Skip to main content

Találat: szakirodalom

Megjelentek az az V. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás anyagai

A Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke rendezte 2014. május 29. (csütörtök) és 31. (szombat) között az V. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítást. Az esemény adott helyet továbbá a MapWindow OpenSource GIS & OSGeo közösségek ez évi konferenciájának is. A Debreceni Egyetem konferenciájának az volt a célja, hogy elősegítse a felhasználók ismereteinek bővítését és szakmai fejlődését a GIS (szabad és piaci szoftverek) témakörében. A három napos program során prezentációk, vitaindító előadások, workshopok és társasági események várták a résztvevőket. Az első napon magyar résztvevőké...

Read more

Okos város: Új, nemzetközi szabvány – ISO 37120:2014

„A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standards) új szabványt, az ISO 37120:2014-et, jelentett meg. A szabvány nyílt adatokon alapuló jelzőszámokat határoz meg. Ezek segítségével lehet mérni összehasonlítható módon a városi élet minőségét és a nyújtott szolgáltatásokat. Közös módszertant alakul így ki, amellyel az egyes városok mérni tudják a saját tevékenységüket az alábbi területeken: energia, környezet, pénzügyek, katasztrófavédelem, kormányzás, egészségügy, pihenés, biztonság, hulladék, távközlés, közlekedés, várostervezés, szennyvíz, víz, köztisztaság stb. Száz mérőszámról van szó, ebből 46 alapvető (core), 56 pedig kiegészítő (supporting)....

Read more

Törvénytisztelők-e a magyar önkormányzatok? Városi önkormányzatok honlapjainak elemzése : 2013. évi riport

„A tanulmány empirikus eszközökkel vizsgálja 368 magyar önkormányzat 2013-as honlapjának információközlési gyakorlatát az átláthatóság, elszámoltathatóság és állampolgárok tájékoztatása szempontjaiból. A vizsgálat során figyelembe vettük azokat a hatályban lévő magyar törvényeket, amelyek az önkormányzatok számára több, működésükkel kapcsolatos információ közlését írják elő. Az önkormányzatok adatközlési gyakorlatát figyelembe véve mértük, hogy milyen mértékben tartják be e törvényeket, mennyire jellemző rájuk törvénytisztelő, illetve törvényszegő magatartás. Eredményül azt kaptuk, hogy a magyar városok önkormányzatait inkább az átláthatóság hiánya és törvényszegő magatartás jellemzi, bár több önkormányzat példája...

Read more

Melyek a legszegényebb és leggazdagabb járások Magyarországon? Magyarország társadalmi-gazdasági profilja

„A rendszerváltozást követő társadalmi és gazdasági folyamatok mára teljesen átformálták hazánkat. Magyarország sok szempontból két részre szakadt: egy fejlett, az EU fejlettebb területeihez minden téren egyre inkább kötődő és ahhoz gazdaságilag és társadalmilag is felzárkózó térségre, mely a fővárost és környékét valamint az ország északnyugati részét foglalja magába. Ezzel szemben az ország többi része egyre inkább elkülönül ettől a fejlett térségtől, és így az európai átlagtól is. A MKIK GVI ennek a helyzetnek a megismeréséhez készítette el 2013-ban Magyarország régióinak társadalmi és...

Read more

A szellemi tulajdonnal kapcsolatos problémák és az európai-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalások

„...Általában nem tartozik a címlapos hírek közé, pedig az elmúlt évtizedek talán legnagyobb súlyú gazdasági és politikai változását hozhatja, ha az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok sikeresen zárja le a tavaly nyáron megkezdett tárgyalásokat a közös szabadkereskedelmi övezetről (hivatalos nevén: Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség – Transatlantic Trade and Investment Partnership – TTIP). A digitális technológia vezető szerepe miatt a tervezett együttműködés kiemelten fontos része lesz az USA és az EU eltérő szabályozási rendszerének összehangolása a szellemitulajdon-jogok területén. Erről a...

