Skip to main content

Találat: digitális fényképezés

Nem készít életlen fotót az olcsó kamera

„Még a legnagyobb fotográfusok sem dicsekedhetnek azzal, hogy minden képük tökéletesen élesre sikerül. Az utólag újrafókuszálható képeket készítő, napokban boltokba került, mindössze kilencvenezer forintnak megfelelő összegért megvehető Lytro kamera azonban pontosan ezt ígéri az amatőröknek. A digitális fényképezőgépek megjelenésével sokkal kényelmesebb lett a nyaralás és a családi összejövetelek fotózása. Nem az előhívás után derül ki, hogy az egész sorozat életlen vagy túlexponált lett, rögtön a kép elkattintása után megnézhető az eredmény. Még így is megesik azonban, hogy a nevezetességek közti rohanásban, vagy...

Részletek

Bezár a képbazár

„A PhotoHall közelmúltbeli bezárása látványos, de magyarázatra szoruló következménye volt egy olyan jelenségnek, amely a digitális képalkotó készülékek fejlődéséből adódik. A készülékek (az egyszerűbb, mobiltelefonba szerelt kamerák is) ma már mindent tudnak, amiért néhány éve még a képkidolgozó szolgáltatók segítségét kértük, nyomtatásra pedig – mivel szinte minden háztartásban van már internet és számítógép –gyakorlatilag nincs szükség. Az évtized elején még úgy tűnt, hogy a digitális fotószolgáltatások kínálják a mentőövet a hagyományos (film- és papíralapú) fotóipar számára a digitális korba történő átmenet idején....

Részletek