Skip to main content

Találat: történelem

Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlaszát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„Magyarország Nemzeti Atlaszát Kocsis Károly geográfus mutatta be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) április 15-én. A Ludovika Szabadegyetem idei félévének negyedik eseményén a nemzeti szimbólumnak is tekinthető, háromkötetes sorozatról tudhattak meg érdekes információkat az érdeklődők. Gyurcsík Iván, az NKE rektori megbízottja bevezetőjében az előadóról egyebek mellett elmondta: Kocsis Károly 1960-ban született Szolnokon és földrajz-biológia szakon végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1984-ben. Szakmai pályafutása a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetéhez kötődik. 1988-ban egyetemi doktori címet szerzett,...

Read more

Digitális platform a népi kézművesség megőrzéséért és oktatásáért

„A Craft_ME (Craft Media & Education) egy innovatív digitális platform, amely a népi kézművesség oktatására és megőrzésére fókuszál. Kiemelt célja, hogy a hagyományos kézműves technikák és mesterségek teljes folyamatát – a kezdeti anyag-előkészítéstől a kész tárgy befejezéséig – szemléletesen, digitális eszközökkel rögzítve tegye elérhetővé a szakma iránt érdeklődők széles köre számára. A platform a kulturális örökség megőrzésének és a modern tanulási módszerek ötvözésének egyedülálló példája. A Craft_ME küldetése A népi kézművesség technikái generációkon keresztül öröklődtek, azonban napjainkban egyre nagyobb kihívást jelent a...

Read more

Bemutatkozott hazánk első Népművészeti Jelentése

„A Hagyományok Háza első alkalommal adta ki a – rendszeres megjelenéssel tervezett – Népművészeti jelentést, amely képet ad a magyar népművészeti mozgalom jelenéről. Az InfoRádió Both Miklós zeneszerzőt, néprajzkutatót, a Hagyományok Háza főigazgatóját kérdezte a részletekről. A Hagyományok Háza mint kiemelt kulturális intézmény a népművészet területén fontos szerepet tölt be; mind a művészet, mind a képzések, mind a kutatás területén nagyon nagy rálátása van erre a világra. Az intézmény vezetése sok éve érzi, hogy a táncházmozgalom indulása, vagyis a '70-es évek óta...

Read more

80 éve halt meg Magyary Zoltán – Emlékkonferencia Héregen

„“Magyary Zoltán hitt abban, hogy meg lehet teremteni azt a modern Magyarországot, amely szakít a múltból hozott traumákkal és polgári, korszerű, európai szinten is versenyképes állammá válik” – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyary-emlékkonferencián tartott előadásán kedden a Komárom-Esztergom vármegyei Héregen. Navracsics Tibor hozzátette, “Magyary Zoltán nemzedéke az első világháborús vereségben, a trianoni katasztrófában nemcsak a nemzetvesztés rémét látta, hanem annak lehetőségét is, hogy egymás tragédiáiból tanulva megpróbálhatunk egy jobb Közép-Európát teremteni.” A 80 éve, 1945 március 24-én elhunyt közigazgatási...

Read more

Drakulától a Rákóczi-szabadságharcig: újabb különlegességek az Országos Széchényi Könyvtár Régi Ritka digitális gyűjteményében

„A nemzeti könyvtár különleges ritkaságai mostantól még szélesebb közönség számára válnak hozzáférhetővé. A Régi Ritka elnevezésű digitális gyűjtemény mintegy 1400, eddig elérhetetlen, történelmi értékű röplappal bővült, miközben a platform új, felhasználóbarát keresőfunkcióval és korszerű képnézegetővel is gazdagodott. A nemzeti könyvtár digitalizálta és online platformján közzétette a Régi Nyomtatványok Tárában őrzött  röplapgyűjteményét, így a metszetek és a régi ex librisek mellett a híráramlás kora újkori dokumentumai is böngészhetővé váltak. Ezek a rövid, sokszor illusztrált nyomtatványok a korszak legaktuálisabb híreit és eseményeit közvetítették a...

