Skip to main content

Találat: szakirodalom

Minden eddiginél nagyobb mértékben nőtt az elektronikus fizetési forgalom

„...A hazai kibocsátású fizetési kártyák közel 9 milliós darabszáma szintén nem változott jelentős mértékben, az első negyedévhez képest 43 ezer darab növekmény jelentkezett. Ugyanakkor tovább emelkedett az érintőkártyák aránya, az első félév végén a hazai kártyák mintegy 68 százaléka rendelkezett ezzel a funkcióval. A fizikai elfogadóhelyek száma nagyobb mértékben (5 százalékkal) nőtt a második negyedév során az előző időszakhoz képest, mint az internetes elfogadóhelyeké (4 százalék). A 92 ezer darab fizikai elfogadóhelyen üzemelő terminálok számának (119 ezer darab) növekedése meghaladta az 5...

Read more

Magyar statisztikai évkönyv, 2016

„Az évkönyvben az ország demográfiai, társadalmi és gazdasági folyamatait, környezeti jellemzőit és annak időbeli változását mutatjuk be. A főbb mutatókat idősorban vagy térségi összehasonlításban grafikonokkal, térképekkel szemléltetjük, melyek interaktív változata honlapunkon elérhető. A megyék és régiók területi különbségeit, valamint a nemzetközi mutatókat külön-külön fejezetben közöljük. A kötet internetes melléklettel jelenik meg, mely tartalmazza a PDF-formátumú kiadványt, valamint minden táblát további feldolgozásra alkalmas, Excel-formátumban. A melléklet elérése a www.ksh.hu/polc oldalon történő regisztrációt követően lehetséges. A regisztrált felhasználók bejelentkezést követően, az évkönyv elején található...

Read more

Trendváltás az autózásban

„Franciaország és Nagy-Britannia 2040-ig kiszállna a benzinmotoros autózásból. A németországi Zöldek 2030-ban tennék ezt. A Greenpeace még ennél is messzebb megy. Németországban áll a bál a belsőégésű motorok autóipari kivezetése körül. Az atomenergia felhasználásának trendfordulója után most az autózás trendváltása van soron – legalábbis sokan így látják, és a téma a kormányzati koalíciós tárgyalásokon is törésekhez vezethet. Most éppen a Greenpeace terjesztette elő elképzelését a közlekedésben szükséges fordulatról. A forgatókönyv legfontosabb sarokpontjai: kevesebb autó, magasabb adók – és 2025-től új járművekbe ne...

Read more

Tanulásra, kísérletezésre és önálló felfedezésekre nyitott közigazgatás kialakítása – ami nem csak korrigál, hanem új pályákat is nyit a gazdaságban

„Az Industry and Innovation hasábjain 2016 májusában publikáló közgazdász és közigazgatásfejlesztési szakértő, Mariana Mazzucato a vállalkozó államról írott könyvével összhangban felvázolja, hogyan tud az állam az innováció fejlesztése és gyorsabb terjedése érdekében szintet lépni. Az elmúlt évtizedekben az államnak a gazdaságban betöltött szerepéről kialakult konszenzus szerint a piaci kudarcok orvoslására kell koncentrálnia (market failure theory, MFT), minél kevésbé avatkozva be a piac működésébe. Egyrészt fontos szerepe lehet a pozitív externáliák, elsősorban közjavak előállításában, mint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, másrészt feladata a piaci...

Read more

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2017. szeptember 4.

Trendek és ellentétes fejlődési irányok a digitális diplomácia területén A technológiai fejlődés kettős potenciálja – teremtő, illetve pusztító ereje – érvényesül az államközi kapcsolatok hagyományos terepe, a diplomácia világában is. Két, egymással ellentétes „mega trend” bontakozik. Egyfelől a szédítő technológiai akcelerációnak hála, növekszik a külügyi apparátusokra nehezedő nyomás, hogy megismerjék a digitális technológiákban rejlő új potenciálokat; hogy átlássák: a technológiai környezet melyik ösvényeit célszerű követni, és végül hogy stratégiákat dolgozzanak ki arra, hogy hogyan állíthatók ezek az új eszközök a külpolitikai célok...

Read more

Folytatódik az Attractive Danube műhelysorozata: „Területi Vonzóképességi Monitoring Platform” workshop Budapesten

„Az ATTRACTIVE DANUBE következő eseménye szeptember 13-án lesz a Lechner Tudásközpontban. A szakmai műhelysorozat budapesti eseményén többek között a területi vonzóképesség mérésére alkalmas indikátorok kialakításán dolgoznak majd a szakemberek az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs rendszer (TeIR) nyújtotta lehetőségek gyakorlati hasznosításával. A Lechner Tudásközpont folytatja az ATTRACTIVE DANUBE nemzetközi projekt keretében zajló műhelysorozatát, amelynek a szegedi workshopot követő második állomása Budapesten lesz 2017. szeptember 13-án. A hazai, területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecsere a téma iránt érdeklődő kutatók, civil szervezetek,...

Read more

Elektromos autótöltés árazása: melyik üzleti modell lesz a befutó?

„Magyarországon az elektromos gépjárművek közterületen való töltése jellemzően egyelőre ingyenesen, az egyes szolgáltatók és önkormányzatok közcélú töltőpontjain keresztül történik. Nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, hiszen a piaci szereplők csak abban az esetben vesznek majd részt a töltőállomások villamos energiával való ellátásában, amennyiben ennek körében profitot tudnak realizálni. De vajon melyik üzleti modell lesz a befutó az elektromos töltőállomások üzemeltetésének területén? A közelmúltig publikált adatok alapján a Magyarországon használatban lévő elektromos töltőállomások száma 200 körüli. Nemrégiben a Kormány támogatási programot indított a...

Read more

Elektromos járművek töltőinfrastruktúrájának kiépítéséhez a felhasználói elvárások feltárása

„Az elektromos járművek töltőinfrastruktúra fejlesztésének megalapozásához töltési keresleti igénymodellt, a töltési helyszínek kijelölését támogató módszert és információs rendszer fejlesztési modellt dolgoztunk ki. Ezen feladatoknál meghatározó lépés volt a felhasználói igények feltárása kérdőíves kikérdezéssel. Lakóhely típusonként határoztuk meg a használók közlekedési szokásait és elvárásait az elektromos járművek üzemeltetésével, azon belül elsősorban a jármű töltésével kapcsolatban. A kérdőíves felmérésben közel 500-an vettek részt az ország minden területéről. A kérdőív eredménye alapján meghatároztuk, hogy először hol és kik körében várható az elektromos járművek elterjedése. Meghatároztuk,...

Read more

Megkezdődött a Magyary-hagyaték digitalizálása

„2017. augusztus elején megkezdődött a Magyary-hagyaték digitalizálása. A gondosan őrzött hagyaték jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékén található. Az ELTE és az NKE 2015 novemberében kötött együttműködési megállapodást Magyary Zoltán szakmai hagyatékának feldolgozására. A digitalizálási munkálatokat az NKE Magyary Zoltán Szakkollégium igazgatója és tagjai – Horváth Attila, illetve Kerekes Kitti és Szabó Roland – végzik egy KÖFOP-os forrásból beszerzett Zeta Comfort szkenner segítségével. A nagy teljesítményű készülék gyors és kényelmes szkennelést tesz lehetővé, de a hozzávetőlegesen 17 ezer...

Read more
Page 154 of 238 1 153 154 155 238