Skip to main content

Találat: politika

Adatok a középpontban: a statisztikai jártasság növelése a közigazgatásban és azon túl – Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

„A KSH küldetésének tekinti az adatok értelmezésének elősegítését A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt céljának tekinti, hogy a statisztikai adatok felhasználói számára olyan információkat nyújtson, amelyek segítik a hivatalos statisztikai adatok megértését, így támogatva az adatok hatékony felhasználását és az adatalapú döntéshozatalt. A célhoz kötődően a KSH idén ősszel másodjára rendezi meg KSH STAT Akadémia elnevezésű programsorozatát, amely az államigazgatásban tevékenykedők mellett immár a versenyszféra és a tudományos élet szereplői számára is elérhető. A sajtó munkatársai részére további szakmai workshopok megrendezésére kerül...

Read more

Nyílt innovációs hálózatok az agroökológiai átmenetért Európa szerte

„Idén szeptemberben Budapesten gyűlnek össze az ökogazdálkodás szakértői, hogy megvitassák az agráriumot érintő legérdekesebb, legaktuálisabb kérdéseket. Köztük kollégáinkkal, az ÖMKi kutatóival is találkozhatnak az érdeklődők a kongresszus második napján, a Nyílt innovációs hálózatok az agroökológiai átmenetért Európa szerte című szekcióülésen. A beszélgetés az AGROECOLOGY Partnerség (AGROECOLOGY Partnership), valamint a Talaj Misszió és Hálózat(ok) (SOIL Mission and Networks) organikus élő laboratóriumok bemutatásával kezdődik, majd a kutatók abba is beavatják a hallgatóságot, hogy ezek a projektek hogyan tudnak tevékenyen hozzájárulni az agroökölógiai átálláshoz. Az...

Read more

Orbán Viktor váratlan bejelentése: megvan, ki lehet az új elnöke a Magyar Nemzeti Banknak

„A miniszterelnök egyenesen beszélt az egyik leglényegesebb személyi kérdésről. Orbán Viktor lényegében bejelentette, ki követi Matolcsy Györgyöt a jegybank élén és súlyosan kritizálta a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökét. Fontos részletet árult el Orbán Viktor a közösségi médiában a szombati, zárt ajtók mögött elmondott kötcsei előadásából. A miniszterelnök ugyanis minden jel szerint döntésre jutott arról, ki lesz Matolcsy György utódja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén. Ahogy arról a Világgazdaság több cikkben is beszámolt korábban, Matolcsy György jegybankelnöki ciklusa 2025 tavaszán véget...

Read more

Tervezés és demokrácia

„A design és a demokrácia viszonyáról szóló diskurzus a designkultúra tudományban mind a design, mind a demokrácia fogalmának tág és sokelemű értelmezési köre miatt igen széttartó, sokféle irányt, interpretációt befogadó terület. A design demokratikus potenciálját legtöbben a tömeggyártott termékek hatásában látják, amelyek a fogyasztáson keresztül a társadalmi egyenlőség illúzióját kínálják, de az értelmezések köre széles a design államtervezéshez és választások lebonyolításához való hozzájárulásától, a participatív tervezés demokratikus jellegén át a hierarchikus struktúrák innovációk általi átrendeződéséig. A releváns szakirodalmak áttekintésével, majd három esettanulmány...

Read more

Az Általános Ügyek Tanácsa nem hivatalos ülés keretében vitatta meg a magyar prioritásokat

„A magyar elnökség szervezésében 2024. szeptember 2-3-án Budapesten került sor az európai ügyekért felelős miniszterek informális találkozójára. Az előremutató megbeszélések középpontjában az elnökség két prioritása állt: az EU versenyképességének fokozása és a demográfiai kihívások kezelése. A versenyképesség és a jogállamiság fokozása jobb jogalkotás révén Az európai versenyképesség fokozása és a jogállamiság tiszteletben tartása összetett és átfogó célok, amelyek összehangolt megközelítést igényelnek. Az európai ügyekért felelős miniszterek informális találkozójának egyik sarokköve a két elv közötti szinergiák feltárása volt a 2024-2029-es stratégiai menetrenddel összhangban....