Read more

Gondolatok Magyary szobránál : Tisztelgés Magyary Zoltán szellemi öröksége előtt

„Magyary Zoltán (1888–1945) elsősorban a közigazgatásban dolgozók és a tudomány művelői számára valódi példakép: élete a hazához, annak polgáraihoz (az „emberekhez”) és a tudományhoz való hűség mintája. Munkásságát szakmai alázat és igényesség jellemezte, amelyek megalapozták nemzetközi (el)ismertségét. Az általa alkalmazott ténymegállapító módszer több szakma együttműködését követelte meg, igazi multidiszciplináris műveket eredményezve.” Forrás: Gondolatok Magyary szobránál : Tisztelgés Magyary Zoltán szellemi öröksége előtt; Veres Zoltán; PRO PUBLICO BONO – Magyar Közigazgatás; DOI: 10.32575/ppb.2024.3.8; 2024/3.; 179–184. o. (PDF)

Read more

Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak

„Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szekszárdon, a helyi könyvtárnak és levéltárnak helyet adó Szekszárdi Tudásközpont ünnepélyes átadásán. Vincze Máté hozzátette: Székesfehérváron, Makón, Szegeden, Miskolcon zajlanak fejlesztések. A szekszárdi levéltár kiemelkedő abból a szempontból, hogy a 2024-ben elkészült tudásközpont épületében kapott helyet, amely a legtöbb közösségi funkcióval bír. Azt mondta, a több mint 500 ember, 19...

Read more

Akiknek elsőként lett elegük az európai integrációból: az 1985-ös Gröxit

„Manapság Grönland divattémává vált. Amióta Donald Trump, a hivatalba lépő amerikai elnök egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy bármi áron, de meg akarja szerezni a sziget tulajdonjogát, a földrajzilag inkább Amerikához, ám történelmét tekintve egyértelműen Európához tartozó terület naponta szerepel a címlapokon. Kevesen emlékeznek azonban ma már arra, hogy negyven évvel ezelőtt Grönland ugyanúgy médiasztár lett néhány hétre, amikor egy népszavazás eredményeként úgy döntöttek, hogy elsőként a történelemben elhagyják az akkor Európai Közösség névre hallgató integrációs intézményrendszert. Az előző évszázadokban a dánok által folyamatosan...

Read more

2024. évi LXXXIV. törvény a kritikus szervezetek ellenálló képességéről

„Az Országgyűlés a szövetségesi feladatok, a nemzetközi egyezmények és előírások teljesítése, az állam, a társadalom és a gazdaság ellenálló képességének növelése céljából, az élet és az anyagi javak védelme, az állampolgárok jólétének és az alapvető szolgáltatások folyamatosságának biztosítása érdekében, a nemzeti ellenálló képességi rendszer fejlesztésére, különösen a kormányzat folytonossága, az energetika, a tömegmozgások, az élelmezés és vízellátás, az egészségügyi ellátás, a polgári kommunikációs rendszerek, valamint a közlekedés, és szállítás területére vonatkozó alapkövetelmények teljesítésére, és az egyes függőségekből eredő ellátási láncok üzemfolytonos biztonságára...

Read more

További 250 közkinccsé váló mű tölthető le az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából

„2025. január 1-jétől ingyenesen, szabadon hozzáférhető és letölthető 250 közkinccsé váló mű a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) Magyar Elektronikus Könyvtárában (MEK). Az év folyamán további művek is feltöltésre kerülnek, így a MEK 2025-ben is valódi kincsesbánya lesz az irodalom, a tudomány és a művészet kedvelői számára. A MEK Magyarország legrégibb, immár három évtizedes múltra visszatekintő elektronikus könyvtára, amely a magyar írásbeliség kiemelkedő értékeit hordozza. Az MNMKK OSZK által működtetett szolgáltatás ezzel is hozzájárul a nemzeti örökség...

Read more
Page 2 of 19 1 2 3 19