Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Letették az optikai kábel és csatlakozó üzem alapkövét Cserkeszőlőn

„Letették a Kontaset Vázszerkezet Gyártó és Szolgáltató Kft. (Kontaset Kft.) és a kínai T&S Communications Co. Ltd. együttműködésével megvalósuló optikai kábel és csatlakozó üzem alapkövét pénteken a cserkeszőlői ipari parkban. Az 1,2 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás részben európai uniós forrásból valósul meg. A beruházás első üteme 2019-ig tart, a második 2020-tól 2021-ig, a befejező fázis 2022-ben ér véget. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: a beruházás mintegy 200-250 új munkahelyet teremt, és hozzájárul majd...

Read more

Digitális diktafonok és beszédfelismerő szoftverek lesznek a tárgyalótermekben

„Digitális diktafonok veszik át a tárgyalótermekben a korábban használt kazettás magnók helyét, a jegyzőkönyvvezetést pedig hamarosan beszédfelismerő szoftverek segítik majd a bíróságokon. Az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatása szerint az utóbbi időben jelentős infrastruktúra-fejlesztés zajlott: új szervereket, munkaállomásokat szereztek be, és idén minden bíróságon kialakítanak távmeghallgatásra alkalmas helyiségeket. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően eltűnnek a kazettás magnók a tárgyalótermekből. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) tavaly indította el digitálisdiktafon-beszerzési programját, amelynek köszönhetően mára az ország minden részén lecserélhetővé váltak az elavult hangrögzítő készülékek –...

Read more

Kibervédelmi parancsnokságot létesítenek a honvédségen belül

„A leplezett veszélyek jelentik a legnagyobb kihívást - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlésén. Simicskó István szerint ezek leleplezése, felismerése, időben jelzése, s a döntéshozók felkészítése kiemelt fontosságú feladat. A titkosszolgálatok tevékenységének történelemformáló szerepe van - vélekedett a miniszter, hozzátéve: a jó titkosszolgálati munka segíti döntéshozókat a helyes intézkedések meghozásában. A független magyar katonai nemzetbiztonság megalakulásának századik évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényen a honvédelmi miniszter a KNBSZ állományának is köszöntet mondott azért, hogy napjainkban...

Read more

NAV 2.0: az adó- és vámhatóság felkészül a digitális jövőre

„Debrecen – Az adóhivatal fejlesztésével, hatékonyságának növelésével is „harcolnának” a szürkegazdaság ellen. A klasszikus kereskedelmi áruforgalom a mainak várhatóan hamarosan a duplájára, az e-kereskedelem pedig a harmincszorosára is nőhet. Így a vámügynököknek új szemléletre, más módszerekre lesz szükségük – fogalmazott a Kölcsey Központban tartott Nemzetközi Adó- és Vámkonferencia elején Bók Mihály, a Vám-, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke. Kiemelte: elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a jóhiszemű vállalkozásokat ne sújtsa azonnali szankciókkal az adóhivatal. További egyszerűsítés Egy magyar cégnél nagyjából kétszer annyi...

Read more

Új mentorprogram indul magyar startupoknak

„Elkezdődött a Duna-régióra kiterjedő Accelator program hazai pilotprojektje a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség vezetésével, amelynek szakmai támogatója a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. A két hónapos akcelerátorkör személyre szabott segítséget biztosít egy szilárd üzleti koncepció kialakításához, amit a program végén a résztvevők ismertethetnek a potenciális befektetőkkel. Az első körre már lehet jelentkezni, a határidő 2018. március 19. A Danube Interreg program keretében elindult a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Széchenyi Tőkealap-kezelő által létrehozott új akcelerátorprogram, az Alba Accelerator. A részt vevő csapatok, illetve...

