Letöthetőek a Belügyminisztérium Önkormányzati Hírlevelének 2017. évi számai
„Az összes fájl (PDF-ben), tömörített állományként.” Forrás: Önkormányzati Hírlevél 2017; Belügyminisztérium; 2018. január 10. (ZIP - 14.42 MB)
Read more„Az összes fájl (PDF-ben), tömörített állományként.” Forrás: Önkormányzati Hírlevél 2017; Belügyminisztérium; 2018. január 10. (ZIP - 14.42 MB)
Read more„A Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MANYSI) a Magyar Nemzeti Helynévtár (MNH) gondozásával és bővítésével foglalkozó kutatócsoporttal közösen rendezett az MTA Könyvtár és Információs Központjában műhelykonferenciát 2017. december 11-én, amelyen áttekintették az MNH továbbfejlesztésének lehetőségeit. Dr. Strausz Péter, a MANYSI főosztályvezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az MNH fejlesztésének nemzeti identitásunk erősítése szempontjából is fontos voltának elismerése mellett a névtani kutatások egészének is érdemes a korábbinál nagyobb figyelmet szentelni. Ezzel összefüggésben reményét fejezte ki, hogy a rendezvény első lépése egy, a névtani kérdésekkel foglalkozó szakmai közösségek...
Read more„Már a lakosság negyede rendelkezik a két éve igényelhető e-személyivel, s egyre bővülnek hozzá kapcsolódó szolgáltatások is. Az elektronikus személyazonosító igazolvány 2016. januári bevezetésétől eltelt két év alatt 2,683 millió új típusú igazolványt kérelmeztek. Az emberek leggyakrabban a személyazonosságuk igazolására használják az okmányt, de a személyes adatok kiolvasását támogató rendszerek használata is egyre meghatározóbb – közölte a Világgazdasággal a Belügyminisztérium (BM). Ezt támasztja alá, hogy az elektronikus aláírást igénylők száma folyamatosan növekszik: 2016-ban 67 350, 2017-ben 123 037 igénylés érkezett, ma már...
Read more„A közigazgatás döntései a legellenőrzöttebb döntések akár Magyarországon, akár az egész ismert világon. Több állami és civil szervezet hivatott erre az ellenőrzésre. A lényeg, hogy az ellenőrzések minden esetben egy befejezett közigazgatási aktust követően történnek. Vagyis az ellenőrzés már csak azt tudja megállapítani, hogy döntés helyes volt vagy sem. A 2011. évi törvényi változások lehetővé tették, hogy nem csak a közigazgatási döntések utólagos ellenőrzésére legyen lehetőség, hanem a közigazgatási folyamat teljes egészében, a kezdetektől a befejezésig – a jogszerűség, a szakmai követelményeknek...
Read more„El kell érni, hogy 2021-re a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) elektronikusan készítse el a magánszemélyek és a vállalkozások adózással kapcsolatos bevallásának döntő hányadát - mondta Tállai András abból az alkalomból, hogy a kőbányai kormányablakban is megnyitották az adóhivatal ügyfélszolgálatát. Kedden Budapesten egyszerre hét kormányablakban kezdte meg a munkát az adóhivatal ügyfélszolgálata. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte: idén tavasszal már 1,4 millió adózó állampolgárnak a NAV készítette el elektronikusan az adóbevallását úgy, hogy azzal semmi teendőjük nem...
Read more„Amint arról 2017. április 3. napon a Veszprém Megyei Kormányhivatal honlapján hírt adtunk, a KÖFOP 1.0.0 - VEKOP-15-2016-00041 „A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell” című projekt keretében 2017. évtől a Veszprém Megyei Kormányhivatalban is bevezetésre kerül a Szolgáltató Kormányhivatali Modell. A Modell bevezetésének célja minőségi közszolgáltatás nyújtása a különböző hatósági eljárásban résztvevő ügyfeleknek, az önkormányzatoknak, a vállalkozásoknak és civil szervezeteknek. A Modell a Hivatal belső működési rendjében nagy hangsúlyt helyez a szervezet általános működési kultúrájára, az emberi erőforrás gazdálkodásra. A Modell megvalósításának...
Read moreForrás: BM Információátadási Szabályzata; Belügyminisztérium; 2018. január 9. (PDF)
Read more„Több mint 609 milliárd forinttal növelte bevételeit a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) 2017-ben az előző évhez képest - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az államtitkár szerint ezt úgy sikerült elérni, hogy tavaly jelentősen csökkentek az adóterhek. Ugyanakkor ez igazolta a kormány adópolitikáját: alacsonyabb adóteherrel nagyobb teljesítményt, nagyobb bevételt lehet elérni. Hozzátette, a gazdaság jó teljesítménye és az adóhatóság új filozófiája - segítőkész és támogatóbb - is hozzájárult, ahhoz,...
Read more„Mi mennyi? A Tolna Megyei Kormányhivatal munkatársai évről évre elkészítik a "Mi mennyi?" című kiadványukat. Összeállításunkban a 2018. évi dokumentum mellett elérhetőek a 2010. évig visszamenőleg a "Mi mennyi?" füzetek, segítve ezzel a témában való tájékozódást.” Forrás: SzocOkos - Mi mennyi?; SzocOkos; 2018. január 8. Mi mennyi 2018-ban?; Tolna Megyei Kormányhivatal, Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály; 2018. január 8. Munkabérek, illetmények, nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások, támogatások, keresetpótló juttatás, munkaadók és munkavállalók által fizetendő közterhek, adósávok, adókedvezmények...Jogszabályi háttér és összegek
Read more„2018. január 1-jétől a Tpvt. 43/J. § (1) bekezdése szerinti, a Gazdasági Versenyhivatal által a honlapján word és pdf formátumban közzétett összefonódás-bejelentési űrlap nem csak írásban valamint személyesen, hanem elektronikus úton is benyújtható, a Gazdasági Versenyhivatal által biztosított ún. iForm elektronikus űrlapkitöltő alkalmazás használatával. Az iForm elektronikus űrlapkitöltő a kormányzati honlap Személyreszabott Ügyintézési Felületén (SZÜF) lesz elérhető.” Forrás: Elektronikusan is benyújtható az összefonódás-bejelentés; Gazdasági Versenyhivatal; 2017. december 20. Lásd még: 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról...
Read more