Skip to main content

Találat: politika

Az emberi méltóság a legújabb technológiák korában (Ki véd meg az algoritmusoktól?)

„...Török Bernát, az NKE EJKK igazgatója Az emberi méltóság a legújabb technológiák korában című előadással tisztelgett Hörcher Ferenc előtt. Hozzászólását azzal kezdte, hogy a Hörcher Ferenc által vezetett Konzervativizmus című egyetemi kurzus olvasmányai a mai napig élénken élnek emlékezetében. A konferencián mégis alkotmányjogi területen marad, leginkább azért, mert Hörcher Ferenccel hamarosan közösen kutathatják majd a technológia által kreált új kérdéseket az emberi méltóság területén. Török Bernát kifejtette, az alkotmányjog forradalmi változás alatt áll, hiszen kulcsfogalmainak az új mércék mellett is érvényesülnie kell....

Read more

Európai parlamenti választás 2024 – átalakuló erőviszonyok Európában

„A 2024-es európai parlamenti választás a szuverenista, euroszkeptikus képviselőcsoportok megerősödését eredményezheti. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint ennek inkább politikai, semmint gyakorlati jelentősége lesz, a tendenciák alapján azonban korántsem zárható még ki, hogy ezen frakcióknak érdemi beleszólásuk lesz majd az uniós folyamatokba. Az Európai Parlament (EP) intézménye az európai integráció kezdete óta létezik. Az 1952-ben hatályba lépő, az Európai Szén- és Acélközösséget megteremtő Párizsi Szerződés sorolta első ízben a közösségi intézmények sorába. A testület akkor még jelentősen más szerepet töltött be az európai belpolitikában, mint napjainkban....

Read more

Az EU Tanácsa és az Európai Parlament megállapodása a szén-dioxid-eltávolítás uniós tanúsítási keretrendszeréről

„A Tanács és az Európai Parlament tárgyalói a mai napon ideiglenes politikai megállapodásra jutottak a tartós szén-dioxid-eltávolítás, a karbongazdálkodás és a termékekben történő szén-dioxid-tárolás első uniós szintű tanúsítási keretrendszerét létrehozó rendeletről. Az önkéntes keretrendszer célja megkönnyíteni és felgyorsítani a magas színvonalú szén-dioxid-eltávolítást és a talajművelésből származó kibocsátás csökkentését célzó tevékenységek elterjedését az EU-ban. Hatálybalépésétől fogva a rendelet az első lépést jelenti majd egy átfogó szén-dioxid-eltávolítási keretrendszer uniós jogszabályokba foglalása felé, egyúttal hozzá fog járulni az európai klímarendeletben meghatározott, 2050-re teljesítendő ambiciózus uniós...

Read more

Az EU Tanácsa véglegesen jóváhagyta a fogyasztók szerepének növelését a zöld átállásban

„A Tanács a mai napon irányelvet fogadott el a fogyasztók zöld átállásban való szerepvállalásának növeléséről. Az új szabályok meg fogják erősíteni a fogyasztói jogokat azáltal, hogy módosítják, valamint a zöld átálláshoz és a körforgásos gazdasághoz igazítják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelvet és a fogyasztói jogokról szóló irányelvet. Ez az utolsó lépés a döntéshozatali folyamatban. „A ma elfogadott irányelvnek köszönhetően a fogyasztók tájékozottabbak lesznek, nagyobb védelmet fognak élvezni és felkészültebbé válnak, ami lehetővé teszi számukra, hogy a zöld átállás tényleges előmozdítóivá váljanak.”...

Read more

Az EU Tanácsa megállapodott az egyenlőséggel foglalkozó szervek szerepének megerősítéséről Unió-szerte

„A Tanács a mai napon megállapodott annak az irányelvnek a végleges formájáról, amelynek célja, hogy Unió-szerte megerősítsék az egyenlőséggel foglalkozó szervek szerepét a nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem terén. Ezt követően az Európai Parlament felkérést kap majd, hogy adja egyetértését. Az egész Unióban létrehoztak olyan, egyenlőséggel foglalkozó szerveket, amelyek feladata az egyenlő bánásmód előmozdítása, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem és az áldozatsegítés. Az új irányelv javítja az egyenlőséggel foglalkozó...

