Skip to main content

Találat: közigazgatás: magyar

86. Kormányinfó: feljelentés a pályázati informatika ügyében, életpályamodellek, béremelések, pályázati költségek növekedése

„...A sajtótájékoztatón megerősítette azt is, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen az uniós pályázatokat elbíráló informatikai rendszer ügyében, miután az Európai Bizottság szerint Magyarország 2003 és 2009 között súlyosan megszegte az uniós szabályokat. Mint mondta, az NFÜ egy meghatározott csoportra írta ki a pályázatot 2003-ban Dobrev Klára vezetésével, "minden bizonnyal az Altus ötletére", hiszen a szerződés aláírói ma annak a csoportnak a munkatársai. A brüsszeli bizottság piaci összejátszást feltételez, tisztázni kell a helyzetet - emelte ki, hozzátéve, a kormány...

Read more

Kiberbiztonsági akadémia alakult a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Az akadémia célja, hogy a közszolgálat, a rendvédelem és a honvédelem területén is katalizátorként működjön a kiberbiztonsági képzésben - mondta Krasznay Csaba programigazgató. Az akadémia nyitórendezvényén Krasznay Csaba kiemelte: a kiberbiztonság fontosságát mutatja, hogy napi szinten jelennek meg sajtóhírek hackertámadásokról. Az egyik legutóbbi arról szólt, hogy orosz hackerek tavaly és tavalyelőtt feltörték a dán védelmi minisztérium számítógépes rendszerét. Krasznay Csaba szerint indokolt, hogy minél többet, minél mélyebben beszéljünk a kiberbiztonságról, amihez tudományos, kutatási háttérre van szükség. A szakember rámutatott, Európában, Magyarországon is...

Read more

Új kormányzati adatközpont épül

„A NISZ Zrt. 16,350 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 „Adminisztratív terhek csökkentése” című konstrukció keretében. A projekt célja a Kormányzati Adatközpont létrehozása, amely megteremti az egységes, hatékonyan üzemeltethető állami informatikai rendszerekhez szükséges alap-infrastruktúrát. Napjainkra a kormányzat és a közigazgatás számára stratégiai fontosságúvá váltak a zavartalanul, üzembiztosan működő informatikai háttérrendszerek. Ezt az igényt leginkább egy állami tulajdonban levő, speciális igényeket is kiszolgálni képes, biztonságos, jól szabályozott, szolgáltatás-orientált, nagy teljesítményű központi informatikai...

Read more

Smart Egerszeg – Jövő-üzemmódba kapcsol a város

„Ki gondolta volna évekkel, vagy évtizedekkel ezelőtt, hogy éppen az a magyar város lesz a jövő közlekedésfejlesztésének és járműipari újításainak egyik központja, amely mindig távol esett az ország főbb útvonalaitól? Zalaegerszeg a régióban betöltött szerepének újragondolása és tervezése után azonban mindez megváltozott. Olyan – Európában is egyedi – tesztpálya épül a zalai megyeszékhelyen, amely kulcsfontosságú pozíciót biztosít a városnak a járműgyártás és fejlesztés területén. A tesztpálya azonban sokkal több, mint egy ipari beruházás. A Zalaegerszegen folytatott kutatói és fejlesztői munka nagyban hozzájárul...

Read more

Földügyi igazgatás

„A Kormány T/15374 számon benyújtotta az egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatát. Az Infojegyzet a földügyi igazgatás legfontosabb feladatait és szervezeti rendszerének változásait ismerteti. Bemutatja a földhasználati és ingatlannyilvántartást, utóbbi esetében a digitális gazdaság és információs társadalom igényeit kielégítő elektronikus ügyintézés lehetőségeit.” Forrás: Földügyi igazgatás; Képviselői Információs Szolgálat; Infojegyzet, 2017/32.; 2017. április 28. (pdf)

Read more

Az általános meghatalmazások nyilvántartása

„Jelen Infojegyzet a bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról szóló T/15358. számú törvényjavaslathoz készült. Bemutatja az általános meghatalmazás jogintézményének múltját és jelenét, alaki kellékeit, bejegyzését, valamint papír alapú és elektronikus nyilvántartását.” Forrás: Az általános meghatalmazások nyilvántartása; Képviselői Információs Szolgálat; Infojegyzet, 2017/26.; 2017. április 27. (pdf)

Read more

Az állam feladatai a magyar nyelvtechnológia fejlesztéséért

„É. Kiss Katalin személyében először nyerte a legrangosabb magyar tudományos díjat női kutató. A leginkább természettudományos nyelvészeti irányzat képviselőjéről azt mondják, megújította a magyar nyelvtant, kutatásai nemzetközileg is alapvetőek. Különleges nyelv-e a magyar? Milyen mondatokban beszéltek az ősmagyarok? Kell-e félteni a magyar nyelv jövőjét, lesznek-e magyarul tökéletesen csacsogó gépek, és mi az alapvető baj az unalmas nyelvtanórákkal? A Bolyai-díj, a „magyar Nobel” újdonsült birtokosa az Indexnek adta első interjúját. ... Területe, a generatív nyelvészet akkor még alig létezett Magyarországon. Chomsky akkor már...

Read more

Nemzeti Versenyképességi Tanács: elektronikus számlavezetés, digitalizáció, internethasználat áfája

„A kormány célja, hogy minél szélesebb körben elterjessze a digitális szolgáltatásokat, egyszerre javítva ezzel a szolgáltatók versenyképességét és csökkentve a felhasználók költségeit - jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács harmadik ülését követően. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a Tanács által tárgyalt első hat témakörből már öt területen sikerült olyan jogszabály-módosításokat elindítani, amelyek még ebben a félévben az Országgyűlés elé kerülhetnek. Varga Mihály kiemelte: ösztönözni kívánják az elektronikus számlavezetést, a közműszámlák elektronikus kiegyenlítését, és a kabinet azt tervezi, hogy idővel a cégek...

Read more

Versenyhátrányt okoz a fejlesztési források lassú felhasználása

„Jelentős versenyhátrányt okoz az országnak, ha lassan használja fel a fejlesztési forrásokat - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken Szegeden. Az előző, 2007-2013 közötti uniós költségvetési ciklus estében a kormány még a pénzügyi zárás évében, 2015-ben is kénytelen volt pályázatokat meghirdetni - mondta Csepreghy Nándor, a Fókuszban az energiahatékonyság című konferencián. Hozzátette: a jelenlegi ciklusban a fejlesztési forrásokat felhasználó tagországok közül Magyarország az egyetlen, amely a teljes rendelkezésre álló pályázati forrást meghirdette. Csepreghy Nándor kifejtette, a kormány gazdaságpolitikájának célja, hogy az...

Read more
Page 671 of 1064 1 670 671 672 1 064