Skip to main content

Találat: politika

Történelmi analógiák, amelyek segíthetnek az MI irányításában

„A mesterséges intelligencia (MI) növekvő képességei kérdéseket vetettek fel azzal kapcsolatban, hogyan lehet maximalizálni az előnyeit, miközben minimalizáljuk az esetleges kockázatokat. Az elmúlt évtizedekben négy technológiával kapcsolatban merültek fel hasonló kérdések az irányítást illetően: a nukleáris technológia, az Internet, a titkosítási termékek és a géntechnológia. Kormányzásuk története három témát illusztrál: a technológiai normákról való konszenzus szükségességét, a fizikai és nem fizikai javak irányításának fontos különbségeit, valamint a köz- és magánszektor közötti partnerségek szerepét a kormányzásban. Ezek a technológiák különbözhetnek a következőkben: *...

Read more

Az Európai Bizottság csökkenti a szabad szoftver projektek pénzügyi támogatását

„A Next Generation Internet kezdeményezés 2018 óta támogatja a szabad szoftverprojekteket finanszírozás és technikai segítségnyújtás révén. A kezdeményezés bizonyított sikere ellenére az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a Horizont Európa 2025 munkaprogram jelenlegi tervezetében csökkenti ezt a finanszírozást. Ez a döntés rávilágít arra a nagyobb problémára, hogy hiányzik a szabad szoftverprojektek motivált és fenntartható közfinanszírozása. A Next Generation Internet (NGI) kezdeményezés 2018 óta az Európai Bizottság (EB) Horizon Europe programjának projektje. Olyan tudományos kutatásokat és innovációkat finanszíroz, amelyek javíthatják az Internetet mint...

Read more

Polikrízis – kutatási és cselekvési ütemterv

„Hiányosságok, lehetőségek és prioritások a polikrízis kutatás és cselekvés terén Az ütemterv a Cascade Institute, a Potsdam Institute for Climate Impact Research, the Research Institute for Sustainability – Helmholtz Centre Potsdam, és a Centre for the Study of Existential Risk együttműködésével készült, lényege egy tervezet a polikrizis-elemzés mint inkluzív, hiteles és elismert tudományos és gyakorlati terület előmozdítására. A terv a polikrizis kutatási és cselekvési közösség növekvő számú résztvevőivel folytatott széles körű konzultáció eredményeire épít; célja, hogy a tudósok, a politikai döntéshozók, a...

Read more

A tényalapú kormányzati cselekvés bázisául szolgáló közadatvagyon átalakulása az Egyesült Királyságban

„1 Bevezetés 1. Mindenütt adatokkal találkozunk. Nap mint nap, gyakran anélkül, hogy tudnánk, a legtöbbünk rengeteg új adatpontot generál költési szokásainkról, ingázási szokásainkról és még sok minden másról. 2. Jól hasznosítva ez az adattömeg nemcsak a közszolgáltatások nyújtásának módját változtathatja meg az Egyesült Királyságban, hanem a polgárok életét is. De mennyire hatékonyan gyűjtik, elemzik és használják fel az újszerű adatforrásokat a kormánytisztviselők? És hogyan lehetünk biztosak abban, hogy magánéletünket védik, és hogy az adatokat etikus módon használják fel? Ez a bizottság ezekre...

Read more

Hogyan hűtsük le városainkat nyáron, ha nem esik az eső? Csapadék, zöldfelületek, energiaáramlás és városi hőszigethatás

„A nyáron, főként a városokban kialakuló hőszigethatás csökkentése a hőségnapok számának növekedésével már most is probléma, de a következő években ez csak súlyosbodni fog, ami mérhető gazdasági és egészségügyi hatásokkal (pl. többlethalálozás) jár. A hőhullám-csúcsok csökkentésére legalkalmasabb eszköz a párologtatás növelése. Megvizsgáltunk egy 2021. júliusi kánikulai napon bekövetkezett budapesti csapadékeseményt, hogy a nagyságrendek érzékeltethetőek legyenek: az akkor, területileg és mennyiségileg is ideális eső egy délelőtt alatt 400 GWh energiát áramoltatott el, csillapítva ezzel a város túlmelegedését. Ez nagyságrendileg a Paksi Atomerőmű 9...

