Skip to main content

Találat: autóbusz-közlekedés

Körvonalazódik a Volánbusz tervezett integrációja

„A buszos közlekedés központosításával Budapest, Szombathely és Szolnok lehet régióközpont. A szocho csökkentését béremelésre költik. Több részlet is kiderül a Volánbusz Zrt. és a hat regionális közlekedési központ integrációja kapcsán abból az emlékeztetőből, amely a hét elején készült a társaság és a szakszervezetek találkozójáról. Bánhidi-Nagy Attila, a cég vezérigazgató-helyettese egyebek mellett arról beszélt, hogy folyik az a vizsgálat, amely meghatározza a jövőbeni régióközpontokat. A Szolnok, Budapest, Szombathely tagozódás tűnik a leginkább indokoltnak. Hozzátette, hogy a vállalatirányítási feladatok központosítása nem feltétlenül jelent majd...

Részletek

Egységes állami társaságba vonják össze az autóbuszos közösségi személyszállítás intézményeit

„A közúti közösségi közlekedés fejlesztése és az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter úgy határozott, hogy kezdődjön meg az a folyamat, melynek eredményeként egy társaságba szerveződik a VOLÁNBUSZ Zrt. és a hat regionális közlekedési központ. Bártfai-Mager Andrea az integráció előkészítésével és lebonyolításával – a közlekedési központok teljes körű bevonása mellett - a VOLÁNBUSZ Zrt.-t bízta meg. A folyamat eredményeként egy egységes, országos szolgáltatási lefedettséget biztosító közszolgáltató társaság jön létre. Ettől a lépéstől költséghatékonyabb, szervezettebb, az...

Részletek

Új elnök-vezérigazgató a VOLÁNBUSZ élén

„Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Dávid Ilonát nevezte ki a VOLÁNBUSZ Zrt. elnök-vezérigazgatójának. Fekete Antal, a cég korábbi vezetője közös megegyezéssel távozik. Dávid Ilona közgazdász, 2010-2012-ig a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2012-től a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és a GYSEV Zrt. igazgatóságának elnöke, 2017-óta MOL Nyrt. felügyelő- és auditbizottsági tagja. A GYSEV Zrt.-ben és a MOL Nyrt-ben vállalt tisztségét a jövőben is betölti. Irányítása alatt a MÁV csoport adósságállománya ötödére esett vissza, a társaság nyereségessé vált és komoly hatékonyságnövelő lépéseket...

Részletek

Új szervezet kerülhet a távolsági autóbuszos társaságok fölé

„Nyilvánosságra hozta Wáberer György miniszterelnöki megbízott a Volán-társaságok piacnyitásának az elveit. Minden negyedik buszjáratot magánvállalkozásoknak juttatna, a megrendelő szerepét pedig egy új szervezet venné át. A szakember azt reméli, hogy a verseny következtében fiatalabb buszokon utazhatnak majd az utasok. Iparági információk szerint még áprilisban kihirdeti a kormány a közösségi személyszállítási piac liberalizálásához kapcsolódó pályázatokat. A lépés elkerülhetetlen, ugyanis a magyar állam uniós kötelezettsége, hogy 2017. január 1-jén nyílt pályázaton nyertes vállalkozások kezdjék meg a távolsági autóbuszos szolgáltatást. Az idei zsámbéki Busexpo részeként...

Részletek

Új perspektívák a közösségi közlekedésben: gazdaságosabban jobbat?

„Országosan és települési viszonylatban is szinte minden nap hallani a közösségi közlekedés helyzetéről, amely a lakosság legnagyobb részét közvetlenül érinti. A városiasodás folyamatának felerősödésével az infrastrukturális igények robbanásszerűen megnövekedtek, éppen ezért a modern városokban a közlekedés okozta zsúfoltság és a környezetterhelés csökkentése érdekében kulcsfontosságú, hogy az egyéni személygépkocsi-használatot felváltsa a közösségi közlekedés. Ez azonban csak minőségi, környezettudatos, ugyanakkor költséghatékony szolgáltatással lehet reális célkitűzés – áll a PwC Magyarország nemrég megjelent tanulmányában. Magyarországon a legszélesebb körben igénybe vett közösségi közlekedési eszköz az autóbusz,...

Részletek

Elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső

„Közös felületen tervezhetők, összehangolhatók a vonatos és buszos utazások. A MÁV-START Zrt. és a VOLÁN Egyesülés 2015-ben kötött stratégiai együttműködési megállapodásának köszönhetően – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szakmai támogatásával – ma délelőtt elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső. A közös felület élesítése azt követően történt meg, hogy a MÁV-START és a VOLÁN Egyesülés együttműködése révén rendben lezajlott a fejlesztések összehangolása és a próbaüzem. Az új, vasúti és közúti menetrendi információkat egyaránt tartalmazó rendszer indításával a két...

Részletek