Skip to main content

Találat: média

Az e-sport és a videójátékok eddiginél lényegesen nagyobb és átfogóbb támogatását javasolja az Európai Parlament

„Az EP kultúráért és oktatásért felelős bizottsága a digitális szórakozási forma eddiginél lényegesen nagyobb és átfogóbb támogatását javasolja, mert az több szempontból is hasznos lenne a régiónak. Miközben az EU polgárainak nagyjából fele játszik rendszeresen különböző digitális platformokon, a területre kevés figyelmet fordítottak eddig a gazdasági térség döntéshozói. Nagyjából így foglalta össze a szektor jelenlegi helyzetét az a jelentés , amelyet a héten az Európai Parlament (EP) Kulturális és Oktatási Bizottságának ülésén tárgyaltak meg. A testület a dokumentum alapján számos javaslatot fogalmazott...

Read more

Az NMHH szerint nem csak az állam dolga, hogy rend legyen az Interneten

„Koltay András elnök úgy látja, a médiaszabályozás "alapvető mítoszai" ma is érvényesek. Az internet szabályozása az állami szervek és a piaci szereplők közös felelőssége - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Siófokon. Koltay András az Internet Hungary című kétnapos konferencia megnyitóján kifejtette: az internet ellenáll a hagyományos szabályozási megközelítésnek, és ez közös felelősséget telepít - a jogrendszer szintjén is - az állam egyes szerveire, a piaci szereplőkre, és magukra a felhasználókra, fogyasztókra is. Kitért arra, hogy a médiaszabályozás "alapvető mítoszai" ma...

Read more

Emberek, technológiák és infrastruktúra – Európa terve a metaverzumban való boldogulásra

„„Folyamatosan vizsgáljuk az új digitális lehetőségeket és tendenciákat, mint például a metaverzum.” Amint azt Ursula von der Leyen elnöknek az Unió helyzetéről szóló szándéknyilatkozatában is említettük, a metaverzum az előttünk álló sürgető kihívások egyike. A metaverzum, amaely a virtuális tér új formája, mindenhol felbukkan. Valójában nem egy, hanem sok metaverzeumot fejlesztenek jelenleg, mivel a digitális platformok új generációja lehetőséget kínál az emberek számára a teljesen innovatív módokon történő interakcióra. Nemcsak szórakoztatási célokból, hanem az együttműködésre, a művészi kreativitás fejlesztésére, valós szimulációk fejlesztésére...

Read more

Az internetes platformok kora

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete (ITKI) idén is tanulmánykötetben dolgozza fel a digitális világ társadalmi hatásaival és szabályozási kihívásaival kapcsolatos egyik fontos kérdéskört. A mesterséges intelligencia alapjogi összefüggéseit elemző korábbi kötet után ezúttal az internetes platformok meghatározóvá váló szerepe és annak sokrétű következményei jelentik a vizsgálat tárgyát. Az információs társadalom működési mechanizmusainak és szabályozási lehetőségeinek megértésében a kutatóintézet ezúttal sem csak saját kutatói csapatára számíthat, hanem azokra a kiváló kollégákra is, akik mind – a már hagyománnyá váló – éves...

Read more

A magyar háztartások közel negyedének még nincs otthoni Internete

„Az otthoni internetezés egyre népszerűbb: évente 2-3 százalékponttal nő az elterjedtsége, és már a magyar háztartások több mint háromnegyedében érhető el otthoni net, illetve a nagyképernyős tartalomfogyasztást lehetővé tévő valamilyen eszköz – asztali gép, laptop, okostévé vagy tablet. Az otthoni internetes szolgáltatások hazai kínálatában a Yettel idén tavasszal úttörő módon elsőként indított 5G technológián alapuló, lakossági ügyfeleknek szóló, mobilhálózaton nyújtott otthoni internetszolgáltatást, és most meghosszabbítja akcióját, amelyben a szolgáltatás 6 hónapig 0 forintos havidíjért próbálható ki. Bár még nem éri el a...

