Skip to main content

Találat: szakirodalom

Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlaszát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Magyarország Nemzeti Atlaszát Kocsis Károly geográfus mutatta be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) április 15-én. A Ludovika Szabadegyetem idei félévének negyedik eseményén a nemzeti szimbólumnak is tekinthető, háromkötetes sorozatról tudhattak meg érdekes információkat az érdeklődők. Gyurcsík Iván, az NKE rektori megbízottja bevezetőjében az előadóról egyebek mellett elmondta: Kocsis Károly 1960-ban született Szolnokon és földrajz-biológia szakon végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1984-ben. Szakmai pályafutása a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetéhez kötődik. 1988-ban egyetemi doktori címet szerzett,...

Read more

Súlyos problémákat jelez a most megjelent európai éves klímajelentés

„Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, miközben országait szélsőséges időjárás és rekordhőmérséklet sújtotta 2024-ben – állapította meg több mint száz tudós és szakértő részvételével, az ENSZ időjárási szervezetének, a Meteorológiai Világszervezetnek a vezetésével (WMO) és az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálatának, a Copernicusnak (C3S) a közreműködésével kiadott éves klímajelentés kedden. A viharok gyakran rendkívül súlyosak voltak, az árvizek pedig 2013 óta nem voltak ennyire kiterjedtek, legalább 335 emberéletet követeltek és mintegy 413 ezer embert érintettek a jelentés szerint. A szakértők megállapították, hogy...

Read more

Bemutatkozott hazánk első Népművészeti Jelentése

„A Hagyományok Háza első alkalommal adta ki a – rendszeres megjelenéssel tervezett – Népművészeti jelentést, amely képet ad a magyar népművészeti mozgalom jelenéről. Az InfoRádió Both Miklós zeneszerzőt, néprajzkutatót, a Hagyományok Háza főigazgatóját kérdezte a részletekről. A Hagyományok Háza mint kiemelt kulturális intézmény a népművészet területén fontos szerepet tölt be; mind a művészet, mind a képzések, mind a kutatás területén nagyon nagy rálátása van erre a világra. Az intézmény vezetése sok éve érzi, hogy a táncházmozgalom indulása, vagyis a '70-es évek óta...

Read more

Energia és mesterséges intelligencia

„A mesterséges intelligencia (MI) fejlődése és elterjedése felgyorsult az elmúlt években, ami felveti a kérdést, hogy mit jelent majd a technológia széles körű elterjedése az energiaágazat számára. Nincs mesterséges intelligencia energia nélkül - különösen az adatközpontok számára szükséges villamos energia nélkül. Ugyanakkor, ha széles körben alkalmazzák, a mesterséges intelligencia átalakíthatja az energiaipar működését. Eddig azonban a politikai döntéshozók és más érdekelt felek - átfogó adatok hiányában - gyakran nem rendelkeztek olyan eszközökkel, amelyekkel a kérdés mindkét oldalát elemezni tudták volna. A Nemzetközi...

Read more

A felelős technológiafejlesztés agilis mechanizmusai

„Az agilis kormányzás az alkalmazkodóképességet, a reagálóképességet és a rugalmasságot igyekszik beágyazni a hagyományos kormányzási megközelítésekbe, hogy segítse a technológia felelős innovációját. A technológia szabályozásának agilisabb megközelítései támogatására jelen szakpolitikai dokumentum egy olyan koncepcionális modellt épít fel, amely az innovációs folyamatot a szakpolitikai ciklushoz viszonyítja. Ezután a jelentés bemutatja az agilis szabályozás előmozdításában hasznos mechanizmusok tipológiáját, és példákon keresztül tárgyalja ezeket a mechanizmusokat. Ezek a példák pedig arra vonatkozóan nyújtanak támpontot, hogy az agilis szabályozási mechanizmusok hogyan használhatók a szakpolitika és a...

