Skip to main content

Találat: társadalom

A mesterséges intelligencia 2025-ben: kínai dominanciát és nyilvános tiltakozásokat jósol a Hugging Face vezetője

„A mesterséges intelligenciáról szóló 2025-ös szóló előrejelzések szerint a legnagyobb vállalatokat is pillanatok alatt két vállra fektetheti az új technológia. Idén a Hugging Face vezérigazgatója, Clement Delangue előrejelzéseivel kezdjük az elmaradhatatlan jóslatokat a következő évre, aki a mesterséges intelligenciával kapcsolatban osztotta meg 2025-ös prognózisát a LinkedIn-en. Ebben összesen 6 pontban foglalta össze a legfontosabb megállapításait, amelyek máris jelentős visszhangra találtak nemcsak a bennük foglaltak miatt, hanem a legújabban már 4,5 milliárd dollárra értékelt Hugging Face meghatározó szerepe miatt is a gépi tanuló...

Read more

Nagy Márton: termelékenységi ugrásra van szükség

„Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintették a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerőtartalék aktivizálásával kapcsolatos javaslatokra. A nemzetgazdasági miniszter gratulált a Vállalkozók Napja sikeres megrendezéséhez, hiszen vállalkozók nélkül nincs magyar gazdaság sem. Nagy Márton emlékeztetett, hogy a munkaadók és a munkavállalók közti történelmi bérmegállapodás – amely nem jöhetett volna létre a VOSZ nélkül – nehéz háborús gazdasági körülmények között került...

Read more

Az MI terjedése is a globális platformoknak kedvez – megjelent az NMHH 2024. évi Médiapiaci Jelentése

„A fiatalok sokkal szívesebben tájékozódnak a digitális platformokról, mint a hagyományos médiából, ugyanakkor a közösségimédia-használat az idősebb internetezők körében is szinte teljes körű – derül ki az NMHH 2024-es Médiapiaci Jelentéséből. A bevételi adatokból pedig kitűnik, hogy a digitális szolgáltatások előretöréséből továbbra is elsősorban a globális óriásplatformok profitálnak. „Az ágazati, piaci fejlemények folyamatos nyomon követése és elemzése nem mellőzhető, mert a rendkívül gyorsan változó technológiai és üzleti környezetben a szabályozásnak is minden korábbinál rugalmasabban kell reagálnia” – fogalmazta meg a kiadvány bevezetőjében...

Read more

Fókuszban az uniós részvételi demokrácia

„Tíz különböző európai polgári kezdeményezés támogatására is lehetőségük van az Európai Unió lakosainak Az idén megrendezett európai parlamenti választások, majd azt követően az új Európai Bizottság (EB) megalakulása következtében természetszerűen kevesebb figyelem irányult az Európai Unióban (EU) élők részéről más, aktuálisan kisebb jelentőségű ügyekre. Ezek közé lehet sorolni az európai polgári kezdeményezéseket és az azokban való részvételt is. Az európai polgári kezdeményezés (EPK) a 2007-ben aláírt Lisszaboni Szerződéssel vált az uniós részvételi demokrácia egyik eszközévé, a gyakorlatban pedig öt évvel később, 2012-ben...

Read more

Egyes növényfajták termesztése teljesen megszűnhet, míg másoké elterjedhet Magyarországon a klímaváltozás hatására

„Egyes növényfajták termesztése teljesen megszűnhet, míg másoké elterjedhet Magyarországon a klímaváltozás hatására – mondta az InfoRádióban Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. Meteorológiai jelzések és felmérések alapján mintegy másfél fokkal emelkedett a hőmérséklet a Kárpát-medencében 1901 óta, míg a hőségnapok száma július, augusztus hónapban a legmagasabb volt – mondta az InfoRádióban az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. Farkas Sándor jelezte, hogy a hőségnapok párosulnak az egyre erősebb aszályos időszakokkal, és ha ez nem lenne elég, a tavaszi, kitolódott fagykárok, fagyveszélyes területek is azt mutatják, hogy teljesen...

