Skip to main content

Találat: adatpolitika

Ha az államigazgatás tervezett automatizációja sikerrel zárul, a jelenlegi 70 ezer fő helyett alig 20 ezer fő is el tudja látni az állam működtetésének feladatait

„A megfelelő állam, a digitális államkormányzás elképzelhetetlen a nemzeti adatvagyon felelősségteljes, egyben patrióta szemléletű hasznosítása nélkül. A kidolgozás alatt álló és a tervek szerint még idén elkészülő nemzeti adatvagyon-politika egyaránt épít a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai és a Magyary Program államigazgatási szakmai eredményeire – mondta Gál András Levente, a DJP Szakmai vezetője az ITBusiness & Technology 2020 konferencián. Az előadásban elhangzott: 2015-ben abból a felismerésből született meg a Digitális Jólét Program, hogy a magyar gazdaság és társadalom sikere szempontjából kulcsfontosságú, hogy...

Read more

A nyíltadat-politika élvonalában – Az Egyesült Államok Szövetségi Adatstratégiájának 2020. évi Akcióterve

„Az Egyesült Államok Szövetségi Adatstratégiájának 2020. évi Akcióterve Az Amerikai Egyesült Államok kormányzata 2019. júniusában hozta nyilvánosságra a a Fehér Ház igazgatási és költségvetési hivatala (Office of Management and Budget) felsőszintű irányításával és az érdekeltek széles körének bevonásával készült szövetségi adatstratégiáját (US Federal Data Strategy), amiről hírlevelünk 2019. évi 24. számában közöltünk rövid összefoglalót. Az abban megfogalmazottak cselekvésre váltására az említett hivatal munkatársai, valamint az adatstratégia és annak megvalósítása körül bábáskodó, az adatgazdálkodás legfontosabb szereplőit reprezentáló Adatkoalíció tagjai megvitatták és publikálták az...

Read more

A 2019-es Jogászdíj adatvédelmi kategóriájának győztes pályázata az egészségügyi adatkezelés témakörére épül

„...A 2019-ben győztes pályázatuk az egészségügyi adatkezelés témakörére épül. Miért pont ezt választották? V. E.: Azért esett erre a választásunk, mert egyrészt a téma az egész magyar társadalmat érinti, másrészt a rendelők és egyéni orvosok részéről tömeges igény jelentkezett a GDPR-megfelelésre. Szerettünk volna egy olyan terméket kidolgozni, ami például szolgálhat az egész szakma számára. B. A.: Elsődleges szempont volt, hogy széles szakmai rétegnek nyújtsunk könnyen elérhető, teljes körű segítséget. Az egészségügyi szolgáltatók kevésbé értenek az adatkezeléshez, nem is várható el, hogy a...

Read more

Nyílt adatok, nyílt tudomány és nyílt innováció az intelligens szakosodás nyomon követésére

„Az Európai Bizottság közös kutatóközpontjának (Joint Research Centre, JRC) leszakadó térségekkel foglalkozó projektje („Lagging Regions” project) a JRC oldalán közzétett kutatási jelentésében (Open Data, Open Science & Open Innovation for Smart Specialisation monitoring) azt mutatja be módszertanilag, hogy hogyan lehet a nyílt adatokat, a nyílt tudományokat és a nyílt innovációt (Open (Government) Data, Open Science and Open Innovation, ODSI) az intelligens szakosodási stratégiák (Smart Specialization Strategy, S3), illetve az intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégiák (regional Research and Innovation Strategy for Smart...

Read more

A közigazgatás nagy értékű adatkészleteinek megnyitása – az adatszolgáltatók szempontjai

„Az adatok nyílt adatként történő hozzáférhetővé tétele az EU-tagállamokban elengedhetetlen ahhoz, hogy kiaknázhassuk ezek lehetőségeit az európai társadalom és a gazdaság számára, például a kutatás gazdagításához, a döntéshozáshoz szükséges információkhoz vagy új termékek és szolgáltatások fejlesztéséhez. A nyílt adatok hatása elsősorban alkalmazások révén valósul meg, és olyan tényezőktől függ, mint a költségek, az adatok minősége és dokumentációja, vagy a hozzáférés módozata. Ezeket a tényezőket figyelembe kell venni a nyílt adatok hatásának további fokozása, az induló vállalkozások és a kkv-k piacra lépésének akadályainak...

