Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Folyamatosak a döntések a vidékfejlesztési pályázatokról

„Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadást tartott augusztus 11-én Hajdúböszörményben, a VI. Hajdúsági Expo agrárfórumán. Az államtitkár a Vidékfejlesztési Program végrehajtásáról is tájékoztatta a résztvevőket. A Kormány azon dolgozik, hogy a beérkezett támogatási kérelmeket gyorsított ütemben elbírálja, eredményt hirdessen és a rendelkezésre álló forrásokat minél előbb és minél hatékonyabban a gazdálkodók rendelkezésére bocsájtsa – hangsúlyozta Kis Miklós Zsolt. Az 1300 milliárd forintos összegből 670 milliárd forintról született eddig döntés, és a Miniszterelnökség a legfontosabb, beruházási típusú pályázatok esetében is...

Read more

Újabb 3,2 milliárd forint a Vidékfejlesztési Programban

„A Vidékfejlesztési Program újabb 3,2 milliárd forintnyi forrásának odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. Ez alkalommal kistelepülések egyedi szennyvízkezelése valósulhat meg uniós forrásból. Az „Egyedi szennyvízkezelés” című pályázati felhívásra 2016. április 22. óta folyamatosan nyújthatják be kérelmeiket a vidéki térségben működő települési önkormányzatok, önkormányzati társulások. A mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázatra ez idáig összesen 62 darab kérelem érkezett be. Ezek közül a Miniszterelnökség első körben 27 darab kérelmet részesített pozitív támogatási döntésben, mintegy 3,2 milliárd forint összegben. A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon...

Read more

Az adózás szinte teljes átalakítását készíti elő a kormányzat

„További áfa, jövedelemadó és járulékcsökkentésről dönthetnek ősszel az Országgyűlésben, valamint változhat az adózás rendje 2018-tól – értesült a Figyelő. A lap szerint ha elfogadják a kormány, azaz konkrétan a Nemzetgazdasági Minisztérium által benyújtott javaslatokat, akkor akár több száz milliárd forintos bevételtől is eleshet a költségvetés. A hetilap kérdésére a minisztérium úgy válaszolt: a törvénycsomagok változtatásának előkészítése folyik, jelenleg a módosító indítványokat várják. Az adózás szinte teljes átalakítását készíti elő a kormányzat, ez állhat az őszi törvényhozási időszak középpontjában – írja a Figyelő...

Read more

Felkészülni, vigyázz, GDPR – az Európai Unió új adatvédelmi szabályozása a gyakorlat tükrében (konferencia)

„Helyszín: Danubius Hotel Aréna****1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. Időpontok: 1. rész: 2017. szeptember 28. csütörtök 10:00-14:00 2. rész: 2017. október 05. csütörtök 10:00-14:00 3. rész: 2017. október 13. péntek 10:00-14:00 4. rész: 2017. október 19. csütörtök 10:00-14:00 Ajánló Az adatvedelmi.hu 2017. 09-10. hóban 4 részes országos adatvédelmi szakmai konferenciát szervez GDPR témakörben. 2016 tavaszán az Európai Unió egy átfogó, új adatvédelmi rendeletet fogadott el. A jogszabály rendelkezéseit ugyan csak 2018-tól kezdődően kell alkalmazni nemzeti szinten, az új szabályokra való felkészülést azonban célszerű...

Read more

Gyorsabb ütemben fejlődünk, mint ahogy az uniós források érkeznek

„Az állam nem vesz fel hiteleket a beruházások előfinanszírozására, a támogatásokat pedig jóval hamarább le tudtuk kötni, mint ahogyan azokat Brüsszel folyósítaná. A hazai gyors ütemű fejlesztések miatt engedélyezte a fejlesztésre fordítható uniós források keretének túllépését a kormány. Ez nem csupán a fejlődés ütemét jelzi, hanem azért is pozitívum, mert hazánknak nem kell működési célú hiteleket felvennie, a források beérkezéséig önerőből tudja biztosítani a fejlesztések támogatását. Az uniós források felhasználásában biztosított keretösszeg-túllépésre azért van szükség, mert a magyar kormány gyorsabban dolgozik, mint...