Read more

Majdnem teljes az uniós tagállamok biztosjelöltjeinek listája

„Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kérésére múlt hét péntekig, augusztus 30-ig kellett az uniós kormányoknak bejelenteniük biztosjelöltjeiket. A biztosok a következő 5 évben, a korábbiakhoz hasonlóan, fontos pozíciókat töltenek majd be. A tagállamok körében a gazdasági biztosi székek a legnépszerűbbek, valamint a versenyképesség és kereskedelem, a kohézió és a mezőgazdaság is jelentős érdeklődésre tart számot, azonban néhány tagállam nem hozta meg egyszerűen a döntést jelöltjeiről és kivárta az utolsó pillanatot. Emellett Ursula von der Leyen a nemek közötti egyensúly...

Read more

Navracsics Tibor a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen: a területfejlesztés segítheti a versenyképességet és a gazdasági növekedést

„A területfejlesztés kiegészítő motorja lehet a versenyképesség fejlesztésének és a gazdasági növekedésnek - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén csütörtökön Nyíregyházán. Navracsics Tibor rámutatott, minél kisebbek a szociális és területi szakadékok egy országon belül, annál versenyképesebb a gazdaság és a társadalom. A területfejlesztés legfontosabb feladata, hogy csökkentse a területi különbségeket az országon belül - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, ideális esetben ez a kevésbé fejlett térségek felzárkóztatását jelenti a fejlettekhez, kevésbé ideális helyzetben valamilyen "középút" megtalálását...

Read more

Az Európai Unió helye a nemzetközi MI-irányítás (AI governance) rendszerében

„Az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendelete, az AI Act (AIA) 2024. augusztus 1-jén lépett hatályba és ahogyan az egyes rendelkezései szakaszosan alkalmazhatóvá válnak, úgy formálja át az európai szolgáltatási környezetet. Az EU, bár jelentős, ugyanakkor nem az egyetlen szereplője a mesterséges intelligencia globális irányítási rendszerének. A mesterséges intelligencia (MI) igazi slágertéma, ezért mindenki szeretne egy szeletet a szabályozási tortából, a nemzetközi környezetben több szervezet is meghatározó szerepre törekszik, némelyek etikai szabályok, mások műszaki szabványok bevezetése, esetleg kereskedelmi megállapodások megkötése által. Ez...

Read more

Helyi Fejlesztők Fóruma – intelligens települések

„A Helyi Fejlesztők Fórumával az a célunk, hogy egy szilárd, hosszú távon is működőképes társadalmi részvételi platformot üzemeltessünk. A Fórumokon innovatív településfejlesztési projekteket mutatunk be, összefogott, TED-es stílusú rövid előadások prezentációval + facilitált csoportbeszélgetés, hibrid fórum, streemelve, távoli térségekben élő előadóknak is lehetővé tesszük az online részvételt. Hálózatépítésünk céljai: a) település- és vidékfejlesztésben aktív civil koalíció életre hívása, b) civil, önkormányzati, üzleti és tudományos élet közti kooperáció megteremtése, c) új együttműködési formák bevezetése, építve a tapasztalatok átadására. d) a tagok különbözőségeiből adódó...

Read more

Ember-robot interakció : Mi változik a munkahelyeken?

„A robottechnológiák gyors fejlődésének köszönhetően a modern munkahelyeken várhatóan nőni fog a munkavállalók és a robotok közötti interakció mértéke. A fejlett robotika gyakran kihasználja a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és az érzékelőtechnológiák fejlődését a magasabb szintű kifinomultság és sokoldalúság elérése érdekében. Az új generációs robotok továbbfejlesztett képességei megkönnyítik az emberek és a robotok közötti fokozott együttműködést, részben azáltal, hogy biztosítják a biztonságot, amikor az emberek és a robotok egymás közelében dolgoznak. Ez elmozdulást jelent a hagyományos robotoktól, amelyeket gyakran a műhelyben...

Read more
Page 54 of 213 1 53 54 55 213