Skip to main content

Találat: társadalom

Digitális világ: mindenki életére hatással lesz az Európai Unió új szabályozási csomagja

„Az már senki számára sem lehet újdonság, hogy az Európai Unió a 2010-es évek közepe óta zászlóshajó szerepet tölt be az új technológiák szabályozása terén. A GDPR-ral elindult folyamat az utóbbi időben felpörgött a digitális piacokat és platformokat, köztük a közösségi médiát szabályozó rendeletekkel, és a folyamatnak koránt sincs vége, hiszen küszöbön áll a mesterséges intelligencia alkalmazását átfogóan szabályozó MI-rendelet elfogadása is. Míg korábban az alkotmányjog és benne az alapjogok kizárólag a közhatalom, az állam hatalmának korlátozására és vele szemben a polgári...

Read more

Az okosváros-modell alkalmazhatósága rurális terekben

„Annak ellenére, hogy az okos város szakirodalma átfogó és gazdag, az információs és kommunikációs technológiák használatához kapcsolódó lehetőségeket, azok hasznosságát, potenciális előnyeit és hátrányait a rurális térségekben és falvakban egészen az utóbbi évekig kevésbé kutatták, holott a vidéki térségek is olyan komoly kihívásokkal néznek szembe, melyek kezelésében, megoldásában az IKT használata, vagy más innovatív megoldások alkalmazása fontos szerepet játszhat. A tanulmány első részében összefoglaljuk az okosváros-megközelítés legfontosabb megállapításait. Azt szeretnénk bemutatni, hogy hogyan lehet az eredeti okosváros-megközelítést a vidéki térségek sajátosságaihoz igazítani,...

Read more

Az okosváros-tervezés fejlődéstörténete kritikai megközelítésben

„A városfejlesztés egyik legújabb paradigmája, az úgynevezett okosváros-tervezés is immár közel két évtizedes múltra tekint vissza, ezért lehetőség nyílt a folyamat egyfajta fejlődéstörténetének, „evolúciójának” megrajzolására. Bár igen rövid időszakról van szó, mégis figyelemre méltó párhuzamokat azonosíthatunk a várostervezés egészének folyamatával a 20. század második felétől kezdve. Cikkünk ebből a megközelítésből kiindulva mutatja be az okosváros-tervezés három szakaszát a nemzetközi szakirodalomban kibontakozó diskurzus elemzésével. Először számba veszi a fogalommeghatározása körül kialakult különbségeket, kérdéseket és dilemmákat. Ezt követően részletesen vizsgálja az említett három szakaszt...

Read more

A működő smart grid tanulságai egy magyar önkormányzati példán keresztül

„Összefoglaló: Az elektromos áram iránti növekvő globális kereslet, a fenntarthatósági elvárások, a globális Covidjárvány és az orosz–ukrán háború is befolyásolja az elektromos áram ellátási láncát. Tanulmányunkban a közeljövő modern intelligens áramhálózatával, a smart griddel foglalkozunk a menedzsment megközelítésével. Magyarország legújabb és legkomplexebb smart gridjét elemezzük az esettanulmány módszerével. A smart grid szereplőit vizsgáltuk, hogy milyen volt az együttműködés, milyen tanulási folyamatokat tapasztaltak, milyen kockázatokat láttak és látnak most. Eredményeink szerint a megrendelők és a kivitelezők kölcsönösen elégedettek; a számszerű előnyök mellett mindegyik...

Read more

1582/2022. (XI. 30.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Digitalizációs Stratégiájának (2022–2030) elfogadásáról

„A Kormány elfogadja a részére bemutatott Nemzeti Digitalizációs Stratégiát, és elrendeli annak a kormányzati portálon való közzétételét. Felelős: Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Határidő: azonnal” Forrás: 1582/2022. (XI. 30.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Digitalizációs Stratégiájának (2022–2030) elfogadásáról; Nemzeti Jogszabálytár Magyar Közlöny; 2022. évi 197. szám; 2022. november 30.; 8127. o. (PDF) Nemzeti Digitalizációs Stratégia (2022-2030); Miniszterelnöki Kabinetiroda; 2022. december 5. (a stratégia letölthető PDF-ben)

