Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Az e-ügyintézés fogyasztóvédelmi aspektusai

„A cím első ránézésre kicsit zavarba ejtő, hiszen a közigazgatásban a fogyasztó fogalma nem értelmezett, a jogviszony egyik oldalán tipikusan valamely közigazgatási szerv áll, a másik oldalon pedig az ügyfél. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) hatálya sem terjed ki erre a szférára. Mégis szükségesnek érezzük – még ha idézőjelesen is – a két terület ütköztetését. Jelen cikk keretein belül az e-ügyintézés fogalmát a közigazgatásra szűkítjük, azon belül is a közigazgatási hatósági eljárás szabályainak fogyasztóvédelmi aspektusait kívánjuk vizsgálni átfogó...

Read more

Akadálymentes e-ügyintézés – továbbra is ingyenesen igényelhetők a látássérült embereket segítő szoftverek

„Folytatódik az ország licenc program, melynek keretében minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült vagy olvasásban akadályozott állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb segítő szoftverek magyar nyelvű változataihoz. Ez a lehetőség ma a világon összesen három országban áll a látássérült emberek rendelkezésére. A látássérült vagy olvasásban akadályozott magyar állampolgárok és az érintetteket oktató intézmények, foglalkoztató cégek, részükre szolgáltató szervezetek, valamint az őket segítő szakemberek és családtagok 2022. június 30-ig térítésmentesen igényelhetik a képernyőolvasó és - nagyító szoftverek licencét. A 2018-ban...

Read more

Már a lakcímbejelentés és az elveszett okmányok pótlása is intézhető online

„Folyamatosan bővül a magyarorszag.hu oldalon elérhető elektronikus szolgáltatások köre. Már a lakcímváltozás bejelentése, vagy az elveszett eSzemélyi igazolvány, jogosítvány és útlevél pótlása is történhet személyes ügyintézés nélkül, akár a fotelból, ezáltal a kormányablak felkeresése teljes mértékben kiváltható. Lakcímbejelentés online A magyarorszag.hu egyszerű és átlátható felületet biztosít: nincs szükség keresgélésre, különböző hivatalok honlapjainak böngészésére, minden ügy egy helyről indítható. A most bevezetett lakcímbejelentés-szolgáltatás egy jól követhető folyamaton keresztül teszi igazán kényelmessé az ügyintézést. A lakóhelyet, a tartózkodási helyet, valamint az ezekben bekövetkezett változást...

Read more

A vállalkozások mesterséges intelligencia alkalmazását segítő központok jönnek létre

„A Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégia egyik kiemelt célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások termelékenysége 2030-ig mintegy 26%-kal nőjön az MI technológiáknak köszönhetően. Az alkalmazások használatának széleskörű ösztönzése érdekében megalakul az MI Innovációs Központ, amelynek fő feladata a technológiai, képzési, kutatási, infrastrukturális piacterek kiépítésében való segítségnyújtás lesz, a Nemzeti MI Lab pedig a kutatói munkában kap szerepet. Az MI Innovációs Központ célja, hogy megismertesse a kkv-kat a különböző technológiákkal, illetve segítse a megfelelő beszállítók beazonosítását. Ennek érdekében a központ konzultációs célból trénereket...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. október 12-október 16.

Ajánlati/részvételi felhívás Tatabányai Törvényszék részére notebook beszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/198 Közzététel dátuma: 2020.10.12. Ajánlatkérő: Tatabányai Törvényszék Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.10.22. Tatabányai Törvényszék részére notebook beszerzés 65 db notebook Lásd bővebben AF - Microsoft licenc beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/199 Közzététel dátuma: 2020.10.13. Ajánlatkérő: NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.11.02. 195 darab licenc Lásd bővebben AF - Digitális közösségi alkotóműhely Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/200 Közzététel dátuma: 2020.10.14. Ajánlatkérő: Mohács Város Önkormányzata Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.10.27....