Read more

A mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatása

„A technológiai fejlődés és a gazdasági növekedés az elmúlt évszázadokban kéz a kézben járt, a munkaerőpiacokra folyamatos alkalmazkodási kényszert helyezve. Korábban a gazdasági szerkezet átalakulásához alapvetően rugalmasan alkalmazkodott a munka világa, ami jelentős termelékenységnövekedést eredményezett. Napjainkban azonban a legtöbb elemzés szerint az évtized végéig a fejlett országokban az álláshelyek nagyjából 20 százalékát, míg hazánkban közel 1 millió munkahelyet érinthet a mesterséges intelligencia és az automatizáció elterjedése. Az új technológiák alkalmazása egyes munkaköröket megszüntethet, újakat teremthet, és elsősorban a meglévő munkafolyamatok kiegészítésével járulhat...

Read more

A terület- és településfejlesztés aktuális eszközei Magyarországon az EU támogatáspolitikájának tükrében

„...A területfejlesztési célok elérése érdekében különböző terület- és településfejlesztési eszközök alkalmazhatóak. Az eszközök alkalmazása országonként eltér, köszönhetően a társadalmi, a gazdasági, a politikai és szervezeti rendszerek sokféleségének. Mivel sok esetben a terület- és településfejlesztés eszközeinek köréről sincs egységes gondolkodás, ezért a hazai és külföldi szerzők különböző módon csoportosítják őket. A doktori disszertáció célja feloldani a meglévő klasszifikációs problémákat és rávilágítani arra, hogy napjainkban melyek Magyarország főbb terület- és településfejlesztési eszközei. A klasszifikációs problémák feloldásán túl az értekezés célja, hogy áttekintse Magyarország jelentősebb...

Read more

Fókuszban a vármegyék, 2024. I–IV. negyedév (KSH)

„2024 IV. negyedévében 23 ezer fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, miközben a munkanélküliek száma 1,6 ezer fővel csökkent. 2024-ben a nettó átlagkereset 13,2%-kal emelkedett. A 9,1%-kal kevesebb születés és 0,5%-kal kevesebb halálozás eredőjeként a természetes fogyás 16%-kal meghaladta a 2023-ast. Az ipari termelés volumene a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 4,3%-kal csökkent. A kiskereskedelmi forgalom országosan 2,6%-kal bővült. A kiadvány felületéről közvetlen átjárást biztosítunk a KSH területi adatokat is tartalmazó statikus (STADAT) és dinamikus (Tájékoztatási adatbázis) adatbázisaihoz, valamint a...

Read more

A mesterséges intelligencia alkalmazási területei az EU-tagországok vállalatainál

„A mesterséges intelligencia (MI) által fémjelzett technológiák az utóbbi években az innováció és a versenyképesség egyik kulcsfontosságú tényezőjévé váltak, különösen az Európai Unióban, ahol az MI-integráció mértéke jelentős eltéréseket mutat a tagállamok között. Tanulmányunk célja, hogy feltárja az MI-technológiák elterjedtségét az EU-ban, és elemezze az alkalmazásuk mögött álló gazdasági, digitalizációs és ipari tényezőket. Kutatásunk az Eurostat adatbázisán alapul, és 150 400 uniós vállalat adatait dolgozza fel, vizsgálva az olyan MI-technológiák közötti összefüggéseket, mint a gépi tanulás, a folyamatautomatizálás és a szövegbányászat. Korrelációelemzés,...

Read more

Mindenkinek joga van tudni, mi alapján minősíti egy automatikus rendszer – Európai Unió Bírósága

„Automatikus hitelképesség-értékelés esetén az érintettnek joga van magyarázathoz a vele szemben hozott döntés meghozatalának módját illetően – szögezi le az Európai Unió Bírósága C-203/22. számú Dun & Bradstreet Austria ügyben hozott ítéletében. A nyújtott magyarázatnak lehetővé kell tennie számára az automatizált döntés megértését és vitatását. Ausztriában egy mobiltelefon-szolgáltató azzal az indokkal tagadta meg egy ügyféltől egy szerződés megkötését, hogy az ügyfél nem rendelkezett megfelelő fizetőképességgel. A gazdasági szereplő e tekintetben az ügyfél hitelképesség-értékelésére támaszkodott, amelyet a Dun & Bradstreet Austria, egy ilyen...

Read more
Page 7 of 231 1 6 7 8 231