Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Budapest Főváros Önkormányzat társadalmi egyeztetést indít a közvetlen részvételt segítő eszközök koncepciójáról

„A Fővárosi Közgyűlés 2020 februárjában döntött arról, hogy 2021-től elérhetővé teszi a budapestiek számára a Budapesti polgári kezdeményezés, valamint a Budapesti párbeszéd intézményét. A szabályozás koncepciójáról szeptember végéig küldhetik el véleményüket a budapestiek. A polgári kezdeményezés azt jelenti, hogy a budapestiek közvetlenül is tehetnek majd javaslatot arra, hogy milyen témát tárgyaljon – a meghatározott napirendjén felül – a Fővárosi Közgyűlés. Budapest vezetése ezzel a lépéssel a főváros demokratikusabb működését kívánja biztosítani a helyiek számára, és mindemellett várja a budapestiek visszajelzését a folyamat...

Read more

Véglegesen elérhető marad a telefonos gyógyszerfelírás

„Véglegesen elérhető marad a telefonon keresztüli gyógyszerfelírás lehetősége - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki Facebook-bejegyzésében. Kásler Miklós szerdán írta alá az erről szóló rendeletet, amelynek értelmében megtartják a "rendkívül sikeres és népszerű" gyakorlatot a továbbiakban is. Mint írta, a telefonon keresztül történő gyógyszerfelírás (telemedicina) sok százezer embernek nyújt kényelmes és biztonságos lehetőséget. Egyúttal arra biztatta az elsősorban a járványügyi szempontból veszélyeztetetteket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a jövőben is, ezzel tovább csökkentve megfertőződésük esélyét. A vírussal szemben ugyanis minden lehetséges módon...

Read more

Aggályosnak tartják a NAV áfa-ellenőrzéseit

„Az Európai Unió Bírósága két, a közelmúltban közzétett döntésében rámutatott arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adólevonási jog megtagadásával kapcsolatos gyakorlata több ponton is a közösségi jogba ütközik. Ez az adóhatóságot az eddigi gyakorlatának megváltoztatására is kényszerítheti – ismerteti a Deloitte. A jelenlegi magyar adóhatósági gyakorlat értelmében egy vállalkozás abban az esetben élhet áfalevonási jogával, ha rendelkezik az áfa törvény és a számviteli törvény előírásainak megfelelő hiteles számlával. Az adóhatóság a számla hitelességével kapcsolatosan rendre vizsgálja, hogy a számlakibocsátók az...

Read more

Soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba, a pályázatok nem a hagyományos rendszer szerint fognak működni

„Soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére a 2021-2027-es európai uniós pályázati ciklusban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden, Dunakeszin. György László a vállalkozásoknak tartott tájékoztatót, ahol bemutatta a 2021-27-es európai uniós források várható felhasználását. Jelezte: még folynak Brüsszellel a tárgyalások, ezért egyelőre nem szeretnének a pályázati források nagyságáról számokat mondani. Elmondta viszont, hogy a magyar kormány tervei szerint lesznek úgynevezett tömegpályázatok, amelyeket negyedévente hirdetnek meg, és ezekről 3-4...

Read more

Tűzifavásárlást segítő online piacteret nyitott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)

„Tűzifavásárlást segítő online piacteret nyitott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Tűzifát okosan elnevezésű felület a vásárlók és a tisztességes termelők, kereskedők egymásra találását segíti. A Nébih keddi közleménye szerint az elmúlt években számos vásárlót vertek át a hirdetésekben alacsony árat ígérő, majd fizetés után az áru leszállítása nélkül eltűnt csalók. Az illegális árusok által generált ár és hirdetési verseny a tisztességes erdőgazdálkodók, kereskedők munkáját is jelentősen megnehezítette. Az Agrárminisztérium támogatásával létrejött online piactér ügyfélkapus azonosításhoz kötött. Csak beazonosítható, a faanyagterméklánc-felügyeleti (EUTR)...

Read more

A hatékony kontaktkutatásban elengedhetetlen a mobiltelefonos applikációk használata

„ A kormány által fejlesztett mobilapplikációk, például a VírusRadar alkalmazás használata a koronavírus-járvány második hullámában életeket menthet - mondta az innovációs és technológiai miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Palkovics László elmondta: mivel a fiatalabb korosztály egyre nagyobb arányban érintett a fertőzés terjedésében, a kontaktkutatást segítő VírusRadar használata talán még fontosabb most, mint tavasszal volt, ezért azt kéri, minél többen töltsék le azt. A miniszter felidézte: a tárca 25 kutatási projektet indított a vírus terjedésének megakadályozásáért, ennek egyik eleme a VírusRadar applikáció, amelynek márciusban...

Read more

Hétfőtől életbe lépnek a már bejelentett, új védelmi intézkedések

„ Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezünk, ezért szeptember 21 - től lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák. Hétfőtől tehát kötelező lesz a megfelelő maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is. A megfelelő maszkviselet azt jelenti, hogy a maszknak el kell fednie...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. szeptember 14-szeptember 18.

Ajánlati/Részvételi felhívás Ajánlati felhívás_Telefonközpont fejlesztés Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/181 Közzététel dátuma: 2020.09.17. Ajánlatkérő: Magyar Nemzeti Bank Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.10.02. Telefonközpont fejlesztés (KBF/546/2020) Az MNB Székházban az Avaya Gateway-ek cseréje (2 db, egy redundáns pár), a velük kompatibilis fő- és mellékvonali kártyák beszerzése, illetve a központi szám fogadása és a portaszolgálati funkciók ellátása céljából az Avaya Equinox Attendant kezelőfelület bevezetése (15 db kiszolgáló részére) és integrációja az Avaya Aura Contact Center, Avaya Aura Experience Portal és Avaya Workforce Optimization Select for Enterprise...

Read more

A Kormány 1573/2020. (IX. 9.) Korm. határozata Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájáról, valamint a végrehajtásához szükséges egyes intézkedésekről

„A Kormány 1. a mesterséges intelligencia alkalmazásán alapuló megoldások egyre jelentősebb szerepére tekintettel célul tűzi ki, hogy Magyarország állampolgárai, a magyar vállalkozások és a magyar közigazgatás ágazatai felkészüljenek a mesterséges intelligencia jelentette változásokra, és használhassák annak előnyeit; 2. az 1. pont szerinti cél megvalósulása érdekében elfogadja Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját (a továbbiakban: Stratégia), és elrendeli annak kormányzati portálon való közzétételét, valamint az innovációért és technológiáért felelős miniszter koordinációjában az abban foglalt intézkedések megvalósítását; Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter Határidő: a közzétételt...

Read more

Az új Mesterséges Intelligencia Stratégia már téged is érinteni fog – beszámoló a debreceni bejelentésről

„VANDA, a maszkot viselő, mesterséges intelligenciával felszerelt robot volt az MI Stratégia bejelntésének házigazdája. A Magyar Telekom munkatársaként felszólaló android jelképes üzenete az volt annak, hogy a mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen. A bejelentésnek a tudományos élet egyik fő központjának számító Debreceni Egyetem adott helyet. Aki nem szakmabeli, az könnyen gondolhatja, hogy a mesterséges intelligencia megmarad az egyetemek és hightech laborok „játékszerének”, pedig ma már Magyarországon is számos vállalat foglalkozik vele. Már most is rengeteg olyan terület létezik,...

Read more
Page 374 of 1039 1 373 374 375 1 039