Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

Majdnem száz helyen költözik be a NAV a kormányablakokba

„Nyáron tucatnyi város kormányablakában nyitott ügyfélszolgálatot az adóhivatal, az egységek számának bővítése azonban a következő hónapokban is folytatódik. – Idén újabb 15, jövőre pedig további 64 helyszínen nyílik úgynevezett NAV-ablak – nyilatkozta a Magyar Időknek a hatóság vezetője. Tállai András azt várja, hogy a fejlesztéssel pénzt és időt spórolhat a szervezet az adófizetőknek azzal, hogy a lakosság és a vállalkozók minden hivatalos jellegű ügyüket egy helyen intézhetik majd el. Idén is gőzerővel folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átalakítása – nyilatkozta...

Read more

NAIH: nem a Miniszterelnöki Kabinetiroda felelős a Yandex orosz IT-cég forgalomfigyelő, adatgyűjtő mérőkódja miatt

„A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) a 444.hu internetes hírlapon megjelent cikkekből értesült arról, hogy a Nemzeti Konzultáció honlapján, a www.nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon a Yandex.Metrica analitikai szolgáltatásának használata sértheti az adatvédelmi követelményeket. A Hatósághoz ezt követően több állampolgári beadvány is érkezett, amelyekben – a sajtóban megjelent cikkek állításait megismételve – a Hatóság vizsgálatát kezdeményezték az ügyben... ” „A NAIH szerint nem a Miniszterelnöki Kabinetiroda felelős azért, hogy a nemzeti konzultáció honlapján az orosz Yandex cég adatgyűjtő mérőkódja futott. A nemzeti...

Read more

Több uniós pályázat is átalakul az épületenergetikai fejlesztések területén

„Többféle műszaki, szakmai kedvezményt ad a cégeknek a kormány, hogy vonzóbbá váljanak az épületenergetikai fejlesztésekhez igénybe vehető visszatérítendő támogatások. Erre a célra ugyanis hiába különítettek el előzetesen két felhívásban több mint 100 milliárd forintot, vidéken 10 százalék alatti volt a kereslet. A pályázati konstrukciók sikere érdekében javaslat készült a felhívások módosítására, a változtatások a műszaki és a szakmai elvárásokra, a projekt során megvalósítandó tevékenységekre, valamint az igényelhető támogatás összegére vonatkoznak a Miniszterelnökségtől kért tájékoztatás szerint. Mint kiemelték, a feltételek újragondolása után jelentősen...

Read more

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) összefoglalója a bértárgyalásról

„Önkormányzati tisztviselői fizetése,; második bértárgyalási forduló a BM-ben Az önkormányzati tisztviselők és munkatársaik béremeléséért tavaly kettő, idén július 17-én pedig ismét országos kihatású sztrájkot szervező Magyar Köztisztviselők, közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) tárgyalódelegációja július 27-én, csütörtökön folytathatta a 14-én megkezdett bértárgyalásokat. ... Időközben a BM apparátusa az általuk ismert létszám és költségvetési adatok alapján előzetes kalkulációkat végzett a követelt béremelési változatok költségigényéről és ezt megküldte az MKKSZ vezetésének.Ezek a táblázatok nem nyilvánosak, de így lehetővé vált, hogy csütörtökön, 27-én 10.00 órakor...

Read more

Határ menti kapcsolat az ügyfélbarátabb közigazgatásért

„A magyar és a horvát állampolgárok, vállalkozások mindennapjait segíti majd az az uniós program, amelynek megnyitó eseményét csütörtökön tartották Kaposváron. Az INTERREG V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 projektje hozzájárul a Somogy Megyei Kormányhivatal és a határ menti területek közigazgatási szervei közötti kapcsolat fejlődéséhez. A cél a kölcsönös tapasztalatcsere mellett az is, hogy a közigazgatási eljárások, folyamatok hatékonyabbá, egyszerűbbé váljanak minden fél számára. Az Európai Unió Európai Területi Együttműködési Programján belül megvalósuló projekt fő kezdeményezettje a Somogy Megyei Kormányhivatal, partnerei horvát részről Muraköz...

