Skip to main content

Találat: tudomány

Tucatnyi kínai cég kapta meg a jóváhagyást csetbotjainak nyilvános alkalmazására

„Augusztus utolsó napján tucatnyi kínai cég kapta meg a régóta várt jóváhagyást generatív MI-szolgáltatásainak széles körű bevezetésére, amit öten közülük azonnal meg is tettek. A kormányzati jóváhagyást követően néhány technológiai cég, köztük a Baidu és a SenseTime is nyilvánosan elérhetővé tette saját, generatív mesterséges intelligenciára épülő chatbotját. Ezzel három másik MI-startup (Baichuan Intelligent Technology, Zhipu AI, MiniMax) termékeivel együtt összesen öt ilyen szolgáltatás publikus bevezetést jelentették be csütörtökön – olvasható a Reuters beszámolójában. Más országokkal ellentétben Kína megköveteli a vállalatoktól, hogy MI-megoldásaikat...

Read more

MI-t használó szoftverrobotot mutatott be a KINCSINFO

„A VISZ (Vezető Informatikusok Szervezete) INFOGOLF'23 konferenciáján a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) keretein belül fejlesztett, a KINCSINFO és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (Rényi Intézet) közös applikációját és egy speciális, mesterséges intelligenciával támogatott szoftverrobotot mutatott be Fenyvesi Nóra, a KINCSINFO és a MILAB szakmai projektvezetője. A VISZ (Magyarországi Vezető Informatikusok Szervezete, a hazai vállalatok és állami szervezetek informatikai vezetőiből álló közösség) INFOGOLF'23 konferenciáján a KINCSINFO és a Nemzeti Laboratórium (MILAB) színeiben Fenyvesi Nóra szakmai projektvezető mutatta be 2023. augusztus 30-án a...

Read more

Közösségi tudomány a könyvtárakban

„Közösségi tudomány a könyvtárakban A Magyar Könyvtárosok Egyesülete szakmai konferenciát szervez Közösségi tudomány a könyvtárakban címmel, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket. Időpontja: 2023. szeptember 14., 13.00 óra Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, 1827 Budapest, Budavári Palota „F” épület, Díszterem Program: 13.00 Köszöntő – Gerencsér Judit elnök 13.10 Közösségi Tudomány a könyvtárakban – megújuló szerepek és lehetőségek – Gaálné Kalydy Dóra, MTA Könyvtár és Információs Központ, főigazgató-helyettes 13.40 Az Eger, Nagy-Eged hegyi Szent Kereszt-kápolna kutatása közösségi tudományos összefogással – N. Kis Tímea, Tokaj-Hegyalja Egyetem,...

Read more

Szeptembertől új rendszerben kérhetnek K+F minősítést a vállalkozások

„Változnak a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenység minősítésének eljárási szabályai: az eddigi hatósági eljárás helyett 2023. szeptember 1-jétől szakértői eljárás keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál kérhető a tevékenységek K+F minősítése. Ennek megszerzésével a vállalkozások ezután is adókedvezményhez juthatnak. A változás – a tudásalapú gazdaság megerősítését célzó Neumann János Program újabb konkrét lépéseként – a párhuzamosságok elkerülésével javítja a kutatás-fejlesztés és innováció ösztönzésének hatékonyságát. A tudástermelő egyetemek és a tudásfelhasználó gazdaság összekapcsolását segíti a Kulturális és Innovációs Minisztérium kiemelt stratégiai intézkedéscsomagja, a...

Read more

Asztro-geopolitika és kiberbiztonság – „Az év információvédelmi dolgozata 2023” cím nyertes előadása a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület CVII. Szakmai fórumán

„A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület meghívja Önt, a 2023 szeptember 20-án tartandó, "Információvédelem menedzselése CVII. Szakmai Fórum" rendezvényére. A Rendezvényünket személyes jelenléttel tartjuk! Lurdy Konferencia-és Rendezvényközpont, (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.) A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A rendezvény programja: 09.30 – 10.00 Érkezés, regisztráció 10.00 – 11.30 Köszöntő és bevezető gondolatok - Aktualitások az információvédelem területén Dr. Ködmön István (Hétpecsét) alelnök Tanúsítványkezelés kihívásai napjainkban Kovács Tamás (Noreg Információvédelmi Kft.) műszaki igazgató A vállalati ellenálló képesség növelése a szervezeti kultúra és a...