Read more

Elfogadta a kormány a Nemzeti Digitalizációs Stratégiát

„A Stratégia, illetve rövidítve: NDS, 2022-től 2030-ig határozza meg a digitalizáció terén tervezett célokat, intézkedéseket. A kormány a 2022. november 30-án született határozatában fogadta el a Nemzeti Digitalizációs Stratégiát, amelyet már egy korábbi, 2021-2030-as tervezet alapján most véglegesítettek. Az NDS elkészítésének aktualitását az adta, hogy egyrészt az „előd” dokumentum, a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia 2020-ban zárult, másrészt pedig az Európai Unió Digitális Iránytű elnevezésű szakpolitikai programja 2030-ig iránymutatást ad a digitalizáció kiemelt fejlesztési területeinek meghatározásához. Ezeket a célokat tükrözi az NDS is, amely...

Read more

A legfontosabb civil / szakmai szereplők a digitalizáció területén – Nemzeti Digitalizációs Stratégia (2022-2030)

„...Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) Az IVSZ a legnagyobb érdekképviseleti szervezet az IKT szektorban Magyarországon. Alapdokumentuma szerint a Szövetség célja az információs és kommunikációs technológia szakterület fejlődésének, megismertetésének elősegítése, a tagszervezetek szakmai, iparági érdekeinek hatékony képviselete, továbbá az infokommunikáció, digitalizáció hazai és nemzetközi elismertségének növelése, valamint IKT kutatás-fejlesztés és innováció elősegítése, támogatása és végzése. Hírközlési Érdekegyeztető Tanács A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) a Magyarországon működő elektronikus hírközlési szolgáltatókat tömörítő legnagyobb érdekképviseleti szervezet. Tagjai között az összes Magyarországon működő, jelentősebb távközlési...

Read more

Jogszabály a mesterséges intelligenciáról: az EU Tanácsa szorgalmazza az alapvető jogokat tiszteletben tartó, biztonságos mesterséges intelligencia előmozdítását

„A Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályra vonatkozó közös álláspontját („általános megközelítés”). A jogszabály azt hivatott biztosítani, hogy az Unióban forgalomba hozott és használt mesterségesintelligencia-rendszerek (MI-rendszerek) biztonságosak legyenek, és tiszteletben tartsák az alapvető jogokat és az uniós értékekre vonatkozó hatályos jogszabályokat. A mesterséges intelligencia rendkívül fontos szerepet tölt be jövőnk szempontjából. A ma elfogadott általános megközelítéssel sikerült kifinomult egyensúlyt elérnünk. A jogszabály Európa-szerte fellendíti majd az innovációt és a mesterséges intelligencián alapuló technológia elterjedését, és ezzel számos előnyt kínál. Mindemellett maradéktalanul...

Read more

Az EU Tanácsa kulcsfontosságú szakpolitikai programot fogadott el az EU digitális transzformációja céljából

„A Tanács elfogadta „A digitális évtizedhez vezető út” elnevezésű, 2030-ig szóló szakpolitikai programot, amely biztosítja, hogy az Európai Unió az uniós értékekkel összhangban elérje a digitális transzformációra irányuló célkitűzéseit. A határozat célja, hogy a polgárokat és a vállalkozásokat szolgáló inkluzív és fenntartható digitális politikákkal megerősítsük az EU digitális vezető szerepét. E célból meghatározza azokat a konkrét digitális célokat, amelyeket az EU és tagállamai az évtized végéig a következő négy területen el kívánnak érni: a digitális készségek és az oktatás megerősítése biztonságos és...

Read more

Tizenhét szervezettel szövetkezik a kormány képviseletében Navracsics Tibor

„ Reményei szerint olyan együttműködési keretet létesítenek, ami lehetővé teszi, hogy időről időre, szervezetten és intézményesített módon beszéljenek egymással jogszabálytervezetek tartalmáról, stratégai célokról, „és általában Magyarország állapotáról”. Tizenhét tudományos, egyházi, karitatív, érdekképviseleti és civil szervezet képviselőjével kötött stratégiai együttműködési megállapodást Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter Budapesten, miután a múlt héten 13 felsőoktatási intézménnyel kötött ilyen egyezményt. A megállapodások aláírása előtt a miniszter arról beszélt: reményei szerint olyan együttműködési keretet létesítenek, ami lehetővé teszi, hogy időről időre, szervezetten és intézményesített módon beszéljenek egymással jogszabálytervezetek...

Read more
Page 72 of 182 1 71 72 73 182