Találat: Bódis József

Nem nélkülözhetők a digitális készségek (DOKK 2019 Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás)

„Olyan világban élünk, amelyben nem nélkülözhetők a digitális készségek - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára a kétnapos DOKK 2019 Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás megnyitóján, pénteken Budapesten. Bódis József, aki a rendezvény fővédnöke, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) tartott eseményen visszafogott becslésnek nevezte az Európai Unió foglalkoztatásért felelős biztosának prognózisát, hogy a közeljövőben a foglalkozások kilencven százaléka nem végezhető majd digitális készségek nélkül. Közölte: az oktatási innováció tekintetében Magyarország az OECD-országok átlagát meghaladó eredményeket ért...

Részletek

Kormányzati támogatással Innovációs és Tudásközpont létesül Zalaegerszegen

„A kormányzati támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni - mondta az innovációs és technológiai miniszter a közel 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás nyitó rendezvényén, pénteken a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi karán. Palkovics László köszöntőjében az egyetemek változó, megnövekvő szerepéről beszélt. Az "egyetem nem önmagában, hanem egy környezetben létezik", ezért az oktatás mellett feladata, hogy valamilyen formában szolgálja azt a közösséget, amely finanszírozza és amelynek részese -...

Részletek

Az oktatásban is megkezdődött a digitalizáció

„„Legalább 30 éve nem volt olyan fejlesztés az oktatásban, mint amely az elmúlt években európai uniós és hazai költségvetési forrásokból elkezdődött” - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a XX. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián Hajdúszoboszlón. Az államtitkár arról is beszélt, hogy elkezdődött a digitalizáció alkalmazása a köznevelésben is. Bódis József oktatásért felelős államtitkár Hajdúszoboszlón, a Köznevelés, szakképzés, pedagógusképzés - innováció című országos közoktatási szakértői konferencián az ágazat kihívásai között említette a hatékonyság növelése mellett az...

Részletek

Az oktatási stratégia higgadt kialakítása mellett érvelt az államtitkár

„Gyorsan változó világban élünk, a tudomány, az oktatás, az innováció napi politikai kérdéssé vált, ezért fontos, hogy higgadtan alakítsuk ki az oktatási stratégiát - erről beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára a magyar tudomány ünnepe alkalmából tartott konferencián kedden Budapesten. Bódis József a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében, a Tudomány és parlament című rendezvényen előadásában hangsúlyozta: a kor egyik nagy kihívása, hogy még nem létező területekre kell programokat alkotni, új szakmák, jelenségek tűnnek fel, amelyekhez egyre újabb készségekre van...

Részletek

A Corvinuson indult folyamatot az egész felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni

„A Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni - erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt szombaton Pécsett. Palkovics László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlésén azt mondta: az a cél, hogy egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet révén megteremtsék a versenyképesség alapjait a felsőoktatásban. Hozzátette: azt szeretnék, ha a magyar egyetemek ugyanolyan feltételek mellett tudnának működni, mint más országok egyetemei vagy egy magyarországi magánegyetem, és nem terhelnék az intézményeket feleslegesen olyan ügyek, ami...

Részletek