Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Páratlan egészségügyi fejlesztést enged a gazdasági teljesítmény – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

„A kedvező gazdasági lehetőségek a magyar egészségügy történetében páratlan fejlesztési program végrehajtását teszik lehetővé a kormánynak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyának alapkőletételén. A miniszter, a II. és a III. kerület fideszes országgyűlési képviselője közölte, az eddigi vidéki kórházfejlesztések után most a fővárosra és környékére helyeződik a hangsúly, a kabinet Egészséges Budapest Programjának keretében ugyanis az ország központi régiójának 26 intézménye újulhat meg. A kormány a következő három évben 70 milliárd forint forrást biztosít...

Read more

Varga Mihály szerint 2021-re a legtöbb bevallást az adóhivatal készítheti el, hozzátette: több mint 700 milliárd forint spórolható meg az elektronikus kormányzati szolgáltatások teljes körű elterjesztésével

„Néhány éven belül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti – jelentette ki Varga Mihály a Versenyképességi Tanács hatodik ülését követően. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: több mint 700 milliárd forint spórolható meg az elektronikus kormányzati szolgáltatások teljes körű elterjesztésével. Varga Mihály kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy a lakosság és a vállalkozások számára is olyan elektronikus szolgáltatásokat nyújtson, amely a kényelmi szempontok mellett jelentős időt és pénzt takarít meg....

Read more

Teljes lesz nálunk is a digitális átállás, a kormányzat elsősorban Észtország és Szlovénia példáját vizsgálta

„Négy év leforgása alatt teljesen digitalizálná az állam a céges adóügyek kezelését, csakúgy mint a lakossági ügyintézést – jelentette be tegnap Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint a pozitív nemzetközi példák alapján ezzel az éves össztermék két százalékának megfelelő összeget lehet megspórolni. Az átállás jelentős könnyítést is jelentene, elsősorban az adminisztratív terheket nehezebben viselő kis cégeknek. Lehetővé kell tenni, hogy az állami szolgáltatások ügyintézését minél szélesebb körben elektronikus csa­tornákon lehessen végezni. Ennek sikerességét több nemzetközi példa igazolja, alkalmazásával jelentős kia­dásokat lehet megspórolni...

Read more

A KÖZÉRTHETŐ JOGALKOTÁSRÓL – Az általános közigazgatási rendtartás nyelvezete

„1. A közérthetőség iránti igény technokrata elhajlása „A törvénynek igazságosnak, tisztességesnek, mind a természet, mind a hazai szokások szerint lehetségesnek, helyhez és időhöz illőnek, szükségesnek és hasznosnak kell lennie, világosnak is, nehogy olyasmit foglaljon magában, a miből homályossága miatt csűrés-csavarás valami előre nem látott dolgot hozhat ki, vagyis nehogy azt valaki csavarosan magyarázhassa.” A fenti gondolatot több mint ötszáz éve fogalmazta meg hazánk jogtörténetének első kiemelkedő jogtudósa, Werbőczy István a Hármaskönyvben (6. Cím 12. §). Az azóta eltelt öt évszázad során egészen...

Read more

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár aktualitásokról: megfelelő ösztönzők mellett nem a teljesítményt, hanem a gyógyítás eredményességét finanszíroznák a jövőben

„Bár a tavalyinál mintegy kétezer orvossal több dolgozik a közfinanszírozott ellátásban, ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen többen vannak a gyógyítók. Bár a nagyszámú közönség évértékelő előadásra számított, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár – ahogy fogalmazott – aktualitásokkal érkezett az IME egészségügyi szaklap évzáró konferenciájára. Változtatni fognak az intézményi gazdálkodás szabályain, és megfelelő ösztönzők mellett nem a teljesítményt, hanem a gyógyítás eredményességét finanszíroznák a jövőben – festette fel egyetlen mondatban az államtitkárság jövőbeni terveit Ónodi-Szűcs, azonban részletesebben inkább a bérbeépítésről szólt. Egyelőre...

Read more

A Képviselői Információs Szolgálat háttéranyaga az ingatlan-nyilvántartásról

„A Kormány T/18567 számon nyújtotta be az egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatát, amely az általános közigazgatási rendtartásról szóló, 2018. január 1-jétől hatályos 2016. évi CL. törvény kapcsán szükségessé vált módosításokat részletezi. Ehhez kapcsolódva az Infojegyzet rövid áttekintést ad az ingatlan-nyilvántartásról. ” Forrás: Ingatlan-nyilvántartás; Országgyűlés, Képviselői Információs Szolgálat; Infojegyzet, 2017/91.; 2017. november 24. (PDF)

Read more

Készül a digitálisturizmus-fejlesztési stratégia

„A turisztikai szektorban is egyre nagyobb az igény az olyan korszerű informatikai megoldások iránt, melyek növelik az érintett vállalkozások versenyképességét, és megfelelően kiszolgálják a hazánkba látogató turisták igényeit. A jövő év első negyedévének végére elkészülő Digitális turizmus-fejlesztési stratégia megalapozása és támogatása érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Modern Vállalkozások Program keretében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával szakmai párbeszédre hívta össze az ágazat meghatározó szereplőit és szervezeteit 2017. november 28-án, Budapesten. A szakmai fórumot megnyitó Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár...

Read more

A városfejlesztési koncepció szerepe a nagyvárosok globális problémáinak megoldásában Budapest példáján keresztül

„...Jelen doktori értekezés során a nagyvárosok fejlődésével járó épített környezetre ható globális problémákat, valamint ezek megoldását szolgáló fenntartható városfejlesztés építészeti eszközeit szeretném általánosan bemutatni Budapest példáján keresztül. ... A fejlesztési irány meghatározásához Budapest esetében is fel kell deríteni azokat a tényezőket, amelyek meghatározzák a város természetes fejlődését és ezeket úgy kell alakítani, hogy a kitűzött céloknak megfelelő legyen. A végső cél az élhető város kialakítása, mely kiegyensúlyozott városi atmoszférát és harmóniát jelent. Ennek elérését csak az arányos és organikus fejlődés alapozhatja meg....

Read more

A magyar települési önkormányzatok fizetésképtelenségének előrejelezhetősége

„...Ahogy az egészségügyben is a legnagyobb hangsúly a megelőzésen van, illetve kell, hogy legyen, úgy nincs ez másként a rossz irányú gazdasági folyamatok esetében sem. Kétségtelen ugyan, hogy az előrejelző rendszerek fejlesztése a hatékonysági és eredményességi kritériumok kényszerszerű érvényesítése kapcsán elsősorban az üzleti szféra sajátja, ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt időszak tapasztalatai, valamint a technológiai fejlődés eredményeként az úgynevezett "Big Data" korszakában a közszférának is egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy a nem kívánt folyamatokat időben észlelje és lehetőség szerint még...

Read more

2 milliárd forint támogatást kap vállalkozói parkok fejlesztésére Pest megye

„Megjelent az önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítását és fejlesztését támogató pályázati felhívás, a 2 milliárd forintos keretösszegre a Pest megyei települések pályázhatnak – jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár. Hozzátette: A kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának hatodik pályázati felhívására január 10-től lehet majd beadni a támogatási kérelmeket. A vállalkozói parkok fejlesztésének támogatására irányuló pályázat célja az önkormányzatok tulajdonát képző ipari, gazdasági felhasználásra szánt területek vállalkozói parkká történő fejlesztése és az ehhez kapcsolódó...

Read more
Page 598 of 1042 1 597 598 599 1 042