Read more

Települési szintű klíma-együttműködések lehetőségei és akadályai Magyarországon

„A Green Policy Center az elmúlt időszakban több helyi klíma-együttműködést igyekezett szakmailag támogatni, ezzel is hozzájárulva Magyarország 2050-es klímasemlegességi céljának eléréséhez. Az alábbiakban összefoglaljuk az ennek során szerzett legfontosabb tapasztalatokat, különösen arra nézve, hogy milyen elemek segíthetnek egy sikeres helyi klíma-partnerség beindításához és konkrét gyakorlati projektek megvalósításához a hazai viszonyok között, illetve, hogy mik azok a tényezők, amelyek hátráltatnak egy ilyen vállalkozást. Bevezető A klímaváltozás elleni küzdelem eredményes megvalósításához mind a kibocsátás-csökkentés, mind az alkalmazkodás oldaláról rengeteg költséghatékony lehetőséget kínál a helyi...

Read more

A 2020-21-es csúcs után folyamatosan csökken Magyarországon a kutatás-fejlesztés (k+f) állami ráfordítása

„Megállt a 2020-21-es csúcs után, és azóta folyamatosan csökken Magyarországon a kutatás-fejlesztés (k+f) állami ráfordítása, többek között ez derült ki az Eurostat most megjelent, 2023-as adatközléséből. Miért fontos ez? A k+f ráfordítások (lakosságarányosan és euróban számolva) messze elmaradnak a nyugat-európai országok értékétől, és az utóbbi években már Szlovákia és Lengyelország is ellépett mellettünk, márpedig ennek növelése nélkül aligha képzelhető el a gazdaság tudásalapú fejlesztése. Számokban: ha a sok szempontból különleges helyzetben lévő Luxemburgot nem nézzük, akkor 2023-ban az unión belül egy lakosra...

Read more

Harc indul a hőség ellen Szegeden – közterületeket is átalakítanak zöld megoldásokkal

„Az ingatlantulajdonosokat is sürgetik, illetve segítik, hogy csökkentsék a burkolt felületek arányát, kutatásokat is indítanak és több közterületet is kizöldítenek. Mintegy kétmillió eurós (800 millió forintos) költségvetésű, négyéves, 60 százalékos közvetlen uniós támogatással megvalósuló projektet mutatott be Szegeden sajtótájékoztatón Nagy Sándor alpolgármester. Hangsúlyozta: az elmúlt évtized mérései azt mutatják, hogy Szegedet egyre nagyobb mértékben sújtja a hőszigethatás. A város a környezetéhez képest egyre melegebb, és a településen belül is sok az olyan helyszín, ahol „megszorul a meleg”. Az ingatlantulajdonosoknak is be kell...

Read more

Ellentmondásos és pontatlan a Balatoni Vízparti Terv egyeztetési anyaga

„A Balatonhoz a hazai lakosság nagyobb része érzelmi szállal kötődik, sokak szeretnének akárcsak néhány napot is eltölteni a tónál. Vízpartjának területhasználata ezért is kiemelt közérdek. Így a Balaton vízparti területeinek területfelhasználási követelményeiről szóló kormányrendelet tervezet (BATÉK-tervezet) véleményeztetésére nem az augusztus lenne a legoptimálisabb időpont, de az már évek óta szándékosnak tűnik, hogy a társadalmi konzultációkat a nyári, vagy év végi szabadságolás idejére teszi a jogalkotó. A „Jelentős szigorítások a balatoni vízparti tervben” címmel közreadott dokumentumok a kormányrendelet-tervezet szövegét és a 44 vízparttal...

Read more

A Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke szerint a tervezettnél nagyobb védelmet kell biztosítani a Balatonnak az új Vízparti Tervben

„Nem elfogadható, hogy esetenként magáningatlanok értékét növelő változtatásokat irányoz elő, önkormányzatoktól von el jogot, és több helyen nagyobb vízparti beépítést tenne lehetővé az új balatoni vízparti szabályozás, a Vízparti Terv tervezete – véleményezte az Építési és Közlekedési Minisztérium által szakmai egyeztetésre közreadott Vízparti Terv-tervezetet a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke a HírBalaton megkeresésére. Lombár Gábor emlékeztetett a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet napokban publikált felmérésére, miszerint a Balaton 2000 óta folyamatosan melegszik, amiben közrejátszik a tópart beépítettsége is. Mint fogalmazott, az új vízparti szabályozás bevezetése...

Read more
Page 56 of 213 1 55 56 57 213