Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Nagy értékű keretszerződést írt alá a Digitális Kormányzati Ügynökséggel a Delta csoport

„A Delta csoport keretszerződést írt alá a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A megállapodás 2021. július 24-ig érvényes, eddig hívhatók le megrendelések a megadott kondíciók szerint. A keretszerződés két részből áll. Az első rész értelmében a DKÜ 34 750 darab megjelenítő eszközt, projektort vásárolhat állami szervezetek számára a következő egy évben. Ebbe a Delta Systems konzorciumvezetőként jutott be, mégpedig az indulók között a legversenyképesebb árral. Mivel a Delta Systems a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a...

Read more

Az egyetemek és a cégek is szorgalmaznák az együttműködésüket segítő szervezet létrejöttét

„Mindössze a cégek egyötöde működik együtt valamilyen felsőoktatási intézménnyel, pedig a tapasztalatok alapján mindkét fél rengeteget profitálhat a kapcsolatból – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közelmúltban végzett kutatásából. A cégvezetők, HR vezetők és egyetemi képviselők körében készült felmérés szerint mindkét fél igényelné az együttműködést, de sokan nincsenek tisztában a lehetőségeikkel. A megkérdezettek több mint fele szerint szükség lenne egy közvetítő szervezetre, és erre a Kamarát tartanák a legalkalmasabbnak. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kutatást készített, hogy megvizsgálja a gazdasági vállalkozások...

Read more

A Budapesti Kereskedelmi Kamara elégedetlen a KATA szigorításával

„A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a vállalkozók véleményét kéri a KATA adózás szigorításáról. Mint írják Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatából gyorsan jogszabály lett. Csak egyet nem kérdezett meg az elnök, a vállalkozókat, akiknek érdekképviseletét ellátja. A Budapesti Kereskedelmi Kamara a vállalkozásokat kérdezi a KATA adózás szigorításáról. Nagyjából jelenleg 400 ezer KATA-s vállalkozás van. A KATA eddig a legkedvezőbb adózási formája volt a kisbevételű vállalkozásoknak. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára a kormány szigorította az adót....

Read more

Írásbeliség a járványügyi veszélyhelyzet idején, 2. rész

„...3. Teljes bizonyító erejű magánokiratiság kapcsolata az írásbeliséggel A polgári jogi írásbeliség fogalmára azonban nem csak az anyagi jog van hatással, hanem a polgári eljárásjog okirati fogalma és a közjogi természetű elektronikus ügyintézési kötelezettségek is. A polgári perrendtartás természetesen csak a teljes bizonyító erejű magánokirat jogintézményével foglalkozik, az írásbeliséggel nem. Nevesít néhány technikai feltételt, amely követelmények teljesítése esetén egy okiratot teljes bizonyító erejűnek kell tekinteni (2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés). Ugyanakkor különösebb levezetést talán nem igényel, hogy ha egy...

Read more

A digitális átalakulás módszereinek feltárása a közszolgáltatásokban – a design thinking módszertan alkalmazási lehetőségei

„Habár a közszolgáltatások digitális átalakítása elkerülhetetlennek látszik, ennek végrehajtása során számtalan kihívással kell szembesülni. Az eltérő szabályozási logika és felhasználói elvárások, a hivatali folyamatok és az állampolgári ügyfélélmény gyakran ütközik egymással. Mindezek miatt a közszolgáltatások digitális átalakítása nem egyszerűen egy technológiai támogatási feladat, hanem a folyamatok, vagy akár a szabályozás ügyfélközpontú átalakítását is jelenti. Ennek megvalósításához új szemléletmód is szükséges. A szerző cikkében az ezeket a célokat támogató design thinking módszertant elemzi. Szakirodalmi feldolgozás alapján integrálja a különféle design thinking megközelítéseket, és...

Read more

Felül kell vizsgálni a köztestületek szabályozását, mondja az Állami Számvevőszék

„A köztestületek teljes jogszabályi környezetének felülvizsgálata szükséges a feltárt szabályozási és pénzügyi hiányosságok miatt – derül ki az Állami Számvevőszék elemzéséből, aminek legfontosabb összegzése, hogy az ÁSZ által – 2013. és 2019. között – ellenőrzött kilenc köztestület többségében a közpénzekkel való felelős és átlátható gazdálkodás nem valósult meg. Az Alaptörvény szerint minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekből megvalósuló gazdálkodásával. Az ÁSZ megállapításaival az ellenőrzöttek közpénzekkel való felelős gazdálkodását segíti elő. Az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladata a jól irányított...

Read more

Péterfalvi Attila (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság): a kormány alkosson a közösségi médiáról jogszabályt!

„...Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke új jogszabályok megalkotására tett javaslatot az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott Digitális Szabadság munkacsoport ülésén. Péterfalvi Attila szerint a magyar gyakorlatot figyelembe véve aggályos az okmánymásolás, ami az adatvédelmi szabályzat elveivel és a magyar adatvédelmi hatóság gyakorlatával is ellentétes. – Túlzónak tartom ezt a gyakorlatot, de a Facebookra nem a magyar szabályok, hanem egységes európai szabályozás vonatkozik. A magyar hatóság nem indíthat vizsgálatot. Viszont az információáramlás oldaláról nézve szükség van új jogszabályok megalkotására –...

Read more

A héten olvastuk: válogatás a Közbeszerzési Értesítőben megjelent informatikai és szakpolitikai témájú eljárások eredményeiből – 2020. július 27-július 31.

Eljárást megindító felhívás SAP B One vállalatirányítási rendszer bevezetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2020/144 Közzététel dátuma: 2020.07.27. Ajánlatkérő: HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2020.08.06. A jelenlegi beszerzés célja: Egy korszerű, a funkcionalitásban minden, a standard ügyviteli folyamatokat, lefedő SAP Business One vállalatirányítási megoldás szállítása. Beszerzés részét képezi előkészíteni a Térképészeti Ágazati Igazgatóság feladatainak integrációját a HM Zrínyi NKft. jelen beszerzés keretében kialakítandó SAP Business One Vállalat irányítási rendszeréhez. Az előkészítés keretében egy olyan dokumentáció elkészítése a...

Read more

Magyarország a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat

„Az űripar az egyik leginkább perspektivikus iparággá vált az elmúlt években, és Magyarország sok olyan tapasztalatot szerzett, amelyek révén a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek. A tárcavezető a francia űrügynökségnél tett látogatásáról beszámolva közölte: jelenleg is több magyar vállalat vesz részt nagy nemzetközi fejlesztési, technológiai projektekben. Úgy vélte, Franciaország élen jár ebben az ágazatban, a NASA után a legnagyobb űrügynöksége ennek az országnak van. Ráadásul az európai űripar 40 százalékát Franciaország adja...

Read more
Page 382 of 1039 1 381 382 383 1 039