Read more

Az Európai Bizottság értékelése a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz félidős eredményeiről

„A Bizottság a mai napon előterjesztette a 800 milliárd euró összegű Next Generation EU (NGEU) terv központi elemét képező uniós helyreállítási alap, a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz félidős értékelését. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt, e méretében és ambíciójában páratlan kezdeményezést, 2021 februárjában hozták létre, és kettős célkitűzése, hogy segítse a tagállamokat a Covid19-világjárványból való kilábalásban és rezilienciájuk megerősítésében, valamint hogy gazdaságainkat és társadalmainkat zöldebbé, digitálisabbá és versenyképesebbé tegye, azaz felkészítse a jövő kihívásaira. Létfontosságú volt továbbá ez az eszköz a sürgős kihívások...

Read more

A vállalkozásfejlesztés keretében a második negyedévtől 130 milliárd forintnyi, 0 százalékos hitel áll a KKV-k rendelkezésére

„A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a KKV szektor versenyképességének megerősítését. Az infláció sikeres visszaszorítást követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében tovább kell fejleszteni a vállalkozásokat, új beruházásokra, a hatékonyság és a termelékenység érdemi...

Read more

Nemzetgazdasági Minisztérium: az elfogadás küszöbén van az Európai Unió MI-jogszabálya, Magyarország vezető szerepre törekszik

„A Mesterséges Intelligencia Rendelet (AI Act) közel három évig tartó uniós vitája és előkészítése február elején zárult le. Az egyeztetések során Magyarország következetesen azt az álláspontot képviselte, miszerint az európai vállalkozásokat és fejlesztéseket támogató szabályozásra van szükség, amely nem növeli feleslegesen a bürokráciát, továbbá kellő mozgásteret biztosít a tagállamok számára. A megalkotott rendeletben foglalt szabályok elsődlegesen a mesterséges intelligencia felhasználását érintő kockázati szempontok mentén kerültek kialakításra. A szabályozás tiltani fogja a legkockázatosabb eseteket, így többek közt tilos lesz a mesterséges intelligenciát megtévesztő,...

Read more

Bács-Kiskun zárta a legeredményesebben a TOP-projekteket a 2014-2020-as pénzügyi időszakban

„Bács-Kiskun a legeredményesebb vármegyeként zárta a 2014-2020-as pénzügyi időszakot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló projektek tekintetében - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Kecskeméten. Navracsics Tibor az országjárásának Bács-Kiskun vármegyei állomásán kifejtette: a vármegye teljesítménye jelentős előrelépés a korábbi hétéves pénzügyi időszakhoz képest, hiszen akkor településeinek 70 százaléka nem részesült európai uniós fejlesztésekben. Ehhez képest a 2014-2020-as időszakban a vármegye a rendelkezésére álló kereteket szinte teljes egészében ki tudta meríteni, fel tudta használni. A miniszter hangsúlyozta: Bács-Kiskun...

Read more

A megyei jogú városoknak a jövő területfejlesztési politikájában kulcsszerepük lesz

„A megyei jogú városoknak a jövő területfejlesztési politikájában kulcsszerepe lesz, mert térségi közszolgáltatásokat látnak el és vezető szerepük van a térségi fejlesztési célkitűzések megfogalmazásában - mondta sajtótájékoztatón Navracsics Tibor kedden, Budapesten. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki a Megyei Jogú Városok Szövetségének idei első közgyűlésén vett részt hangsúlyozta: nem lehet ma elszakítottan kezelni egymástól egy nagyvárost és a körülötte lévő településeket, amelyek ugyanúgy részt vesznek a nagyváros életében, mint a nagyváros lakói. „A célunk az, hogy olyan fejlesztéspolitikai koncepciót alakítsunk ki, amelynek...

Read more
Page 75 of 205 1 74 75 76 205