Skip to main content

Találat: társadalom

Felokosítják Hamburgot

„Okosítják az utcai világítást, intelligens rendszereket terveznek a kikötőbe és a belvárosról sem feledkeznek el. Indul a Smart City program Hamburgban. Egyre több európai nagyváros ismeri fel a „Minden a hálón” (Internet of Everything – IoE) koncepcióban és a kapcsolódó technológiákban rejlő lehetőségeket, amelyek segítségével növelhető a mobilitás, a biztonság, a fenntarthatóság, a gazdasági hatékonyság és a közszolgáltatások színvonala, azaz végső soron a lakosok életminősége. Hamburg gazdaságában központi szerepet játszik a logisztikai ágazat, itt található Európa harmadik legnagyobb teherhajózási és második legnagyobb...

Read more

19 tanulmány arról, hogy hogyan változtatja meg az internet az életünket

„ Az internet hatására – vagy az azzal való kölcsönhatás révén – gyökeresen változik meg az emberek élete a világon mindenhol. Még azok életére is hatással van, akik saját maguk nem is használnak internetet. Annak révén, ahogy a gazdaságot, munkát, információfogyasztást… megváltoztatja, közvetve mindenki életére hatással van. Ma már nem lehet úgy médiát fogyasztani, hogy a háttérben ne lenne meghatározó szerepben az internet, például a hírek összeállításában, az eseményekről szóló tudósítások elkészítésében és terítésében. De boltban sem vásárolhatunk úgy, hogy a termékek...

Read more

Ingyenes szűrőszoftver a kiskorúak védelme érdekében

„A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Balatoni Monika a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály lényege: a kiskorúak sem otthon, sem pedig az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz. Az államtitkár közlése szerint a könnyen használható tartalomszűrő-szoftvert...

Read more

Jövendölések a fejlődésről 2030-ig

„A World Future Society (WFS) közzétette friss, 2030-ig érvényes prognózisát a technológiai fejlődés várható nagy vívmányairól, és más fontos jövőbeli eseményekről. A húsz jóslat többnyire felvillanyozó, de van közöttük néhány, amely kifejezetten nyugtalanító. A világ jövőkutatóit tömörítő szervezet, a World Future Society (WFS) tizenöt évet, azaz nem túl messzire tekint előre legfrissebb prognózisában, így túlságosan meglepő dolgokat nem is láttat, de megerősíti több, jelenleg éledező trend kiteljesedését, illetve pár kísérleti kezdeményezés széleskörű gyakorlattá válását. Néhány jövendölés közvetlenül érinti az informatika világát. 1....

Read more

A magyar adatvédelmi hatóság szerint is jó, ha néha felejt az internet

„A Péterfalvi Attila vezette Adatvédelmi Hatóság üdvözli azt a luxemburgi döntést, amely kimondta: az embereknek joguk van eltűntetni bizonyos nyomaikat az internetről, tehát bárki megkérheti a webes keresőcégeket, hogy töröljék a találatok közül a kényes információkat. Egy spanyol férfi ügye miatt foglalkozott a kérdéssel az Európai Bíróság. A férfi a spanyol adatvédelmi ügynökséghez nyújtott be panaszt, mert a Google keresőtalálatai közt megtalálható volt a fizetésképtelenség miatt elvesztett lakásának aukciós adata, és szerinte ezzel a webkereső megsértette a magánszférához, privacy-hoz való jogait. A...

Read more

Kerekasztal a digitális akadálymentesítésről

„A digitális felzárkóztatás és a digitális akadálymentesítés fontosságára hívta fel a figyelmet több szakmai szervezet képviselője egy hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésen. Azért van kiemelt jelentősége a fogyatékossággal élők számára az internethez és különböző infokommunikációs eszközökhöz való hozzáférésnek, mert ezekkel olyan lehetőségekhez juthatnak, amiket állapotuk nem tenne lehetővé - hangzott el az esélyegyenlőségi világnapon rendezett beszélgetésen. Angyal Gábor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kommunikációs vezetője elmondta, a látássérültek számára speciális szoftverek és az internet segítségével ma már azok az információk is elérhetők,...

Read more

A digitális álom poétája a magyar közszolgákhoz

„Néhány napja, az Infopoverty kezdeményezés soros New York-i világtalálkozóján, amelyet a szegénység elleni harcban alkalmazandó infokommunikációs eszközöknek szenteltek, az Európai Bizottság Digitális Menetrendjéért felelős alelnöke, Neelie Kroes tartott előadást „Nyílt Internet az egész világ számára (An Open Internet for the whole world) címmel... A szöveg különleges élmény, senki ne mulasszon el kattintani! A beszéd – az élőszó és a levegővételek ritmusához igazítva – egymás alá tördelt rövid tőmondatokból áll. Néha tárgyilagosak, néha közismert téziseket idéznek fel, néha emelkedettek. Összességében olyan hatást keltenek,...

Read more

A mérethatékonyság vizsgálata a helyi kommunális szolgáltatásoknál

„Egy tevékenységet akkor tekintenek méretgazdaságosnak vagy mérethatékonynak, ha a kibocsátás növekedésével együtt csökken a kibocsátott outputra jutó egységköltség. Annak ismerete, hogy a helyi kommunális szolgáltatásoknál létezik-e mérethatékonyság, és ha igen, akkor konkrétan milyen tartományban, elsőrendű fontosságú gyakorlati, elméleti és regionális politikai kérdés... A tanulmányban egy rövid, inkább a fogalmak hátterét bemutató elméleti részt követően a mérethatékonysággal kapcsolatos gazdag és ellentmondásos empirikus irodalom egyes megállapításait tekintjük át. Ezt követően bemutatjuk saját empirikus elemzésünket, amely részletes, csaknem 300 magyarországi településre kiterjedő, vállalkozási szintű adatokon...

Read more

Újszerű területi statisztikai adatgyűjtési lehetőségek az információs világ egyenlőtlenségeinek kutatásában

„...Habár az információs világ területi különbségeinek mérésére ez idáig már több megoldás is született, a legtöbb közelítés lényegében csak érintőlegesen vizsgálta azokat a motívumokat, amelyek az információk kvalitatív részeire vonatkoztak. Másként fogalmazva: az információkról szóló információk, avagy metainformációk alapján kirajzolódó virtuális vagy valós térbeli területi különbségek értékelésére eddig még viszonylag kevés kísérlet vállalkozott annak ellenére, hogy információs világunk napjainkban már exponenciálisan növekvő számban ontja magából az adatbázisszerűen is vizsgálható információstatisztikai adatokat. Sőt nem csak a mérendő jelenség, a vizsgálandó témakör frissítése, megváltoztatása...

Read more

A hazai kistérségek vonzerejének és területi tőkéjének néhány összefüggése

„...A térségi vonzerők és a helyi sajátosságok szoros összefüggésben állnak a területi tőke napjainkban is formálódó koncepciójával. Jelen kutatás célja, hogy a nemzetközi – alapjában véve az olasz vonatkozású – szakirodalom alapján feltárja és ütköztesse a területi tőkével kapcsolatos empirikus vizsgálatok módszertani megközelítéseit, valamint bemutassa a területi tőke és a helyi vonzerők együttes kutatásának lehetőségeit. A kutatás további törekvése annak feltérképezése, hogy a hazai kistérségek területi tőkéje, valamint annak vizsgálható (elemezhető) dimenziói miként függnek össze a belföldi állandó odatelepülések és elvándorlások számának...

Read more
Page 162 of 182 1 161 162 163 182