Read more

Áldás vagy átok? A Janus-arcú MI kormányzásának kérdései – 2023. augusztus 28.

A BRICS-országoknak közösen kell dolgozniuk a mesterséges intelligencia szabványosításán – Hszi Csin-ping A kínai vezető kiemelte a BRICS illetékes munkacsoportjának kulcsszerepét az MI-technológiával kapcsolatos kérdésekben folytatott együttműködésben és információcserében. „Közösen kell dolgozni az MI-technológia alkalmazásához kapcsolódó kockázatok csökkentésén, és ki kell dolgozni az alkalmazási standardokat annak érdekében, hogy az MI biztonságosabbá, megbízhatóbbá és kezelhetőbbé váljon" - mondta. BRICS should jointly work on AI standardization — Xi Jinping TASS; 2023. augusztus 23. A „generatív beltenyésztés” és kulturális kockázata A beltenyésztés a genomikus korrupcióra...

Read more

Elszabadult és irányíthatatlan az MI-rendszereket övező médiafelhajtás

„A Princetoni Egyetem tudósai szerint a finanszírozásért folytatott küzdelem az oka a mesterséges intelligencia körüli hisztériának, pedig első lépésben az is elég lenne, ha elkezdenénk betartatni a már létező szabályokat. A VentureBeat szerdán közölt interjút Arvind Narayanan professzorral, a Princetoni Egyetem Center for Information Technology Policy (CITP) igazgatójával, illetve egyik Ph.D. hallgatójával, Sayash Kapoorral, aki a Facebook korábbi szoftvermérnökeként Narayanan szerzőtársa egy megjelenés előtt álló könyvben. Ebben saját megfogalmazásuk szerint azt járják körül, hogy mitől működhet megfelelően a mesterséges intelligencia, mi tesz...

Read more

Visszaeső innováció – de mi lesz így a holnap gazdaságával?

„Az innováció kétségtelenül összefüggésben van a gazdasági eredményekkel. Ezt számtalan kutatás igazolja. Éppen ezért kell felfigyelnünk a KSH friss innovációs adataira, amelyek közőtt 2022-ben több területen is romló értékeket látunk. 2022-ben csökkent a nemzetgazdasági beruházásokon belül a kutatás-fejlesztési, vagyis tudásberuházások aránya, a GDP százalékában a kutatás-fejlesztési ráfordítások aránya, valamint az összes foglalkoztatott létszámon belül a kutató-fejlesztők aránya. A táblázatban látható, hogy két esetben a 2020-21 évi javulás után 2022-ben jelentős romlás következett be. A harmadik adat, a K+F beruházások a nemzetgazdasági beruházások...

Read more

A mesterségesintelligencia-rendszerek katonai alkalmazásának előnyei és veszélyei

„A védelmi ágazatban mesterséges intelligenciával támogatott eszközök szédítő sokasága van fejlesztés alatt vagy már használatban. Bécsben egy találkozót tartottak a mesterséges intelligencia védelmi iparágban betöltött szerepéről, amelyen a gyártók mellett politikusok és szakértők is részt vettek. A megnyitót az osztrák külügyminisztérium leszerelési igazgatója, Alexander Kmentt tartotta, aki nem kertelt: "Az emberiség egy abszolút kritikus jelentőségű küszöb átlépése előtt áll." Szerinte a technológia sokkal gyorsabban fejlődik, mint az azt szabályozó szabályozás. "Ez az ablak gyorsan bezárul". Az emberek a fegyverek önálló, gépek általi...

Read more

Hogyan szabályozhatunk valamit, amit nem is ismerünk? (A Collingridge-dilemma működés közben)

„A technológiaszabályozással foglalkozók körében régóta ismert a Collingridge-dilemma. Ennek az a lényege, hogy amikor egy technológia megszületik, de még nem terjed el, nincsen kellő tapasztalat a szabályozásához, nem ismerjük az összes kockázatot és veszélyt, amiket kezelnünk kellene. Amikor pedig kifejlődik, elterjed és már láthatók a kockázatai, akkor pedig már különböző okok miatt, főként azért, mert bizonyos folyamatokat nem lehet már visszafordítani, befolyásolni, nagyon nehéz felette kontrollt gyakorolni és hatékonyan szabályozni.  A közelmúlt technológiai változásai és a rájuk adott szabályozói válaszok remekül illusztrálják a...

Read more
Page 46 of 134 1 45 46 47 134