Read more

A big data, az open data és a gdp-növekedés

„A legfontosabb technikai vívmányok „életútja” meglehetősen hasonló volt a történelemben: a korábban csak kevesek által érthető és elérhető újítások idővel demokratizálódtak, használatuk könnyebbé, elérésük pedig olcsóbbá vált. Elterjedésüknek ráadásul volt egy „pozitív mellékhatása” is: kivétel nélkül hozzájárultak a közjóhoz. A vasút, az elektromosság vagy a telefon feltalálása után ilyen sors várhat most az úgynevezett big datára is. A big data nem olyan egzakt, kézzelfogható találmány, mint a robbanómotor vagy a mikrochip, inkább egyéb, információs és kommunikációs technológiai (ikt) újítások „mellékterméke”, ám a...

Read more

A nagyban gondolkodás mámora: Technológiai Kiáltvány

„Hogyan késztessünk politikusokat és politikacsinálókat arra, hogy valamennyi párt és szakértő gondolkodásának középpontjába kerüljön a mindent megváltoztató technológia, amely rengeteg pozitív hozadékot ígérhet a társadalom életében, az üzleti eredményességben és a kormányzati hatékonyságban? Például egy szuggesztív Technológiai Manifesztummal. A londoni székhelyű Policy Exchange, amely független thinktankként teszi közzé kutatási eredményeit, jelentéseit és ajánlásait, a 2015-ös választásokra készülődő brit politikai erőket evvel a bombasztikus című, de alapos, tömör és jól tagolt szakanyaggal igyekszik meggyőzni. És a tartalom megismerése után már a cím sem...

Read more

Jelentés a közösségi térinformatika közigazgatási alkalmazásáról

„...A tanulmány a közösségi, önkéntes által előállított térinformatika (volunteered geographic information - VGI) kormányzati felhasználásáról szól. Talán lehetne úgy is fogalmazni, hogy a civil térinformatika hivatalos (vagyis nem-civil) szervezetek általi használatáról. Olyan téri információról van szó, amelyet közösségi közreműködéssel („crowdsourcing”) állítottak elő a nagyközönség tagjai, függetlenül attól, hogy milyen háttérrel és képzettségi szinttel rendelkeztek. A jelentés szeretne segíteni, hogy a kormányzati felhasználás sikeres legyen. Legfontosabb megállapításai: Vannak a kormányzat és a civilek közötti együttműködésnek bevált esetei (a tájgazdálkodástól és a biodiverzitás monitorozásától...

Read more

„Kívánjuk a sajtó szabadságát!” Az interneten is? Tanácsi iránymutatás az online és offline véleménynyilvánításról

„- A Tanács a nemzetközi emberi jogi standardok alapján soft law eszközzel meghatározza a tagállamok és az uniós intézmények számára a véleménynyilvánítási szabadság uniós minimumkövetelményeit. - Az iránymutatás elsősorban a harmadik országokkal fennálló kapcsolatokra és a nemzetközi fórumokon való fellépésre vonatkozóan szolgál viszonyítási pontként. - Az iránymutatás az infokommunikációs eszközök egyre szélesebb körű alkalmazása által felvetett problémákra is reagálni kíván, így különös hangsúlyt helyez a bloggerek és internetes újságírók szólásszabadságának biztosítására. - Az iránymutatás meghatározza azokat a politikai eszközöket, amelyekkel az Unió...

Read more

Energiafalók a hálózatba kötött eszközök

„Az internet egyre több területen számít meghatározónak. Ennek azonban - a növekvő energiaköltségek miatt - komoly ára van. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) aktuális tanulmányá szerint az online eléréssel rendelkező eszközök rendkívüli mértékben fogyasztják az energiát, ugyanis a kétharmaduk nem hatékony technológiákat használ. A More Data, Less Energy című dokumentumból kiderült, hogy a világszerte működő közel 14 milliárd internet-hozzáféréssel rendelkező eszköz felelős azért, hogy tavaly körülbelül 80 milliárd dollár értékű energia lett elpazarolva. A modemek, nyomtatók, játékkonzolok és televíziós kiegészítők 2013-ban összesen...

Read more
Page 196 of 230 1 195 196 197 230