Read more

Az államnak jelentős szerepe van a digitalizációban (Digitális Jólét Program 2.0)

„A digitalizációval kapcsolatos, a közszolgálat modernizálását is érintő kérdésekben indult el szakmai együttműködés a Digitális Jólét Program és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértői között. Erről is beszélt a Bonum Publicumnak adott interjújában Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Az Európai Parlamenti képviselőként is dolgozó politikus szerint mindenki számára lehetővé kell tenni a szélessávú internethasználatot, amelynek érdekében jövőre már csak 5 százalékos ÁFA terheli majd a szolgáltatást. Úgy tűnik, hogy a Digitális Jólét Program kezd egyre összetettebbé válni. Milyen eredményeket...

Read more

Eltörlik a 180 napos elszámolási korlátot a visszatérítendő támogatásoknál

„Több lépést is tesz a kormány annak érdekében, hogy keresettebbé váljanak a visszatérítendő támogatások: nemcsak az elszámolható költségek köre bővül, hanem az MFB Pontok értékesítési hálózata is. A kis- és középvállalkozások visszajelzései egybecsengenek a fejlesztéspolitikai szakértők véleményével: a kombinált termékek, azaz a (Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-n keresztül igényelhető) kölcsönnel együtt kínált uniós támogatások többségénél túl szigorúak a követelmények, át kell alakítani a pályázati feltételeket – jelezte a Világgazdaság kérdéseire a Miniszterelnökség. Tájékoztatásuk szerint a fentiek alól legfeljebb a vállalati komplex infokommunikációs és...

Read more

Elemzés a középirányító szervek működésének ellenőrzési tapasztalatairól

„...Az elmúlt években az Országgyűlés több olyan döntést is hozott, amely a közszolgáltatások struktúrájának átláthatóbbá tételét, az ellátási színvonal emelését, egységességét, valamint a hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartást célozta. Ennek következtében 2012. évtől jelentős számú közfeladat és költségvetési szerv került át az államháztartás önkormányzati alrendszeréből a központi alrendszerbe. Ez is erősítette a számvevőszéki ellenőrzések indokoltságát. A jelentős számú, közfeladatot ellátó szerv központi alrendszerbe kerülésével a középirányító szervek szerepe is előtérbe került. Az irányíthatóság biztosítása érdekében a kormányzati irányítási feladatok ellátására középirányító szerveket jelöltek ki....

Read more

Lezárult az állami vagyon ellenőrzése

„Az Állami Számvevőszék a jogszabályi előírásnak megfelelően évente ellenőrzi az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységeket. Az ÁSZ 2015-re vonatkozó ellenőrzése megállapította, hogy az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás követelményeinek teljesülését a legjelentősebb, kiemelt vagyoni kör feletti tulajdonosi joggyakorlók tevékenysége összességében támogatta. A vagyonhasznosítással összefüggő feladatellátás az állami vagyon meghatározó hányada fölött megfelelő volt, a földrészletek értékesítése szabályszerűen történt. Több tulajdonosi joggyakorlónál a rábízott vagyonról vezetett nyilvántartás ugyanakkor nem volt szabályszerű. A vagyon-nyilvántartási rendszerhez adatszolgáltatási kötelezettségeiket teljesítették, a kialakított és működtetett...

Read more

26 milliárdból fejleszt Érd a Modern Városok Program keretében

„Az érdi szolgáltatások színvonalát szeretnék emelni abból a 26 milliárd forintos fejlesztési támogatásból, amelyet a Pest megyei város a Modern városok program keretében odaítélt 64 milliárdból eddig megkapott - mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Csepreghy Nándor Érden, sajtótájékoztatón elmondta: erre az évre csaknem 18 milliárdos támogatást, 2018-ra pedig 8 milliárdot ítélt meg a kormány a város egészségügyi és oktatási intézményeinek fejlesztésére. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az említett fejlesztéseken túl az ipari park kialakítása lesz még fontosabb beruházás, erről a kormány...

Read more
Page 650 of 1064 1 649 650 651 1 064