigazgatás és a vállalkozások által használt magas szintű, minőségi elektronikus ügyintézési megoldások bevezetésének alappillérei, amelyekkel csökkennek az adminisztratív terhek és gyorsabbá válik az ügyintézés. A fejlesztések 3,718 milliárd Forint összegű, vissza nem térítendő, európai uniós támogatásból valósultak meg. A kormányzati hitelesítés szolgáltatás (Gov CA) vonatkozásában...

Read more

Indulásra kész az online árfigyelő rendszer

„Az árak csökkentése érdekében július 1-jétől online árfigyelő rendszer váltja az élelmiszerárstopot. A Magyar Közlönyben olvashatók a részletek arról, hogy mely termékek tartoznak majd az intézkedés körébe. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány augusztus 1-jével kivezeti az élelmiszerárstopos termékek körét, mert az előrejelzéseik szerint augusztusra 15 százalékra csökkenhet az infláció. Ezzel egyídőben a kormány több új eszközt is bevezet az infláció elleni harcban. Így például a kormány az online árfigyelő rendszertől és a kötelező bolti akcióktól...

Read more
Page 151 of 1008 1 150 151 152 1 008