Read more

Külföldi információmanipuláció és beavatkozás: az Európai Unió Tanácsa következtetéseket hagyott jóvá az EU szerepvállalásának és reagálási képességének megerősítéséről

„A Tanács a mai napon a külföldi információmanipulációról és beavatkozásról szóló következtetéseket hagyott jóvá. Az Ukrajnával szemben indított orosz invázió és az Oroszország által ennek keretében kifejtett háborús propaganda rávilágított arra, hogy sürgősen fel kell lépni a – nemcsak az orosz, hanem a globális közönséget célzó – külföldi információmanipulációval és beavatkozással szemben. A következtetések hangsúlyozzák, hogy a külföldi információmanipulációt és beavatkozást gyakran szélesebb körű hibrid hadjáratok részeként használják, és célja a demokratikus társadalmaink megtévesztése, félrevezetése és destabilizálása a kulturális és társadalmi súrlódások...

Read more

Uniós digitális diplomácia: az Európai Unió Tanácsa az új digitális technológiák jelentette kihívásokról

„A Tanács a mai napon jóváhagyta az uniós digitális diplomáciáról szóló következtetéseket. A digitális technológiák új lehetőségeket és kockázatokat teremtettek nemcsak az uniós polgárok, hanem világszerte az emberek életében. Ezenkívül olyan kulcsfontosságú versenytényezőkké váltak, amelyek képesek megváltoztatni a geopolitikai erőegyensúlyt. Az Unió szerte a világon digitális szövetségek és partnerségek növekvő hálózatával rendelkezik, és egyre nagyobb mértékben ruház be a digitális infrastruktúrába, valamint a Global Gateway stratégia keretében támogatja a partnereket abban, hogy saját szabályozási megközelítésüket a technológia emberközpontú megközelítését alapul véve határozzák...

Read more

Az Európai Bizottság üdvözli a sikeres európai digitális átalakuláshoz vezető digitális évtized szakpolitikai programjáról született politikai megállapodást

„A Bizottság üdvözli az Európai Parlament és a Tanács által „A digitális évtizedhez vezető út” elnevezésű, 2030-ig szóló szakpolitikai program tekintetében elért politikai megállapodást. A program nyomonkövetési és együttműködési mechanizmust hoz létre az Európa digitális transzformációjának megvalósításához a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó digitális iránytűben meghatározott közös célkitűzések és célértékek elérése érdekében. Ez a készségek és az infrastruktúra területét érinti, beleértve a konnektivitást, a vállalkozások digitalizálását és az online közszolgáltatásokat, valamint az általános célkitűzések eléréséhez vezető úton az uniós digitális jogok és elvek...

Read more

Kitörni a véleménybuborékból – Átláthatóság, felelősség, szólásszabadság az internetes platformokon: az uniós Digital Services Act (DSA) jelentősége a nemzeti érdekek tükrében

„Dönthetünk majd úgy felhasználóként, hogy hírfolyamainkban ne a rólunk gyűjtött adatok alapján kapjunk információkat, azaz nem záródnak ki életünkből a saját véleményünktől eltérő információk – ez is kiderült azon a konferencián, amely a digitális szolgáltatásokról szóló új uniós jogszabály várható hatásairól szólt. Átláthatóság, felelősség, szólásszabadság az internetes platformokon: az uniós Digital Services Act (DSA) jelentősége a nemzeti érdekek tükrében címmel tartott konferenciát az NKE Információs Társadalom Kutatóintézete (ITKI) és a Mathias Corvinus Collegium az egyetem Zrínyi Miklós termében július 13-án. Köszöntőjében Török...

Read more

„A digitális évtizedhez vezető út” elnevezésű szakpolitikai program: a Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott

„Annak biztosítása érdekében, hogy az EU az uniós értékekkel összhangban elérje a digitális transzformációra irányuló célkitűzéseit, a Tanács és az Európai Parlament a mai napon ideiglenes megállapodásra jutott „A digitális évtizedhez vezető út” elnevezésű, 2030-ig szóló szakpolitikai programról. A határozat célja, hogy a polgárokat és a vállalkozásokat szolgáló inkluzív és fenntartható digitális politikákkal megerősítsük az EU digitális vezető szerepét. Ehhez a program olyan konkrét digitális célokat határoz meg a készségek, a biztonságos és fenntartható digitális infrastruktúrák, a vállalkozások digitális transzformációja és a...

Read more
Page 9 of 48 1 8 9 10 48