Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Egymást perli a Vodafone és a Telekom a közbeszerzés miatt

„Botrányosan folytatódik az állami mobilszolgáltatásra kiírt közbeszerzési eljárás. A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 9-én csütörtökön felfüggesztette a végrehajtását a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) döntésének, amellyel elvileg a Magyar Telekom válna az állami intézmények mobilszolgáltatójává. Ezt Király István, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese jelentette be, hiszen ők tettek panaszt a közbeszerzési eljárással szemben. A Telekom és Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) már hétfőn bejelentette, hogy a cég az állami mobilszolgáltató pályázat győztese lett, és aláírták a szerződést. Csakhogy a Vodafone bírósági eljárást kezdeményezett, mert...

Read more

Zavaros helyzet Debrecenben a közlekedési adatok miatt

„A Debreceni Menetrend alkalmazást egy debreceni szoftverfejlesztő, Szincsák Tamás készítette. Szincsák már 2012-ben is dolgozott annak a megoldásán, hogy egy alkalmazásból elérhetők legyenek a menetrendek. Elmondása szerint akkor gyakorlatilag csak a megállókba kihelyezett menetrendekből és nehezen kezelhető pdf-fájlokból lehetett tájékozódni. „A fejlesztést kezdetben a szakdolgozatom keretében végeztem, majd TDK munkaként folytattam, de az egyetem után is folyamatosan továbbfejlesztettem az alkalmazást, főként a felhasználói visszajelzésekre és igényekre koncentrálva” - mondta el a Járókelő blognak az app fejlesztője. A Debreceni Menetrend alkalmazás ingyenesen letölthető...

Read more

Átfogó fejlesztés indul Kaposváron

„Százhetvenmilliárd forintot fordíthat fejlesztésekre Kaposvár a Modern városok program és a Területi operatív program segítségével – derül ki abból a kiadványból, amely a múlt hónap végén minden postaládába bekerült a somogyi megyeszékhelyen. Szita Károly polgármester a dokumentumban úgy fogalmaz: elkezdődik az évszázad beruházási programja, amelyet a XX. század elejének jeles városépítő polgármesteréről, Németh Istvánról neveztek el. A fejlesztések között a biztonság növelését, az egészség fejlesztését célzó és környezetvédelmi beruházások is szerepelnek. Kaposvár gazdasági fejlődését előmozdító, megközelíthetőségét jelentősen könnyítő, alapvető feltételként szerepel a...

Read more

Eddigi legmagasabb költségvetésével indította az évet Zalaegerszeg

„A rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb, 24,7 milliárd forintos főösszegével fogadta el idei költségvetését Zalaegerszeg közgyűlése - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a közgyűlés előző napi döntéseiről szólva kifejtette: a 2016-os évet egy utolsó módosítással 25,8 milliárd forintos bevételi főösszeggel zárta a zalai megyeszékhely önkormányzata. Ez a kiemelkedő összeg annak köszönhető, hogy a területi operatív programok (TOP) megvalósításához év végén 5,3 milliárd forintot hívott le a város, s ez épült be a tavalyi költségvetésbe. Az idei gazdálkodást a...

Read more

Költségvetése felét fordítja fejlesztésre idén Szeged

„51 milliárd forintos főösszeggel elfogadta a szegedi önkormányzat 2017-es költségvetését a szegedi közgyűlés pénteken - a büdzsé felét a tervek szerint fejlesztésre fordítják. A költségvetést a közgyűlés 17 igennel, 7 nem és 4 tartózkodás mellett fogadta el. Tartózkodott a szavazásnál Binszki József, a DK helyi elnöke is. Az előterjesztés vitájában Botka László (MSZP) polgármester azt mondta, hogy idén is folytatódik a forráskivonás az önkormányzati szektorból, működtetésre 5 milliárd forintot ad az állam, 540 millióval kevesebbet mint 2016-ban. A bevételekből 13 milliárd forint...

Read more

Sosem volt ilyen magas Székesfehérvár költségvetésének főösszege

„Soha ilyen magas nem volt Székesfehérvár költségvetésének főösszege, amely a 2017-es évben 68 milliárd forint és amelyben az összes fejlesztési kiadás 39,8 milliárd forintot tesz ki - hangsúlyozta a város polgármestere a pénteki közgyűlésen a rendelettervezet vitájában. A testület a rendeletet 17 igen, 3 nem és egy tartózkodással fogadta el. Cser-Palkovics András (Fidesz) kifejtette, hogy a város működtetésére, térségi feladatellátásra és jóléti kiadásokra 23,7 milliárd forintot fordítanak. Az összes fejlesztés egy részét (6,5 milliárd forint) saját erőből hajtja végre Székesfehérvár. Megjegyezte, hogy...

Read more

A digitális átalakulásnak minden polgár a nyertese lehet

„A kormány egyértelmű szándéka, hogy a digitális átalakulásnak minden magyar polgár nyertese legyen, és Magyarország Európa legsikeresebb országai közé tartozzon - mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos pénteken, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Digitális átalakulás - digitális gazdaság című rendezvényén. A kormánybiztos kifejtette: a kormány a magyar üzleti élet valamennyi szereplőjével együttműködve szeretné elérni, hogy a digitalizáció folyamatában jóval több új munkahely jöjjön létre, mint amennyit a digitális átalakulás megszüntet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a digitális átalakulás a társadalmi...

Read more

Lepsényi István: korszerű technológia, innováció kell a kkv-k fejlődéséhez

„A korszerű technológia alkalmazása, az új piacok megtalálása, az innováció és a technológiai fejlődés a kulcsa a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlődésének és hatékonyságuk növelésének - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a vállalkozásfejlesztést elősegítő pályázati lehetőségeket bemutató fórum előtt, sajtótájékoztatón. Lepsényi István felidézte: Magyarország a 13. helyen szerepel a világ 45 vezető országát tartalmazó 5. Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában, megelőzve egyebek mellett Lengyelországot, Izraelt és Kanadát is. Ez az eredmény azt...

Read more

A Kormány 1062/2017. (II. 8.) Korm. határozata Magyarország Elektronikus Hírközlés-politikájáról

„A Kormány az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján a Kormány által végrehajtandó Digitális Jólét Programjáról szóló 2012/2015. (XII. 29.) Korm. határozat 2. pont e) alpontja értelmében elfogadja Magyarország Elektronikus Hírközlés-politikáját és 1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon Magyarország Elektronikus Hírközlés-politikájának a kormányzati portálon való közzétételéről; Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal 2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és a Digitális Jólét Programjával kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztost, hogy – a...

Read more

Az elvártnál 31 milliárddal több bevételt hozott az átalakított NAV tavaly

„Tavaly 12 793 milliárd forint bevételt hozott az államkasszának az átalakított, ügyfélcentrikus Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ez 31 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés által elvárt összeget - tájékoztatta az MTI-t Tállai András. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte: az idén még nehezebb dolga lesz az adó- és vámhivatalnak, hiszen a 2016-ban beszedett összegnél 682 milliárd forinttal vár többet a költségvetés úgy, hogy mindeközben a lakosságnál és a vállalkozásoknál az adócsökkentések mintegy 660 milliárd forintot hagynak. Az adóhivatal...

Read more
Page 648 of 1027 1 647 648 649 1 027