Read more

Kritikai észrevételek a magyar vidékfejlesztésről a vidékföldrajz szempontjából

„A vidéki területek felzárkóztatása mind Európában, mind hazánkban az egyik legfontosabb fejlesztési és társadalompolitikai kérdés. Azonban a vidékről alkotott tudományos felfogások, szakmai elképzelések, felmerülő problémák és ebből következően a fejlesztési célok is országonként, régiónként eltérők lehetnek, így az egyedi kihívásokra nehéz egységes válaszokat adni. Kutatásaink alapján úgy látjuk, hogy az elmúlt évtizedekben alkalmazott uniformizált elvek és merev szabályozási keretű támogatási rendszerek, illetve a kialakult fejlesztési gyakorlatok hazánkban nem jártak sikerrel. Nem vitatjuk, hogy számos területen születtek eredmények és a vidékiség sok szempontból...

Read more

Adófórum összefogással az adózás új rendjéről

„Teltház előtt tartott közös tájékoztatást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezete, valamint a NAV az adóeljárás és az egyes adótörvények 2018. évi változásairól. A Krisztina körúti székházba szervezett fórumon egyéni konzultációra is lehetősége nyílt a vállalkozóknak. „Egy-egy adófizetési határnapon gyakran emlegetik a vállalkozók a régi mondást: „Adjuk meg a királynak, ami a királyé”. De nem mindegy, mennyit és hogyan” – kezdte bevezetőjében Marjay Gyula, a VOSZ BPMRSZ elnöke, aki egyben a rendezvény szakmai moderátora is...

Read more

SMART 2018 – Szakfórum az okos mérés, – hálózatok, – otthonok és okos városok körül (2018. március 27.)

„A nap elnöke: Kudor Attila , társelnök, Okos Jövő Innovációs Klaszter 9.00 Az IIR és a nap elnökének köszöntője 9.15 Az IoT szerepe az okos mérés evolúciójában Meghatározó társadalmi változások az elmúlt évtizedekben és napjainkban Az internet, mint egyfajta új „közmű” Mit akar a fogyasztó? Az emberek viszonya az energetikai kérdésekhez - elvárások, sztereotípiák, igények Miért nem terjedt el az okos mérés? 8-10 éves visszatekintés, törekvések, kihívások, eredmények Új irányok a kapcsolódó szabályozói és technológiai területeken - Energia Unió, smart home, intelligens...

Read more

Az e-közigazgatás szakmai fokmérői

„Az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetének Államreform Központja által végzett Jó Állam-kutatások egyik fő célkitűzése az értékalapú közigazgatási teljesítmény minél jobb megértése és számszerűsítése. Ezt a célt szolgálta a Jó Állam Jelentés Hatékony közigazgatás fejezetének szakértői által megrendezett Az e-közigazgatás szakmai fokmérői című workshop. Ennek keretében tudományos műhelyek, elméleti és gyakorlati szakértők járultak hozzá kritikai észrevételeikkel, tanácsaikkal és mérésmódszertani tapasztalataikkal a 2018-as jelentés fejlesztéséhez. Nemzetközi kitekintésként, a műhelymunka első programpontjaként Csótó Mihály, az NKE Államkutatási és Fejlesztési Intézetének vezető kutatója az Európai...

Read more

Végéhez érkezik a területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecserék eredményeként létrejött műhelysorozat

„A végéhez érkezett a Lechner Tudásközpont szervezésében, az ATTRACTIVE DANUBE nemzetközi projekt keretében zajló műhelysorozat, amelynek harmadik, záró rendezvénye Budapesten lesz 2018. március 7-én. A hazai, területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecserék eredményeként létrejött a nemzetközi, valamint a hazai szintű platform is. A rendezvény fő célja a területi vonzóképességi indikátorokat tartalmazó térinformatikai alkalmazás bemutatása az érdeklődő kutatók, civil szervezetek, valamint az üzleti és kormányzati szféra számára. A workshop témája lesz továbbá a projekt ismertetésén túl a bizalom és boldogság attraktivitáshoz...

Read more
Page 589 of 1053 1 588 589 590 1 053