Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Tállai András: már sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete

„A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján. Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms-ben kéri az adóhivataltól a postázást - tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte, a legegyszerűbb dolga azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, ők ugyanis egyetlen kattintással érik el adóbevallási tervezetüket, amelyet - ha szükséges - kiegészíthetnek vagy módosíthatnak....

Read more

Megújult a Debrecen.hu

„Elindult Debrecen új honlapja, amely a helyi lakosok mellett a turistáknak és az üzletembereknek nyújt információkat, de megismerkedhetnek a honlap olvasói az Új Főnix Terv elnevezésű fejlesztési programmal is – közölte a megyei jogú város polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatóján. Papp László (Fidesz-KDNP) kiemelte: tíz évvel az előző honlap elindulása után a teljesen megújult Debrecen.hu nyitóoldalán keresztül négy aloldal érhető el, „debreceni vagyok”, „üzletember vagyok”, „turista vagyok” és „Új Főnix Terv” elnevezéssel. A debreceni vagyok aloldalon találhatók meg az önkormányzattal kapcsolatos...

Read more

NMHH: a Telenor megsértette a hálózatsemlegességet

„A Telenor előnyösebb feltételek mentén kínálta a MyChat és a MyMusic csomagjaiban foglalt alkalmazások adatforgalmát az összes többi internetes tartalom és alkalmazás adatforgalmához képest, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a jogsértő állapot megszüntetésére hívta fel a szolgáltatót. A szolgáltatók ellenőrzését a fogyasztók védelme érdekében rendszeresen végzi az NMHH. A hatósági döntések részletei A hatóság január közepén meghozott határozatai szerint a szolgáltató két ponton is eltért a hálózatsemlegességre vonatkozó EU-s rendeletben foglalt követelményektől: egyrészt indokolatlan különbségtételt tett bizonyos tartalomtípusok –...

Read more

Forráshoz juthat a Balaton

„Jövő hét keddre hívta össze a Balaton-parti polgármestereket a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), hogy a strandfejlesztésre kiírandó pályázatokról tájékoztasson – értesült lapunk. A településvezetők ezt úgy értékelik, hogy újranyílhat az átcsoportosításra hivatkozva tavaly júliusban visszavont forráskeret. Alsóörstől Zamárdiig valamennyi Balaton-parti település polgármesterét meghívta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) arra a jövő keddi siófoki megbeszélésre, amelyen részletes tájékoztatást kaphatnak az érintettek a kiemelt üdülőrégió 2017-es fejlesztési irányairól. A Magyar Turizmus Zrt. jogutódjaként funkcionáló MTÜ részéről Gajda Tibor, a stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettes a...

Read more

Csökken a kórházi adósságállomány növekedésének üteme

„Jobban gazdálkodnak az egészségügyi intézmények, mint korábban, és az utóbbi években csökkent az adósságuk – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: 2012 óta rögzítik az intézmények adósságállományát, akkor 32 milliárd forint volt. 2014 januárja és decembere között, ha nem lett volna több konszolidáció is, akkor az intézmények adóssága 49 milliárddal nőtt volna. 2015 áprilisa és 2016 decembere között, vagyis 20 hónap alatt ez a szám 51 milliárd forint volt. Az...

Read more

Az ügyfélbarát adóellenőrzés tavalyi mérlege 5,7 milliárd forint

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban ellenőrzés helyett önellenőrzésre buzdította a szabályokat tévesen alkalmazó adózókat. A segítő jellegű ellenőrzés eredményeként 2600 adózó önként rendezte 5,7 milliárd forintnyi kötelezettségét, így mentesült az adóhatósági szankcióktól - mondta Tállai András az MTI-nek. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a NAV szervezetének 2016-os átalakításában a fő szempont egy ügyfélbarátabb szervezet létrehozása volt. A szemléletváltás már a tavalyi ellenőrzéseknél is megjelent. "A revizoroktól egy éve azt kértem, hogy ha a körülmények lehetővé teszik,...

Read more

Handó Tünde: a hatékony és korszerű költségvetés-tervezésről

„„Elengedhetetlen, hogy a bíróságok szolgáltatásaikkal is alkalmazkodjanak korunk elvárásaihoz” - mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (VFT Zrt.) „Költségvetési tervezés tapasztalatainak megosztása” témakörű eseményén. A bíróságok fő feladata, hogy az ítélkezés hatékonyságát növeljék. Ennek érdekében egyebek mellett a jogszabály-véleményezés, az ügyfélbarát kommunikáció és az ügyfél-elégedettség mérés területein is jelen vannak. Ez utóbbinak meghatározó szerepe van a külsős ügyfelek és a kollégák körében is. Fontos, hogy indikátorok, visszajelzések bevonásával mérhető legyen, mennyire elégedettek a...

Read more

Országos Bírósági Hivatal: egyszerű fogalmazás és világos beszéd a közintézményeknél is

„Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) „Közintézmények közérthetősége” címmel konferenciát rendezett a Magyar Igazságügyi Akadémián az országos hatáskörű szervek kommunikációjáért felelős vezetői részére. A szakmai találkozón egyetemi oktatók, jogászok és piaci szereplők is előadást tartottak. A konferenciát dr. Handó Tünde, az OBH elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta, a XXI. századi bírósági szervezet alapértéke kell, hogy legyen a nyitottság és a szolgáltató jelleg. Az egyik legfőbb stratégiai cél a bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítése. Írásban és szóban is fontos a felhasználóbarát, élményközpontú tervezés. A közérthető megfogalmazás...

Read more

Hat szabolcsi járásban folytatódik a Digitális Jólét Program lakossági pályázata

„Nyíregyháza után hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járásra is kiterjesztik a Digitális jólét program lakossági eszköztámogatást célzó kísérleti alprogramját, és így több mint 2800 informatikai eszközt kaphatnak az ott élők - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára szerdán Kisvárdán. Solymár Károly Balázs a program sajtónyilvános tájékoztatóján elmondta: hazai forrásból, 330 millió forint értékben több mint 2400 notebookot és 400 tabletet kaphatnak a kisvárdai, az ibrányi, a baktalórántházi, a tiszavasvári, a kemecsei és a nagykállói járás településein élők, akiknek emellett...

Read more

Összehangolják a hazai okos város fejlesztéseket

„Az okos város szolgáltatások szervezeti- és tudásplatformjaként újabb kormányzati megerősítést kapott a Lechner Tudásközpont. A Kormány az 1024/2017. (I.24.) határozatában többek között a hazai okos város fejlesztések részletes követelményrendszerének és lépéseinek meghatározását, valamint egységes definíciók megalkotását jelölte ki feladatként a Tudásközpont számára. Ennek részeként február közepén elindul az Okos város online példatár béta verziója, ami naprakész tudást kínál a hazai és nemzetközi jó gyakorlatok és az eredményes fejlesztések iránt érdeklődők számára. A Kormány tegnapi, 1024/2017. (I.24.) határozata megerősítette a Lechner Tudásközpont okos...

Read more
Page 650 of 1027 1 649 650 651 1 027