Read more

A digitális fejlődés miatt lehet, hogy 2021-ben az utolsó népszámlálás lesz Angliában

„A 2021-es népszámlálás lehet az utolsó - árulta el az Egyesült Királyság statisztikai szolgálatát irányító vezető. Sir Ian Diamond professzor elmondása szerint vizsgálják, hogy a kötelező jelleggel minden tíz évben minden háztartás adatait felmérő kérdőívvel szemben olcsóbb alternatívát keresnek. A közel 200 éve végzett rendszeres népszámlálás értékes információt nyújt a népességről a tanácsok (helyi önkormányzatok) és a kormányzati szervezetek számára. A főstatisztikus reményei szerint más forrásokból származó adatokkal helyettesíthetik a mostani megoldást. A népszámlálás minősége olyan jó, amennyire csak lehet. mondta. A...

Read more

Európa megnyerheti az ipari adatokért folytatott globális csatát – mondta Thierry Breton, a belső piacért és a szolgáltatásokért felelős uniós biztos

„Az lehetséges, hogy Európa nem lesz képes olyan digitális „bajnokokat” létrehozni, mint a felhasználók személyes adatait gyűjtő egyesült államokbeli és kínai vállalatok, de megnyerheti az ipari adatok háborúját - mondta szombaton az Európai Unió iparpolitikai vezetője. Thierry Breton, az EU egységes piacáért felelős európai biztosa azt mondta, hogy hatalmas mennyiségű kihasználatlan adat halmozódik fel arról, hogy milyen gyorsan vezetjük autóinkat, vagy mennyi időre van szüksége egy robotnak egy termék gyártásához a gyárakban. Az Egyesült Államok és a Kína technológiai vállalatai, például a...

Read more

Frissült a Lechner Tudásközpont távérzékelési adatbázisa

„2019-es légi- és ortofotókkal, valamint felületmodellekkel gyarapodott a Lechner Tudásközpont távérzékelési adatbázisa. Nem csupán a legfrissebb lombos és lombtalan időszakokról készült felvételeket vásárolhatják meg az érdeklődők a Geoshop.hu oldalon keresztül, hanem igényelhetik az ingyenesen elérhetővé vált, 2010-i évjáratú adatokat is. Magyarországon több légifelvételezés is zajlott 2019-ben, aminek köszönhetően friss légifelvételekkel és ortofotókkal, valamint az ezek alapján készített digitális (DFM), színezett digitális (cDFM) és normalizált digitális felületmodellekkel (nDFM) gyarapodott a Lechner Tudásközpont távérzékelési adatbázisa. A jelenleg az ország teljes területét lefedő, legjobb ortofedés...

Read more

Az állami térképészeti adatok nyílttá és ingyenessé kell, hogy váljanak

„...Mick Cory, az EuroGeographics ügyvezető igazgatója beszámolt a szervezet idei stratégiájáról és aktuális híreiről. Üzenetének lényege a változás volt. Dinamikusan változnak az európai jogszabályok, egymást követik a műszaki fejlesztések, ezeken kívül a globális felmelegedés, mint külső tényező is hatással van a térképészeti tevékenységre. Ezen hatások egyik következménye, hogy az állami térképészeti adatok nyílttá és ingyenessé kell, hogy váljanak, és ezt az államnak kell megfinanszírozni, hiszen ezeket az adatokat közjavaknak („public goods”) kell tekintenünk. Ez a változás kihívás, de lehetőség is egyben, hogy...

Read more

Konferencia a téradatok minőségbiztosításáról

„A hiteles állami téradatok minőségbiztosítása, minőségellenőrzése elengedhetetlen – hangzott el az EuroGeographics január végén, Máltán megrendezett nemzetközi minőségügyi konferenciáján, ahol a Lechner Tudásközpontot Balla Csilla, Mészáros György és Palya Tamás képviselte. Az EuroGeographics, az európai térképészeti, földmérési és ingatlan-nyilvántartási nemzeti hatóságok ernyőszervezete a 2015-ben, majd 2018-ban sikeresen megrendezett hasonló szakmai találkozói után, idén január 28-29-én harmadik alkalommal szervezte meg a téradatok minőségügyi vonatkozásaival foglalkozó nemzetközi konferenciáját Vallettában, Máltán. Ezzel összefüggésben a szervezet minőségügyi szakértői munkacsoportja is (Quality Knowledge Exchange Network – QKEN)...

Read more
Page 38 of 75 1 37 38 39 75