Read more

Úton az okos város felé – IDC Okos Város Fórum, 2017. szeptember 14., Budapest

„08:30 Regisztráció és reggeli kávé 09:30 Köszöntő, az IDC Okos Város Fórum megnyitója Fauszt Gábor, ügyvezető igazgató, IDC Magyarország 09:35 Okos Város - felvezető előadás 09:55 Okos Városok – Globális trendek, helyi lehetőségek Az IDC gondolatébresztő előadása Tóth László, elemző, mobil-, nyomtatási és képalkotási megoldások, IDC Magyarország A felgyorsult urbanizáció a világ minden táján komoly nyomás alá helyezi a városokat, azok vezetését, lakosságát és az ott működő vállalkozásokat egyaránt. A kihívásokra adott válaszok eltérőek lehetnek, de a szűkös erőforrások optimális felhasználása és...

Read more

Hogyan hasznosultak az EU-s források a kkv-szektorban?

„A 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban közel 2500 milliárd forint közvetlen gazdaságfejlesztési forrás érkezett Magyarországra, melyek egyik fő kedvezményezettje a kkv-szektor volt. Cikkünkben megvizsgáltuk, hogy a források mennyire jártak valós gazdasági eredménnyel a kedvezményezett vállalatoknál. Eredményeink megmutatják, hogy a forrásokat a vállalkozások elsősorban kapacitásbővítésre használták fel, ami megmutatkozott többek között a létszám, a tárgyieszköz-állomány, illetve az árbevétel növekedésében. A források azonban nem javították a vállalatok termelékenységét....” Forrás: Hogyan hasznosultak az EU-s források a kkv-szektorban?; Banai Ádám, Lang Péter, Nagy Gábor, Stancsics Martin; Magyar...

Read more

Van már cégkapuja? Ha nincs, regisztráljon!

„A 2017. január 1-jén már létező gazdálkodó szervezetnek 2017. augusztus 30-áig létre kell hozniuk és be kell jelenteniük az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségüket a Rendelkezési Nyilvántartásba. Ennek előfeltétele a cégkapu szolgáltatásra történő regisztráció. A cégkapu szolgáltatás A cégkapu szolgáltatást az ügyfélkapu mintájára, azt kiegészítve hozták létre. A kettő különbsége, hogy az ügyfélkapu elsősorban magánszemélyekhez kapcsolódik, és csak személyükön keresztül azokhoz a cégekhez, amelyek ügyeit intézik, a cégkapu pedig – nevéhez méltón - a cégekhez kapcsolódik, és a cégek ügyeinek intézésére lesz alkalmas....

Read more

PostaPont nyílik a MÁV-Kormányablakban

„Augusztus 21-én megnyílik a Kaposvári Járási Hivatal Baross Gábor utca 2. szám alatti Kormányablakában is a PostaPont, ahol az ügyintézéshez kötődő eljárási díjakat és illetékeket fizethetik be. A megkötött megállapodás értelmében az augusztus 21-én megnyíló PostaPonton kizárólag csekken történő pénzbefizetés történhet. Fontos kiemelni, hogy a PostaPont nemcsak a Kormányablak ügyfelei részére nyújt pénzbefizetési lehetőséget, hanem bármely állampolgár számára. A PostaPont a hét minden napján (hétfőtől csütörtökig 8 órától 16:30 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig) várja az ügyfeleket.” Forrás: PostaPont nyílik a...

Read more

Új hivatali épületet adtak át a Dunaújvárosi Járásban

„Július elején új épületbe költözött a Dunaújvárosi Járási Hivatal Társadalombiztosítási Osztálya, ahol egyben a Székesfehérvári Járási Hivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya is tart ügyfélfogadást. A nyugdíjkérelmek mellett a taj-ügyintézés és az EU-kártya kiadás is itt történik. A gördülékeny ügyintézés érdekében azonban újabb beruházás és költözés várható a Dunaújvárosi Járási Hivatal életében – mondta el Kovács Péter hivatalvezető a Rádió Orient műsorában. A január elsejétől érvénybe lévő integrációt követően Fejér megye Dunaújvárosi járásában újabb változások léptek érvénybe a közigazgatás tekintetében, hiszen július harmadikától...

Read more
Page 623 of 1042 1 622 623 624 1 042