Read more

Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvény végrehajtási kormányrendelete

„A társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2024. december 17-ig várjuk, a tarsadalmiegyeztetes@kormanyiroda.gov.hu  email címen. TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A tervezet célja, hogy a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvény végrehajtási szabályait tartalmazó önálló, új kormányrendeleti szintű szabályokat 2025. január 1-jével megalkossa. Ez alapján jövőben egy kormányrendelet fogja tartalmazni a kiberbiztonsággal összefüggő legfontosabb szabályokat.” Forrás: Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvény végrehajtási kormányrendelete; Jogszabálytervezetek, Miniszterelnöki Kabinetiroda; 2024. december 9.

Read more

A nők szerepének erősítése a családban és a társadalomban (2021-2030) akcióterv

„A Kormány 2024. december 12-én az 1393/2024. (XII.12.) kormányhatározatában döntött a 2021–2027 programozási időszak kohéziós célú támogatásainak kifizetését lehetővé tevő 4.2 Nemek közötti egyenlőséget célzó nemzeti stratégiai keret feljogosító feltétel teljesítését alátámasztó családügyi stratégiai dokumentumok elfogadásáról. Az előrehaladást bemutató jelentés, az Akcióterv új, 2025-2026. évekre vonatkozó Intézkedési Terve, valamint az azokat megalapozó a civil és társadalmi partnerekkel történt egyeztetés részletes emlékeztetője itt: (https://kormany.hu/dokumentumtar/a-nok-szerepenek-erositese-a-csaladban-es-a-tarsadalomban-20212030-akcioterv) érhető el.” Forrás: A nők szerepének erősítése a családban és a társadalomban (2021-2030) akcióterv; Kulturális és Innovációs Minisztérium; 2024. december...

Read more

Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke a kamarai reformról beszélt Baranyában

„Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke a Dunántúli Napló és a Bama.hu Top 100 kiadványának bemutatóján, Baranya gazdasági évzáróján emelte ki a pécsi és baranyai vállalkozók példaértékű szerepét az induló kamarai reformban. Nagy Elek számít a térség gazdálkodóira az átalakulási folyamatokban. – Mindenek előtt személyes büszkeséggel tölt el, hogy dr. Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki rengeteget tett hozzá a kamarai megújulás tartalmi kidolgozásához, első ízben alelnöki szerepet vállalt a gazdasági önkormányzatnál. Személye és csatlakozása nagyban...

Read more

Nagy Elek (MKIK, elnök): A munkaintenzív fejlődésnek vége, egy technológia-intenzív, tudásalapú társadalmat és gazdaságot kell építeni

„Az MKIK elnöke szerint a munkaintenzív időszaknak vége, egy technológia-intenzív tudásalapú társadalmat, gazdaságot kell építeni. Egy technológia-intenzív, tudásalapú társadalom és gazdaság megteremtésére került hangsúly egy gazdasági eseményen, amelyet Pécsett tartottak. Az eseményen elhangzottak szerint a munkaintenzív időszak véget ért, és a gazdaság fejlesztésének irányát a tudásalapú megoldások és innovációk jelentik. Kutatási eredmények alapján megállapítást nyert, hogy azok a középvállalkozások, amelyek tudásba fektettek, kutatókkal, kutatóintézetekkel és egyetemekkel működtek együtt, valamint exportáltak és magasan képzett szakembereket alkalmaztak, jelentős előnyökre tettek szert az elmúlt évtizedben....

Read more

Szakpolitikai elemzés és ajánlások az internetes szabványok bevezetésével kapcsolatban az Európai Unióban

„Az útválasztással, böngészéssel, e-mail biztonsággal kapcsolatos internetes szabványok, valamint a Domain Name System (DNS) legjobb gyakorlatai az internet interoperabilitásának, skálázhatóságának, stabilitásának és biztonságának javítását célozzák. Jelen munka a kulcsfontosságú internetes szabványok elfogadásának jelenlegi helyzetére összpontosít az EU-ban. Elemzi, hogy a végfelhasználók és a szolgáltatók számára milyen mögöttes problémák adódnak, és ajánlásokat fogalmaz meg a bevezetés felgyorsítására. A jelentés áttekintést nyújt a legfontosabb internetszabványok 2022 harmadik negyedévétől 2024 harmadik negyedévéig tartó időszakra vonatkozó elfogadásáról az uniós tagállamokban, hogy felvázolja azok tendenciáit. A megfigyelt...

Read more
Page 33 of 189 1 32 33 34 189