Read more

Munkacsoport alakul az „E-ingatlan-nyilvántartás (E-ING)” című kiemelt projekt általános szakmai irányításának támogatására, valamint szakpolitikai és stratégiai irányítására

„...1. Általános rendelkezések 1. § (1) Az „E-ingatlan-nyilvántartás (E-ING)” című kiemelt projekt (a továbbiakban: E-ING Projekt) általános szakmai irányításának támogatására, valamint szakpolitikai, stratégiai döntéseinek meghozatalára – a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2018. (VII. 3.) MvM utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) 154. § (1) bekezdésében foglaltak alapján – ún. magas szintű támogatási testületként munkacsoportot hozok létre „E-ING Stratégiai Munkacsoport” elnevezéssel (a továbbiakban: Munkacsoport). (2) Az utasítás hatálya kiterjed a) a Miniszterelnökségnek az E-ING Projektben érintett önálló szervezeti egységeire (a továbbiakban: Miniszterelnökségi Szervezeti...

Read more

A mesterséges intelligencia hozzájárul a kiegyensúlyozott energiafelhasználás megteremtéséhez

„ Magyarország a következő években - a Mesterséges Intelligencia Stratégiájában foglalt célnak megfelelően - egy jövő- és klímabiztos energiafelhasználási formára tér át, amelynek segítségével folyamatosan növelni lehet a megújuló módszerekkel előállított energia arányát a megtermelt és felhasznált mennyiségen belül. Ehhez kulcsfontosságú a termelés és a fogyasztás mennyiségének folyamatos és megbízható előrejelzése, a hálózatot használó eszközök számon tartása, valamint a hálózatra fogyasztóként és termelőként egyaránt kapcsolódó szereplőkkel való kapcsolattartás. A megújuló energiák használatának egyik meghatározó kérdése, hogy az egyenetlen, időjárástól függő termelést hogyan...

Read more

Az ősrobottól az Okos Város projektig: a mesterséges intelligencia-kutatás 60 éve a szegedi egyetemen

„A kormány most indította el a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumot, amelyben az SZTE az egyetlen vidéki tudományegyetemként kapott helyet. Ezekről a lehetőségről is beszélgettünk Jelasity Márkkal, az SZTE TTIK Informatikai Intézet Számítógépes Algoritmusok és Mesterséges Intelligencia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárával. – A Szegedi Tudományegyetemen több mint négy évtizede folyik mesterséges intelligencia-kutatás, amelynek a hagyományát sok fiatal kutató viszi tovább különböző intézetekben, tanszékeken. A MI-kutatások itteni úttörője Kalmár László volt – továbbviszik-e a híres matematikus professzor hagyatékát? – A szegedi egyetemen Kalmár László...

Read more

HunCERT Doménbiztonság és adatvédelem online workshop – 2020

„Doménbiztonság és adatvédelem online workshop. A rendezvény célja, hogy doménnevek igénylői, használói, doménregisztrátorok, vállalkozások és szervezetek képet kapjanak arról, hogy a domének használa során milyen kockázatokkal kell számolni, és hogyan védhetik meg saját doméneiket: * hogyan előzhető meg, hogy illetéktelenek átvegyék a hatalmat doméneink felett, * majd ezzel átvegyék a hatalmat honlapjaink, elektronikus levelezésünk felett, * akár tömegesen üzleti és személyes adatok megszervezve, * majd ezzel nagyszámú érintettel szemben visszaéléseket elkövetve. Különösen webáruházak, pénzintézetek, szolgáltatók, vállalkozások és szervezetek, akinek kritikus doménneveik vannak,...

Read more

Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke a statisztikai világnapról

„Információs társadalmunk egyik alappillérét az adatok képezik. A statisztikai hivatalok által gyűjtött, feldolgozott és publikált adatok közvetlenül és a szakpolitikai döntéshozatal eszközeiként közvetetten is befolyásolják mindennapi életünket. Az ENSZ Közgyűlése – Magyarország kezdeményezésére – minden ötödik év októberének huszadik napját a statisztika világnapjává nyilvánította. A 2020. évi világnap a megbízható adatok fontosságára hívja fel a figyelmet. A digitalizáció korában a világban rendelkezésre álló adatok köre mind a mennyiség, mind a témák kiterjedtsége, mind az adatok elérhetősége szempontjából forradalmi értékű változáson ment és...

Read more
Page 369 of 1039 1 368 369 370 1 039